Négy vagy 11 milliárd forintos esküvő?
Újdelhi, 2011. március 4., péntek (MTI/AFP) - Esküvői kiadást kalkulálgat az indiai sajtó: az óvatosabban becslő The Times of India című lap szerint csak 4,4 milliárd forintnyi összegbe került egy lakodalom, egy másik újságnak, a Mail Today címűnek viszont 11 milliárdnyi "jött ki".
Egy biztos: nem volt olcsó az India két befolyásos politikus családjának - egyaránt 26 éves - tagjai között a frigy. Legkevesebb 18 ezer vendég vett részt az eseményen - más becslések alapján 30 ezer -, a vőlegény egyebek közt 1,6 millió forintot érő helikoptert kapott nászajándékba, virágfüzére bankjegyekből állt, az ifjú párnak 3 kilométernyi "fényösvény" - tömérdek izzóval szemkápráztatóan kivilágított út - mutatta a helyes irányt.
A The Hindustan Times című lap szerint a menyasszony családja előzetesen 1 milliárd forint értékű ajándékkal üdvözölte a vőlegényt, és a lakodalmat megelőző ünnepségen is már 2 ezer vendég volt. Ami a helikoptert illeti, a vőlegény a ceremónia helyszínén csak a slusszkulcsát kapta meg és ezüstből készült modelljét, mert a repülési szabályok nem engedték, hogy a jármű odarepüljön. (MTI)