Nem számítanak MNB-kamatcsökkentésre a londoni elemzők

Az utóbbi hetekben alaposan meggyengült piaci kockázatvállalási hajlam és a magyar kormány kommunikációjával, valamint a gazdasági akciótervvel kapcsolatos kérdőjelek miatt a magyar jegybank hétfőn biztosan nem változtat jelenlegi, 5,25 százalékos alapkamatán - ez a londoni elemzői közösség egyöntetű véleménye az MNB kamatdöntése előtt. (MTI)

Az MTI által előzetesen kérdezett citybeli házak egyike sem vár újabb kamatcsökkentést a Monetáris Tanács hétfői ülésétől. A 4cast nevű pénzügyi-gazdasági elemző csoport indoklása szerint az európai szuverén adósságproblémák teremtette bizonytalanság változatlanul idegesíti a piaci szereplőket, és ez a kockázatosabb kelet-közép-európai befektetési eszközök szélesebb kilengéseiben, gyengeségében is megmutatkozik.

 

A cég szakértői kiemelték, hogy a forint május és június folyamán eddig "következetesen" gyengült, az április végi 265-ről a mostani, 280 körüli szintekre, és a magyar adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) árazása az áprilisi 189 bázispontról 320 bázispont - tízmillió euró adósságonként 189 ezer euróról 320 ezer euró - környékére drágult. A 4cast elemzői szerint a nyilvánosságra hozott gazdasági akciótervből - jóllehet abban a kormány vállalta, hogy mindent megtesz a 3,8 százalékos GDP-arányos idei államháztartási deficitcél tartása végett - eddig kevés részlet derült ki a konkrét gazdaságpolitikai elképzelésekről.

 

"Még az MNB is elismerte, hogy jelenleg nagyon nehéz meghatározni az új költségvetési terv pontos hatásait" - hangsúlyozta a londoni elemző csoport. A 4cast megemlíti, hogy a tervezett bankadóból már az idén 200 milliárd forint költségvetési bevételt, a közszféra bérköltségén pedig 15 százalékos megtakarítást remél a kormány, a londoni cég szakértői szerint azonban e tervekkel kapcsolatban sok a kérdőjel.

 

Hasonló megállapításra jutottak a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési elemzői is, akik szerint a bankadóztatási terv "eltúlzott", és "jelentős lefelé ható kockázatok" terhelik a bankszektorból remélt 200 milliárd forintos adóbevételi terveket. A BoA-ML szakértői szerint a társasági adón felüli különadó a magyar pénzügyi szektor várt eredményének hozzávetőleg a felét felemésztené, ami "túl agresszívnek tűnik", emellett károkat okozhat a pénzügyi szektornak és így a hitelezési tevékenység élénkülésének is.

 

Ha azonban e bevételi célt lefelé módosítanák, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU nyomására a kormány jó eséllyel vagy "áramvonalasítaná" adócsökkentési terveit, vagy más finanszírozási forrásokat keresne - vélekedtek a Bank of America-Merrill Lynch citybeli elemzői. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési elemzői is a forint gyengülését és a magyar CDS-díjszabás emelkedését említették hangsúlyosan azon okok között, amelyek miatt szerintük az MNB hétfőn nem módosítja alapkamatát.

 

A GS szakértői hozzátették: véleményük szerint a magyar kormány "következetlen kommunikációs stratégiájának" is az eredménye a befektetési eszközök gyengülése. A ház elemzői mindemellett úgy fogalmaztak, hogy a kormány államháztartási konszolidációs terve "híján van a mélységnek és a hitelességnek", és "nem valószínű", hogy az IMF és az EU-bizottság megelégedésére fog szolgálni az IMF vezette program újratárgyalása során.

 

A Goldman Sachs londoni szakértői szerint azonban mindezzel együtt is nyílhat még lehetőség "a jövőben" egy további, negyed százalékpontos MNB-kamatcsökkentésre, ha a külső feltételek javulnak, és ha a kormány "ambiciózusabb, hitelesebb" költségvetési-szerkezeti reformtervvel áll elő. Szintén látnak lehetőséget későbbi kamatcsökkentésre a Barclays Capital elemzői.

 

A londoni befektetési csoport pénteki előrejelzése szerint az MNB hétfőn bizonyosan nem nyúl az alapkamathoz, de az idei második félévben várható egy kamatcsökkentés. Ezzel azonban nem minden nagy citybeli ház ért egyet. A JP Morgan londoni elemzői szerint az utóbbi időben "jelentősen szűkült" az MNB kamatcsökkentési mozgástere, egyrészt a romló kockázatvállalási hajlandóság és a forint gyengülése, másrészt a felfelé ható inflációs kockázatok miatt.

 

Mindezek alapján a cég a jelenlegi, 5,25 százalékos MNB-alapkamat tartós fennmaradását jósolja, és azt, hogy a következő magyarországi pénzügypolitikai lépés kamatemelés lesz, 2011 második felében. A ház szerint a forint esetleges komolyabb erősödése az idei harmadik negyedévben lehetőséget nyújthat egy további MNB-kamatcsökkentésre, a JP Morgan szakértői azonban közölték, hogy nem ez az alapeseti feltételezésük.


A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás: