Az esés az újabb vételekre bíztathat?
Egy kis esély mutatkozik arra, hogy a bigcap indexek lassabb előrehaladása mellett az emelkedés szétterjed és a kisebb papírok jelentősebb emelkedésével az egész emelkedő trend stabilabbá, erősebbé válik. Nem szabad persze elkiabálni, főleg nem ész nélkül nyitogatni a long pozíciókat, de a háttérben egy megengedő jelzés a small- és midcap papírokon kialakuló emelkedő setup-ok alapján történő bátrabb pozíció felvételekre. Mindezt a pozitív képet persze letörte a piacok zárása, melyben a kis- és közepes papírokat tömörítő indexek bőven visszaadták napközbeni nyereségüket és a nagy indexeket túlesve zártak. Piaci magyarázatok szerint a ma megjelenő munkanélküliségi adatoktól való félelem hajtotta negatív irányba a piacokat. Na ez az egyik legnagyobb sületlenség, amit hallhatunk a sajtóból.
A szektorindexek közül ismét a pénzügy mutatkozott a leggyengébbnek, míg a leginkább érdeklődésre számot tartó index a közszolgáltatóké is kissé jobb hírként a technológiai papírokat tömörítő indexé volt.
Az európai indexek egész napos pozitív teljesítményüket adták oda az amerikai nyitást követő esésnek, de mivel a tengerentúli indexek nagyjából ezen szinteken is zártak, így komoly elmozdulás nem várható a mai nyitásnál.