Minden eddiginél több gyermek táborozhat az Erzsébet-táborokban

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.

Minden eddiginél több gyermek táborozhat az Erzsébet-táborokban

A balatoni táborok keddi megnyitóján Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: az Erzsébet-táborokban jókedv, vidámság és olyan programok várják a gyermekeket, amik az érzékenységet, az emberséget, a hitet és a nemzeti identitást is erősítik.
   
Hozzátette: az idén összesen mintegy 130 ezer gyermek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain. 2016-ban csaknem 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt az Erzsébet-táborok egész éves programjain.
   
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: a tábor programjai évről évre tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek a nyári vakáció heteiben.
   
Hozzátette: az ottalvós táborok nem jelentenek komoly kiadást a szülőknek, a heti ellátásért, étkezésért és a programokért összesen ezer forintot kell fizetni, de a hátrányos helyzetű diákok ezt is levásárolhatják. Emellett újdonságként idén minden táborozó térítésmentesen utazhat vonattal a zánkai Erzsébet-táborba, és a hazautat is kormányzati, illetve európai uniós forrásból finanszírozzák, valamint Miskolcról 720, a budapesti Déli pályaudvarról pedig 909 férőhelyes közvetlen Erzsébet-különvonatot indítanak Zánkára.

Mennyi pénzt vigyen a gyerek a táborba? ITT kiszámolhatod!

Novák Katalin hangsúlyozta: az Erzsébet-táborokban nemcsak nyáron zajlik a munka, a többi közt tavaszi-őszi kirándulásokat, családi hétvégéket és karácsonyi programokat is szerveznek.
   
Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta: az ottalvós zánkai táborban nyáron mintegy harmincezer, a nyári napközis táborokban pedig csaknem hatvanezer gyereknek nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget.
   
Kitért arra: az erdélyi ivói táborban az idén két turnusban együtt táborozhatnak magyarországi és erdélyi gyermekek. Hozzátette: a későbbiekben ezt a tábort szeretnék kibővíteni és találkozási ponttá tenni az anyaországban élő és a határon túli magyarok közt.
   
A nyári zánkai Erzsébet-táborok mellett az erdélyi táborban tavasszal és ősszel 3600 erdélyi gyermek vehet részt osztálykirándulásokon, nyáron pedig mintegy 1700 anyaországbeli gyermek vakációzhat a határokon túl. A családi Erzsébet-táborokban várhatóan 1400 család, mintegy 7000 ember kapcsolódhat ki minden nyári hétvégén Zánkán.
   
A zalaszabari és tihanyi Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban pedig ezer beteg és gyógyuló, valamint speciális ellátást igénylő, 1-es típusú diabéteszes gyermek táborozhat.
   
Nyáron a napközis Erzsébet-táborokban csaknem hatvanezer gyermek kapcsolódhat ki lakóhelyéhez közel. Idén újdonság, hogy az óvodák is jelentkezhettek négy turnusban napközis Erzsébet-táborok megvalósítására.

Hozzászólások

Legújabb gyártósorát adta át a HELL ENERGY

Újabb gyártósorral bővült a magyar tulajdonú HELL ENERGY szikszói gyára, melynek köszönhetően a komplexum töltőkapacitása napi 4,5 millió dobozról 7 millióra emelkedett. Az állami támogatást is élvező beruházást a vállalat dinamikus fejlődése és az export piacainak folyamatos bővülése indokolta.
2019. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőket avattak Csepelen

Közel 190 millió forintos beruházás nyomán megújult pszichiátriai gondozót és orvosi rendelőket avattak pénteken Csepelen.
2019. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millióval több jut a nyugdíjas évekre, mint tavaly

Több mint 300 millió forinttal több adó-visszatérítés érkezett a pénztártagok számlájára az OTP Nyugdíjpénztárnál, ez 12%-os emelkedés a tavalyi összeghez képest. Ez a növekedés többek közt annak a bíztató eredménynek köszönhető, hogy évről-évre nemcsak a pénztári számlájukra egyénileg befizetők száma növekszik, de a számlákra beérkezett összegek is. Azoknak, akik eddig hezitáltak, most eljött a cselekvés ideje: július végéig különösen jó alkalom kínálkozik a hosszútávú öngondoskodás megkezdésére.
2019. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti lakhatás a diákok szemszögéből: kollégium, albérlet vagy saját lakás?

Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok egy komoly döntési helyzetbe kerülnek a lakhatásuk szempontjából: kollégium, albérlet vagy saját lakás? Milyen előnyökkel és hátrányokkal érdemes számolni és melyik mennyibe kerül jelenleg? A Duna House szakértői összegyűjtötték a legfontosabb számokat és szempontokat.
2019. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliós bírságot szabtak ki a TV2-re

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelen korhatár-besorolás miatt 2,8 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 Bezár a bazár! című vetélkedőjének egyik adása miatt - tájékoztatta a pénteken az MTI-t a testület, amely a rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseiről is beszámolt.
2019. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Gyerekakadémia ifjú robotprogramozói előkelő helyet szereztek a WRO országos döntőjén

A Gyerekakadémia újbudai csapata, miután sikerrel kvalifikálta magát a World Robot Olympiad országos döntőjére, 21 csapat közül a 4. helyet szerezte meg a juniorok között, regular kategóriában. A bajnokság a szép eredmény mellett remek versenytapasztalatot is hozott a diákok számára, amellyel még nagyobb sikereket érhetnek el a jövőben.
2019. 07. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén jobb lehet a termés Zala megyében

Kedvezőbb termésátlagokra számítanak Zala megyében az idén, a termésbecslések szerint őszi búzából, árpából és tritikáléból is több terem, mint tavaly - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2019. 07. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordösszegű útdíjat fizettek az autósok

Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendforduló a fővárosi újlakás-piacon

Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén, az első félévben kevesebb, mint 3000 új lakás talált gazdára a fővárosban, ami többéves mélypontot jelent. Bár a pillanatnyi visszaesés még kiegyenlítődhet a következő évben, az már biztosnak látszik, hogy a fővárosi újlakás-piacon véget ért az elmúlt évek dinamikus növekedése.
2019. 07. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: nagyobb volt a füstje, mint a lángja?

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
2019. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a részvények a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön.
2019. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.
2019. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olyan, mintha megismétlődne a Szomszédok az ingatlanpiacon

Új jelenség ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon az utóbbi hónapokban: egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, néha olyan érzése van, mintha a Szomszédok című sorozat kelt volna életre.
2019. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen, mert úgy véli, hogy a vállalkozás a „Csokicső” szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
2019. 07. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágul a gázolaj

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
2019. 07. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már bankkártyával is kifizethető a helyszíni pótdíj a BKK járatain

Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: