Ne sodorják újabb veszélybe Magyarországot!

A pénzügyminiszter szerint politikai elfogultság a 2010-es költségvetés tervezete ellen kampányolni; akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelősség, az megszavazza a jövő évi büdzsét.

Oszkó Péter erről szombaton beszélt az MTI-nek, miután ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, "ne sodorják újabb veszélybe az országot". Mindez a "politikai elfogultság gyanúját veti fel" Oszkó Péter szerint, aki a nyílt levélnek a "trükkös" költségvetésre és a bevételek, illetve kiadások tudatos felül-, illetve alultervezésére vonatkozó bírálatai kapcsán azt hangsúlyozta: számos hazai és nemzetközi független intézmény ellenőrizte a jövő évi büdzsé számait.

 

Oszkó Péter pénzügyminiszterMég soha sem készült olyan költségvetés, amit az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács szakértő végigellenőriztek, végigszámoltak volna. És senki nem fogalmazott meg olyan véleményt, hogy ez egy hamis számokat tartalmazó költségvetés lenne - mondta a pénzügyminiszter. A 2009-es és a 2010-es kiadási főszámokat összehasonlítva nagyjából ezer milliárd a különbség.

 

Ekkora vágást, az állami újraelosztás ekkora csökkentését nem hiszem, hogy bárki végrehajtott volna Magyarországon. Ez pedig jelentősen javítja a versenyképességet, csakúgy mint az adóátrendezés - magyarázta a szakember, a nyílt levélnek a reformok, és a versenyképesség javítását szolgáló intézkedések elmaradására vonatkozó kitételei kapcsán. A pénzügyminiszter rámutatott arra is, hogy a kormány mindent megtesz a hiánycél megvalósulásáért, miközben ellenzéki oldalról folyamatosan záporoznak azok a megnyilvánulások, melyek szerint nyugodtan el lehet engedni a költségvetési hiányt. A költségvetési hiány arról szól, hogy csökkentjük-e az adósságot, vagy sem. Ha pedig itt valaki csökkenti az adósságot, az a kormány - szögezte le a pénzügyi tárca vezetője.

 

Az MSZP visszautasítja, hogy fizetett hirdetés útján bárki politikai tőkét gyűjtsön abból a keserves vállalásból, amely minden embert érint a válságkezelés során az országban. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az aláírók indokai elképesztőek: azok hiányolnak reformokat, akik az általuk támogatott politikai erővel karöltve sorozatosan akadályozták meg a reformértékű lépéseket a közelmúltban, és azok beszélnek a kiadások túltervezéséről, akik szó nélkül hagyják, hogy a Fidesz képviselői 450 milliárd forintos kiadásnövelő csomagot adjanak be a jövő évi büdzséhez.

Marco Rubio: a Gázai övezetben nem lesz szerepe a Hamásznak és a UNRWA-nak, és már alakul a nemzetközi stabilizációs erő

A Gázai övezetben nem lesz szerepe sem a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, sem az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA), és már alakul a terület békéjét felügyelő nemzetközi stabilizációs erő - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a dél-izraeli Kirjat Gatban létrehozott amerikai főhadiszálláson tartott pénteki sajtóértekezletén.
2025. 10. 26. 04:00
Megosztás:

Új digitális rendszert kapott a csillagvizsgáló Egerben

Magyarországon egyedülálló színvonalú, új digitális planetáriumi rendszert kapott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló Tudományos és Élményközpontja - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 02:00
Megosztás:

Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában

MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.
2025. 10. 26. 01:00
Megosztás:

A 4 legjobb kriptokártya rangsora: Miért jelent áttörést a Digitap ($TAP) KYC-mentes opciója

A kriptokártyák csendben az egyik leggyakorlatiasabb hídként szolgálnak a digitális eszközök és a mindennapi pénzügyek között.
2025. 10. 25. 23:00
Megosztás:

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás:

Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán

legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
2025. 10. 25. 20:00
Megosztás:

Üzembe helyezte 2500. csomagautomatáját a GLS

Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 10. 25. 18:00
Megosztás:

Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője

A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság.
2025. 10. 25. 16:00
Megosztás:

Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között

A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a hazai lakáspiacon, az áraik széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak százmillió forint feletti ingatlanok, miközben a legolcsóbbak ára bőven 10 millió alatt marad.
2025. 10. 25. 14:00
Megosztás:

A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára

A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
2025. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben

Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
2025. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
2025. 10. 25. 11:00
Megosztás:

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
2025. 10. 25. 10:00
Megosztás:

Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak

A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
2025. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára

Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
2025. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
2025. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2025. 10. 25. 03:00
Megosztás:

Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette a horvát sajtó.
2025. 10. 25. 02:00
Megosztás:

14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?

14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
2025. 10. 25. 01:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
2025. 10. 25. 00:05
Megosztás: