Ne aggódjunk a búza ára miatt!

"A búza árának gyors emelkedése aggodalmat keltett, hogy visszatér a bizonytalanság az árupiacokra. Ám a világgazdaság gyógyulása megtorpanni látszik, az árukészletek pedig viszonylag bőségesek, ezért nincs ok riadalomra" - írták a londoni székhelyű Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki gazdaságelemző és előrejelző központjának elemzői legfrissebb tanulmányukban.

"Idén a második negyedévben meredeken estek az árupiaci árak, majd júliusban megindultak fölfelé. Augusztus elején a búza 70 százalékkal többe került, mint június végén. Kisebb ütemben más árupiaci árak is emelkedtek, a rézé például 16 százalékkal. A kockázatkereső kedv visszatérése részben megmagyarázza a fejleményeket ebben az időszakban, ám az árupiacok késve követték az általános tőkepiaci irányzatot, ami arra vall, hogy a kereslet-kínálati alapok szintén szerepet játszottak, tekintettel a kínai gazdasági növekedést érő kétségekre" - írták az elemzők.

 

"A búza emelkedő ára alapvetően a keresleti-kínálati viszonyokat tükrözte, főleg az Oroszországban és más nagy termelőknél tapasztalt időjárási problémák miatt. Júliusban a gyengébb dollár is támogatta az árupiaci árakat(...) Sokan attól tartottak, hogy visszatér a 2007-es és 2008-as élelmiszerár-spirál - amikor az élelmiszerárak világszinten átlagosan 30-30 százalékkal emelkedtek mindkét évben - és vele a világszinten gyorsabb infláció. Úgy véljük, ezek az aggodalmak túlzottak, részint mert a búza világpiacán az alapok eddig komolyan nem sérültek, részint mert a világgazdasági kilátások viszonylag gyengék (...) Sőt, úgy látjuk, hogy a világgazdasági körülmények nehezednek: az Egyesült Államok és az EU gazdasága gyengül a második félévben, és Kínában jövőre a GDP-növekedés 8,3 százalékosra lassul az idei 9,9 százalékról. Ez majd lefújja a habot az árupiaci árakról, kivéve azokat a ritka eseteket, amikor az ellátási nehézségek tényleges hiányt okoznak."

 

"A búza piaca éppen ilyen piac, ahol az alapok utalnak bizonyos mértékig magasabb árakra. Ám sok tényezőt kell megfontolni. Igaz, hogy bizonytalanabb a kínálat a súlyos aszály miatt Oroszországban és a többi fekete-tengeri termelőnél, főleg Ukrajnában és Kazahsztánban. Ez utóbbiak ugyan viszonylag kis búzatermelők, de jelentős exportőrök, főleg a Közel-Keletre és Észak-Afrikába, Oroszország pedig a legolcsóbb exportőr világszinten. Ezért a gyenge termésük aránytalanul nagy hatással van a nemzetközi árakra. A kínálatot érő aggodalmakat növelte a nagy esőzés is Kanadában és a szárazság Ausztrália nyugati részén." "E fejlemények nyomán módosítottuk előrejelzéseinket.

 

Úgy véljük, Oroszország búzatermése 22 százalékkal csökken az idén, Kanadáé pedig 23 százalékkal marad el a tavalytól. A nagy exportőrök közül csak a déli félteke országaiban - Argentínában, és kisebb mértékben Ausztráliában - várható a tavalyinál nagyobb termés. Végeredményben arra számítunk, hogy a világ búzatermése az idén így 4,2 százalékkal kisebb lesz a tavalyinál." "Más oldalról viszont nem szabad megfeledkezni a korábbi két évről. Ebben az összefüggésben az idei búzatermés még mindig nagyságra a harmadik lesz történelmi távlatban, az előző két év rekord betakarításai után.

 

Tavaly a világ búzatartalékai minden idők rekordjára nőttek, a becsült mennyiség 111 napi világfogyasztásra elegendő, a 2006-os 73 nap helyett. A becslésben vannak bizonytalanságok, így például Kína tartaléka államtitok, és egyes jelentések szerint az indiai tartalék minősége nem jó. Meglehet, a világtartalék kevésbé bőséges a becsültnél, de a kínai tartalékok nem kerülnek nemzetközi forgalomba, így kevés a hatásuk a világpiaci árakra. Ugyanakkor a nagy amerikai, európai és ausztráliai átmenő tartalékok arra vallanak, hogy a kisebb fekete-tengeri export okozta rést könnyen be lehet tömni rövid távon. Noha a világ legnagyobb búzaexportőre, az Egyesült Államok kivitele az idén minden bizonnyal nő, mégis 23 éves rekordra dagad ott a búzatartalék ebben az évben."

 

"Ily módon az ellátási helyzet viszonylag jónak ígérkezik jövőre. Lehet, hogy a mostani időjárási gondok a hamarosan elvetendő téli búzának is ártani fognak Oroszországban, azonban a jelenlegi, magas világpiaci árak több búza vetésére ösztönzik a termelőket szerte a világon. Ezért arra számítunk, hogy jövőre a világtermelés közel 3 százalékkal nő búzából, ami önmagában is több mint elég a várhatóan csak 2,1 százalékkal növekvő világfogyasztás kielégítésére" - írták az EIU elemzői.


Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás: