Nagyot ugrott az OTP
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta, a magyar részvénypiacon közepes - az elmúlt napokénál azonban jóval magasabb - forgalom mellett pozitív hangulatú kereskedés folyt, a BUX az OTP-nek köszönhetően közel 1 százalékos pluszban zárt, és felülteljesítő volt az európai piacokhoz képest.
Az OTP szinte napi alján kezdte a kereskedést, és napi tetején, a 100 napos mozgóátlagon fejezte be. Az üzletkötő ezt azzal magyarázta, hogy a magyar bankpapír az elmúlt hetekben rendkívül túladott volt, erősen lefelé volt pozicionálva, és a technikai mutatók is azt indukálták, hogy előbb-utóbb egy kisebb emelkedésnek jönnie kell. A másik három blue chip árfolyamában nem volt érdemi elmozdulás. A forgalom túlnyomó részét is az OTP adta - tette hozzá.

A Mol ára 110 forinttal, 0,75 százalékkal 14 610 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 198 forinttal, 3,81 százalékkal 5399 forintra nőtt, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,70 százalékkal 427 forintra esett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter 12 forinttal, 0,27 százalékkal 4423 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
Nézze meg ITT a mai eseményeket!