Nagy-Britanniának ki kell lépnie az EU-ból!

Nagy-Britanniának ki kell lépnie az Európai Unióból - írta kedden megjelent cikkében a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa.

Nagy-Britanniának ki kell lépnie az EU-ból!

Lord Nigel Lawson, aki a nemrégiben elhunyt egykori konzervatív miniszterelnöknek, Margaret Thatchernek a leghosszabb ideig szolgáló pénzügyminisztere volt, a The Times című vezető konzervatív brit napilapban közölt írásában úgy vélte, hogy Nagy-Britannia távozásának gazdasági előnyei messze meghaladnák annak költségeit.

 

Lord Lawson szerint ugyanis az EU "bürokratikus rettenetté" vált, amely jelentős gazdasági költségterheket ró mindegyik tagállamára, és amelytől Nagy-Britanniának ezért el kell szakadnia. Az idős politikus, aki 1983 és 1989 között töltötte be a Thatcher-kormány pénzügyminiszteri tisztségét - jelenleg pedig a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában képviseli a Konzervatív Pártot - a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorát is veszélyben látja.

 

Lord Lawson azt írta: az EU-n a pénzügyi válság óta szabályozási láz lett úrrá, amelynek csak egyik eleme az ostoba és káros pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése. A volt pénzügyminiszter további érvelése szerint nem kell az európai egységes piac részének lenni ahhoz, hogy egy adott gazdaság az EU-ba exportálhassa termékeit. A politikus ennek illusztrálására idéz egy statisztikát, amely szerint az EU-ba irányuló brit kivitel nominálértéken hozzávetőleg 40 százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben, ugyanezen idő alatt azonban az unión kívüli országokból származó EU-import 75 százalékkal emelkedett.

 

Lord Lawson kiemelte, hogy az euróövezet létrehozásával alapvetően megváltozott az EU jellege, és így az unióhoz fűződő brit viszonyrendszer is. Nem csupán arról van szó, hogy a brit érdekek egyre nagyobb mértékben eltérnek az euróövezeti tagországokéitól, de arról is, hogy Nagy-Britannia egyre inkább az oldalvonalra szorul, miután "arra ítéltetett, hogy az euróövezeti blokk következetesen leszavazza". Az egykori pénzügyminiszter a terjedelmes írásban közli, hogy a brit kormányfő által nemrégiben megígért népszavazáson mindezek alapján Nagy-Britannia EU-tagságának feladására fog szavazni.

 

David Cameron miniszterelnök januárban jelentette be, hogy a brit választók a 2015-ben kezdődő következő parlamenti ciklus első felében népszavazáson dönthetnek Nagy-Britannia uniós tagságának jövőjéről. Cameron az erőteljesen EU-szkeptikus konzervatív jobbszárny nyomásának engedve ígérte meg a népszavazást a brit EU-tagságról, jóllehet korábban még ellenezte az olyan - a brit politikai zsargonban "in or out" (maradni vagy kilépni) néven meghonosodott - referendum-változatot, amely egyértelműen azt a kérdést teszi fel, hogy a brit választók az EU-n belül vagy kívül szeretnék-e látni hazájukat.

 

Az EU-tagsággal kapcsolatos belpolitikai vita újult erővel lángolt fel azután, hogy a múlt héten megtartott részleges angliai és walesi helyhatósági választásokon korábbi eredményeihez képest átütő sikert ért el a legnagyobb brit EU-ellenes politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), amelynek elsődleges célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: