Négyszáz munkahelyet hoz létre a Jabil Pécsen
Mint azt a polgármester elmondta, nagyrészt az ősszel csődbe ment másik pécsi elektronikai vállalat, az Elcoteq volt dolgozóit alkalmazza majd az amerikai vállalat. Hozzátette: a négyszáz fős dolgozói létszám folyamatos bővítését tűzte ki célul a Jabil a következő egy-két évben. Pajor Attila, a Jabil Circuit Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta, választásuk azért esett a baranyai megyeszékhelyre, mert a városban megfelelő számú szakképzett és jó elektronikai szervizelési tapasztalattal rendelkező munkaerő áll rendelkezésre.
Emellett fontos a számukra, hogy a város vezetésének a támogatására is számíthatnak. Az ügyvezető elmondta, a Jabil Pécsen elektronikai termékek szervizelésével foglalkozó üzemet indít be január végén. A dolgozók Európa több pontjáról érkező okostelefonok, számítástechnikai alkatrészek, tárolóeszközök, távközlési berendezések javítását végzik majd el. A polgármester újságírói kérdésre elmondta: a város „minden rendelkezésére álló hagyományos eszköz segítségével támogatja a vállalatot”, legyen szó kommunikációról, az infrastruktúra megteremtéséről, vagy a tömegközlekedés biztosításáról.
Az állam bértámogatást ad a regisztrált munkanélküliek újbóli foglalkoztatásáért. A Jabil Magyarország ügyvezetője arra a kérdésre, hogy pontosan hol hozzák létre az üzemet, illetve, hogy használják-e az Elcoteq gyáregységeit, még nem tudott válaszolni; azt mondta, minderről tárgyalásokat folytatnak. A floridai székhelyű Jabil Circuit Inc. a világ elsőszámú elektronikai vállalatainak beszállítójaként vezető szerepet tölt be a világpiacon az elektronikai készülékek gyártása, tervezése és szervizelése terén.
A Jabil 21 országban, 59 telephelyen több mint 85 ezer munkavállalót foglalkoztat. A Jabil Magyarországon két gyáregységgel van jelen. Több mint 6000 munkavállalót foglalkoztat a tiszaújvárosi összeszerelő üzemben, a szervizelési és integrált logisztikai szolgáltatásokat nyújtó szombathelyi egységben pedig további 1100 embernek ad munkát. A Jabil eddig 300 millió dollárt fektetett be, tavalyi magyarországi árbevétele 276 milliárd forint volt Magyarországon. (MTI)