Most és mindörökké - most már mindörökké cenzúra nélkül

Hatvan évvel az első kiadás és több mint harminc esztendővel a szerző halála után új, teljes, cenzúrázatlan változatban kerül az olvasók elé az egyik leghíresebb amerikai második világháborús regény, James Jones Most és mindörökké (From here to eternity) című, ma már klasszikusnak számító alkotása.

Mint arról a londoni Daily Mail és a The Guardian online kiadásában beszámolt, a teljes szöveg különös fényt vet a regényből készült film híres szerelmi jelenetére, amelyben Burt Lancaster és Deborah Kerr csókolózik szenvedélyesen a tengerpart sekély hullámai között. A szerző eredetileg ugyanis a homoszexualitásról is írt, ráadásul az 1951-ben megjelent változat - és a számtalan fordítás - a regényben szereplő katonák nyelvezetét is alaposan megszelídítette.

 

A kiadó rábírta Jonest, hogy tekintsen el az eredeti változatban szereplő káromkodásoktól, a durva "négybetűs" szavaktól. Igaz, az akkori gyakorlat közepette e változtatások nélkül a mű könnyen megbukhatott volna. James Jones első regénye a második világháború előestéjén Hawaii garnizonjába vezényelt katonák egy csoportjának történetét követi a világégésben. A szerző, aki 1939-től 1945-ig maga is az amerikai hadseregben harcolt, részt vett mind a Pearl Harbor-i, mind a guadalcanali ütközetben, az utóbbiban meg is sebesült, így a regény személyes élményeire is alapozódik.

 

A Most és mindörökké főhőse Milt Warden szakaszparancsnok, aki szerelmi kapcsolatba kerül századosának feleségével. Ám az eredeti szövegben két olyan jelenet is szerepelt, amely a regénybe már nem került be, a filmről nem is beszélve. Az egyikben Angelo Maggio közlegény (akit az 1953-as filmváltozatban Frank Sinatra alakított) bevallja barátjának, hogy orális szexet folytatott egy gazdag emberrel, mert "a hónap közepén kapóra jön a pénz". Egy másik kihagyott epizód a hadseregben előfordult homoszexuális esetek kivizsgálásáról szól.

 

A Scribner kiadónál Jones regényének szerkesztője nem engedte ezeknek a részeknek a megjelenését, és a párbeszédekben eredetileg szerepelt négybetűs szavakat is kigyomlálta. Ez abban az időben történt - írta a The Guardian online kiadása -, amikor egyfelől a szövetségi posta nem kézbesítette az általa obszcénnek tartott kiadványokat, így lehetetlenné tette terjesztésüket. Másfelől a befolyásos Book of the Month (A hónap könyve) könyvküldő klub elítélő véleménye azt jelentette, hogy az általa kifogásolt regénynek nem maradt esélye a kereskedelmi sikerre. Ezért sok író - köztük még Ernest Hemingway is - arra kényszerült, hogy megszelídítse regényeinek nyelvezetét és tartalmát, inkább gyakorlati, mint erkölcsi megfontolásokból.

 

James Jones lánya, Kaylie Jones, aki maga is író lett, elmondta, hogy apja "keserűen küzdött" regényei eredeti szövegének megőrzéséért, de végül engedett a kiadónak. Most Kaylie engedélyével az Open Road digitális kiadó e-könyvben jelenteti meg az eredeti szöveget. Sarah Churchwell, aki az amerikai irodalom tanára az East Anglia Egyetemen, a cenzúra felszámolására tett lépésként méltatta a teljes változat megjelenését. "Jones a realizmus és a valószerűség híve volt, és ellenezte könyvének +fertőtlenítését+ - közölte az irodalomtörténész. - Az igazat akarta elmondani a háborúról. Az ötvenes években az Egyesült Államok hősi legendát teremtett magának a második világháborúról, arról, hogy az amerikai közkatona megmentette a világot.

 

Jones viszont úgy gondolta, ő nem egy ilyen háborút látott, becsületesebb és reálisabb képet akart adni arról, amit ő maga is átélt." Churchweell szerint fontos tudni, hogy a Lancaster-Kerr-féle szerelmi jelenetet ihlető eredeti regény szerzője őszintén és megértően akart szólni a homoszexualitásról is, anélkül tehát, hogy azt elítélte vagy betegesnek tekintette volna. "Az emberek nem tekintik őt avantgárd írónak, pedig sok tekintetben az volt" - idézte szavait a The Guardian. (MTI)


A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás: