Nem lesz radikális irányváltás a monetáris politikában - elemzők
A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének felzárkózó térségi szakelemzői Cinkotai János és Kocziszky György hétfői parlamenti meghallgatása után annak a véleményüknek adtak hangot, hogy "mindkét (jelölt) hiteles". A JP Morgan szakértői szerint a jelölések "tovább enyhíthetik azokat az aggályokat, hogy az új kinevezettek politikailag motiváltak lesznek, és megbízatásuk kamatcsökkentésre szól".
A ház elemzői hétfői kommentárjukban úgy vélekedetek, hogy a jelöltek háttere és a parlamenti meghallgatáson tett nyilatkozataik alapján Cinkotai János a monetáris testület "héjább" - vagyis pénzügypolitikai szigorra hajló - táborához csatlakozhat, Kocziszky György ugyanakkor "inkább galamb benyomását kelti". A JP Morgan londoni szakértői szerint ez lehetővé teszi, hogy a monetáris tanácson belüli korábbi egyensúly a "héják" és a "galambok" között jórészt fennmaradjon.
A cég mindezek alapján fenntartja azt az előrejelzését, hogy a pénzügypolitikai testület összetételének változása nem módosítja a magyar monetáris politika pályáját. A JP Morgan elemzői közölték, hogy a következő hónapokra a jelenlegi, 6 százalékos MNB-alapkamat változatlanul tartását várják. Az RBC Capital Markets befektetési társaság londoni felzárkózó piaci elemzői hétfői kommentárjukban úgy fogalmaztak, hogy a két új jelölés "várakozásaink ellenére nem negatív". Hozzátették ugyanakkor: véleményük szerint a magyarországi költségvetési kockázatok nem tükröződnek a jelenlegi piaci árazásokban.
Az RBC elemzői e kockázatok közé sorolták az idei év eleji államháztartási hiányszámokat, és azt is, hogy az EU eljárást kezdett a távközlési szektorra kirótt válságadó ügyében. Az Eurasia Group nevű globális pénzügyi kockázatelemző csoport londoni szakértői közölték: várakozásuk szerint az MNB pénzügypolitikája enyhébbé válik ugyan, "de nem radikális mértékben".
A ház "mérsékelten galamb" alapállásúnak minősítette a két új tagjelöltet. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének felzárkózó piaci szakértői hétfői kommentárjukban azt emelték ki, hogy a négy új monetáris tag közül háromnak vannak jegybanki tapasztalatai, és ez a GS szerint arra vall, hogy az új tagoknak a korábban gondoltnál nagyobb pénzügypolitikai ismereteik vannak. A Goldman Sachs londoni elemzői szerint "ez pozitív hír".
A ház szakértői azzal számolnak, hogy az új összetételű monetáris tanács enyhébb alapállású lesz, és ha a kondíciók lehetővé teszik, inkább hajlik majd a pénzügypolitikai enyhítésre, mint elődje. A GS felzárkózó piaci szakértői ugyanakkor közölték: nem számolnak azzal, hogy az új pénzügypolitikai testület olyan radikális lépéseket kockáztatna meg, amelyek gyengítenék a forintot, mivel "ennek politikai árát a kormány fizetné meg ... és romlanának az inflációs kilátások is". (MTI)