Nő a közép-kelet-európai kereslet a minőségi kínai termékekre

2013. május 21-23. között került megrendezésre a budapesti CBTC-ben a China Expo Hungary 2013 elnevezésű üzleti rendezvény, amelyen 10 iparág mintegy 110 minőségi terméket gyártó kínai szereplője állította ki termékeit magyar és közép-kelet-európai partnereket keresve.

A kínaiak meg is találták, amiért jöttek, több százezer dollár értékű üzlet köttetett a helyszínen, a hosszabb távú együttműködési szerződések értéke pedig több tízmillióra rúg. Rudolf Riedl, az AsiaCenter ügyvezető igazgatója szerint a siker mögött részben az üzleti gyakorlatot támogató szakértelem, részben a minőségi kínai termékek iránti kereslet növekedése áll.

 

A China Expo 2013 három napja alatt 7 kiemelt belső-mongóliai vállalat összesen 135 sikeres tárgyalást folyatatott magyar, cseh, szlovák és román üzletemberekkel. A legnagyobb érdeklődés a világítástechnikát, azon belül is a LED fényforrások beszállítóit övezte, csupán a helyszínen mintegy 150 ezer dollár értékű üzlet köttetett ebben a termékkategóriában, az aláírt együttműködési megállapodások összege pedig eléri a 8 millió dollárt. Ezen felül kiemelkedő siker az a 15 millió dolláros agráripari projekt, amelynek kivitelezéséről együttműködési szándéknyilatkozat született az egyik legnagyobb belső-mongol mezőgazdasági vállalattal. A szerződés egy olyan nagyszabású agrár együttműködést körvonalaz takarmányok és élelmiszerek gyártására, amelynek fontos részét képezi egy vegyesvállalat létrehozása és egy közép-európai logisztikai központ üzemeltetése is. Rudolf Riedl elmondta, hogy a kínai cégek megbíznak a 10 éves múlttal és két kínai kirendeltséggel működő CBTC üzleti tapasztalatában, ezért személyesen utaznak Magyarországra a CBTC rendezvényeire, valamint egyre többen nyitnak állandó képviseletet a budapesti kiállítási területen. 


A China Expo Hungary 2013 kiállítás igazolta azokat az elvárásokat, amelyeket a közép-kelet-európai üzletemberek támasztanak a CBTC-vel szemben, azaz költséges utazás nélkül, szakmai és nyelvi támogatással eredményes üzletek jöjjenek létre. 

 

A CBTC regionális jelentőségét jelzi, hogy a cseh, szlovák és román látogatók száma évről évre jelentősen növekszik, a teljes látogatószám közel egynegyede már külföldről érkezik. A CBTC közép-kelet-európai terjeszkedését a regionális információs hálózat kiépítése segíti, így például néhány hónapja nyílt meg prágai információs kirendeltségük. 
 
A CBTC kereskedelmi platform olyan magyar és közép-kelet-európai cégek számára biztosít távol-keleti üzleti lehetőségeket, akik versenyképességük megőrzése érdekében nyitottak a nemzetközi együttműködésekre, rövid vagy akár hosszú távú partneri kapcsolatokban gondolkodnak, beszállítókat keresnek. A CBTC állandó kiállítással és üzleti szolgáltatások széles körével áll a magyar és régiós üzletemberek rendelkezésére az év minden napján. A következő kereskedelmi rendezvényre mintegy 200 új kínai cég részvételével 2013. június 25-27. között kerül sor Budapesten.

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás: