Mindenhatóvá válhat az amerikai Fed?
2009. 06. 17. 19:20
Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelenti a legátfogóbb pénzügyi szabályozási reformot az Egyesült Államokban a "nagy depresszió" óta - közölte az NPR közszolgálati rádió - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az Obama-kormány stratégiájának két központi eleme a bankok ellenőrzésének megszigorítása a rendszerszintű kockázatok kiszűrésére, kezelésére, illetve a fogyasztók pénzügyi védelme. Az elnök javaslatot tesz, hogy a központi bank, a Federal Reserve az eddigieknél szélesebb jogköröket kapjon azon fontos pénzintézetek felügyeletére, amelyek esetleges bukása veszélybe sodorhatja az egész gazdaságot. Obama szintén kezdeményezi egy úgynevezett pénzügyi fogyasztóvédelmi ügynökség megteremtését, amely egyebek mellett a jelzáloghitel-piaci termékeket és a hitelkártyapiacot felügyelné. Ugyancsak javasolja egy kormányzati szakértőkből álló tanács létrehozását, amelynek a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok monitorozása lesz a feladata. A testület munkáját a pénzügyminisztérium fogja irányítani, és részt vesz benne a Fed is. Átalakítják a banki szabályozási és felügyeleti szerveket is abból a célból, hogy a jövőben gyors és hatékony lépéseket tehessenek a válságok megelőzésére. Obama a Bloomberg televíziónak adott keddi interjújában úgy fogalmazott: érzékelhető új szabályokra van szükség annak érdekében, hogy az amerikai piacokon helyreálljon a bizalom. Kifejtette, hogy a felügyelet hiánya miatt a pénzintézetek túl sok kockázatot vállaltak, s ez hozzájárult a pénzügyi válság kialakulásához. Az Obama-kormány terveinek persze szép számmal akadnak ellenzői. Sok bankár kifogásolja a fogyasztóvédelmi pénzügyi szervezet létrehozását, kongresszusi képviselők pedig aggódnak, hogy a Fed túl erős, független felügyeleti intézménnyé válik. Az átfogó pénzügyi szabályozási reformnak egyéb elemei is vannak. A bankok számára nagyobb biztonsági tartalékolást fognak előírni, ezenkívül a befektetők védelmében a fedezeti alapoktól erőteljesebb átláthatóságot követelnek. Szabályozni fogják a hitelpiaci kockázati csereügyleti eszközöket és az egyéb, korábban kormányzati felügyelet nélküli származékos termékeket. Obama a CNBC-nek elmondta: a javaslatok gyors elfogadására van szükség a lehető legjobb szabályozási környezet megteremtése érdekében.

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését
Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató
A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásain belül a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások évesítettbevétele meghaladja a 15 milliárd dollárt, így az Amazon részvényei jelentős, 5,8%-os emelkedéssel zártak. A CoreWeave árfolyama 3,4%-kalemelkedett, miután a felhőinfrastruktúra-vállalat bejelentette a Meta Platforms-szalkötött, 21 milliárd dolláros felhőmegállapodásának bővítését, azonban a nyereséget korlátozta,hogy a cég 3 milliárd dollár értékű átváltható kötvénykibocsátást is bejelentett.
A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok
A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halottat eredményezett, napokkal a tervezett pakisztáni tárgyalásokat megelőzően. Válaszul Irán legfőbb vezetője megtorlást ígért az őt ért támadásokért, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés „új szakaszba” léptetését helyezte kilátásba, amely így effektíve zárva maradt a szerdai megállapodás ellenére, a szokásos hajók mennyiségének 10%-a sem tudott átjutni. Ennek megfelelően mind az iráni, mind az amerikai fél azzal vádolta a másikat, hogy nem tartotta be a tűzszünetet, ugyanakkor a tegnapi nap végére az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy közvetlen tárgyalásokat kíván folytatni Bejrúttal.
A változatlanság gyönyörködtet – nem módosult tavaly óta az adófajták száma
Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Gyengült a forint péntek reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában
A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben
Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban
A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz
A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.