Mit lép a Fed kedden? Csak találgatnak az elemzők

Szinten tartja az alapkamatot keddi ülésén az amerikai jegybank (Fed) a megkérdezett szakértők mindegyike szerint. Többen viszont azt találgatják, hogy a jegybank elhatároz-e valamilyen más enyhítést, vagy vár még néhány hetet az amerikai gazdaság növekedése lassulásának megállítása céljából.

A Fed alapkamata - napikamatcélja - 2008. december 16-a óta rekord alacsony: 0,0-0,25 százalék közötti. Ennél lejjebb nyilván nem mehet a Fed, de a keddi értekezletéről kiadandó közleményt alaposan tanulmányozni fogja mindenki, aki tudni szeretné, milyen más segítségre számíthat az amerikai gazdaság a központi banktól még az idén.

 

A Fed előző, augusztus 10-i kamatdöntő ülésének augusztus végén ismertetett jegyzőkönyve szerint a jegybank nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket hozzon, ha romlanának az amerikai gazdasági kilátások. Az augusztusi kamatdöntésről kiadott közlemény szerint a Fed előző, júniusi ülése óta valamelyest lassult a gazdasági fellendülés üteme.

 

Bár a háztartások fogyasztása növekvőben van, a jelentősebb bővülésnek gátat szab a tetemes munkanélküliség, a hitelek szűkössége. Az üzleti szférában növekszenek a beruházások, de a vártnál kisebb mértékben, és ez nem érződik a foglalkoztatás bővülésén. Mindent egybevetve a Fed szerint az amerikai gazdaság fellendülése rövid távon szerényebb lesz, mint amire korábban számítottak.

 

Az amerikai hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt a második negyedévben, miután az idei első három hónapban 3,7 százalékkal emelkedett éves összevetésben. A munkanélküliség aránya augusztusra 9,6 százalékra nőtt a júliusi 9,5-ről. A mezőgazdaságon kívüli ágazatokban 54 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az egy hónappal korábbi adathoz képest.

 

A gazdaság állapotát összegző 12 Fed-körzet szeptember 8-án ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv szerint a Fed "sok jelét" látja annak, hogy lassult a növekedés az augusztus végével zárult hat hét alatt. A vizsgált időszakban lanyha volt a lakóingatlan-piac, csökkent az építőipari termelés.

 

A gazdaság hajtóereje, a lakossági kiadás vegyesen alakult a hat hétben, összességében némileg nőtt. Korlátozott volt az inflációs nyomás. A feldolgozóipari termelés a legtöbb körzetben tovább nőtt, de néhányban lassult a bővülés, vagy egyenesen elmaradt az előző időszakhoz képest. A Bézs Könyv megállapításait mindenképpen figyelembe veszi majd az amerikai jegybank a szeptember 21-i kamatdöntő ülésén.

 

A múlt héten Austan Goolsbee, Barack Obama amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületének új vezetője úgy fogalmazott, hogy "még bizonyos ideig" magas marad a munkanélküliség aránya. Azonban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mekkora lesz ez az arány az év végén. A JPMorgan amerikai befektetési bank augusztus végén azzal számolt, hogy 2010 végéig 10 százalék közelébe nő a mutató. A Fed idén még három pénzügypolitikai ügydöntő értekezletet tart: szeptember 21-én, november 3-án és december 14-én.

Bitcoin hírek ma: Elérheti-e a BTC az árfolyama a 250 000 dollárt 2026-ra?

A Bitcoin-közösség egyik legnagyobb kérdése idén az, hogy vajon a BTC árfolyama reálisan elérheti-e a 250 000 dollárt 2026-ra. Egy ilyen árfolyamszint átlépése a kriptovaluták történetének egyik legextrémebb fordulatát jelentené.
2025. 10. 02. 23:30
Megosztás:

NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés

Már több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira. Az összegből az önkormányzatok döntése alapján közel 35 milliárd forint már az indulás napján befektetésre került a kizárólag a kincstárban elérhető, kedvező hozamú Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 10. 02. 23:00
Megosztás:

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota - emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen csütörtökön, a szaktárca közleménye szerint.
2025. 10. 02. 22:30
Megosztás:

Az Európai Mezőgazdasági Bizottság a hatékonyabb, fenntarthatóbb termelésről tanácskozik Budapesten

Ma kezdte meg ülését az Európai Mezőgazdasági Bizottság Budapesten – egy kétévente megrendezett kulcsfontosságú fórum Európa és Közép-Ázsia országai számára az élelmezéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos témákban. A negyvennegyedik ülésszak középpontjában az a kihívás áll, hogy hogyan termeljünk kevesebből többet, további főbb témák az inkluzív élelmezési- és mezőgazdasági politikák, a digitális megoldások és a fenntartható beruházások.
2025. 10. 02. 22:00
Megosztás:

17 járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket

Tizenhét járásban telepíthetnek még könnyebben szélerőműveket az Energiaügyi Minisztérium (EM) javaslatára - közölte a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2025. 10. 02. 21:30
Megosztás:

Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is

A Green Factory véglegesítette az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlását, így a korábban bejelentett magyarországi és romániai tranzakciókat követően mostantól az Eisberg lengyelországi üzeme is hivatalosan a Green Holding csoport tagjaként működik tovább. A felvásárlásnak köszönhetően a Green Factory árbevétele meghaladja az 1,3 milliárd zlotyt (kb. 120 milliárd forintot), és a vállalat nyolc gyárból szolgálja ki vásárlóit napi szinten, 12 országban, több mint 1500 munkavállalóval. A mostani lépés tovább erősíti a cég jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban, a friss zöldségek, salátakeverékek és kész saláták piacán.
2025. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Düsseldorfban is irodát nyitott a MET Csoport

A svájci központú integrált európai energiavállalat, a MET Csoport hivatalosan is megnyitotta új düsseldorfi irodáját. A rendezvényen a cégcsoport üzleti partnerei, ügyfelei és a gazdasági élet képviselői vettek részt.
2025. 10. 02. 19:30
Megosztás:

Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő

A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
2025. 10. 02. 19:00
Megosztás:

A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet.
2025. 10. 02. 18:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
2025. 10. 02. 18:00
Megosztás:

Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer

Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
2025. 10. 02. 17:30
Megosztás:

A BÉT a BUMIX index tagja lett

A Budapesti Értéktőzsde részvénye is helyet kapott a BUMIX indexkosárban 2025. október 1-től. A határozat a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. mint vállalat számára újabb mérföldkövet jelent, amely tovább erősítheti pozícióját a magyar tőkepiacon.
2025. 10. 02. 17:00
Megosztás:

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
2025. 10. 02. 16:30
Megosztás:

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás: