Nehezen talál magára a szlován ipar
2010. 03. 25. 14:20
Szlovéniába jelentősen csökkent a januári ipari termelés éves szinten a decemberi emelkedés után - a szlovén statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.
Az euróövezeti ország ipari termelése 7,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miután decemberben 2,7 százalékos növekedést regisztráltak, ami az első bővülés volt 2008 szeptembere óta.
A januári ipari termelés 6,1 százalékkal csökkent decemberhez viszonyítva, míg az eurózónában ugyanekkor 1,7 százalékos növekedést jegyeztek fel. A januári ipari termeléscsökkenést a szakértők a szlovén export növekedésének a lelassulásával indokolták.
Március elején a szlovén statisztikai hivatal azt közölte, hogy a januári export 1 százalékkal nőtt éves szinten a decemberi 3,1 százalékos bővülés után.
Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt
Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását
Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t
A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben
A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom
A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását
Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét
Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group
Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban
Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját
Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
A statisztika szerepe a modern tudományokban
Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton
Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság
Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.