Nőtt az IMF európai szerepe

Az államadósság-válság megoldásához elengedhetetlen intézményként lép fel ma a Nemzetközi Valutaalap, amelynek szerepét a rendelkezésére bocsátott jelentős új eszközök és világjáró vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn rendkívüli ambíciói is növelik - mutatott rá a The New York Times azzal a szereppel kapcsolatban, amelyet az IMF töltött be a görög válsággal kapcsolatban létrehozott mentőcsomag és az euró biztosítására szolgáló 750 milliárd eurós keret kidolgozásában.

A valutaalap igyekszik feledtetni azt a róla kialakult képet, amely szerint hajthatatlan iskolamesterként viselkedik, inkább a nemzetközi szervezetek beruházási bankjaként lép fel, amely mindent megtesz, ami egy megállapodás tető alá hozásához szükséges. A 62 éves Strauss-Kahn francia közgazdásszal, az IMF vezérigazgatója az ideges európai vezetőkkel folytatott hétvégi megbeszéléseiről a lapnak beszámolva kifejtette: a beruházók bizalmát csak egy olyan terv segítségével lehet visszanyerni, amely jelentős összegű pénzfedezettel bír és pénzügyi fegyelmet biztosít.

 

A lap szerint a megegyezés részeseként Strauss-Kahn "meglehetősen vakmerő módon" kiemelkedő szerepet biztosított magának egy olyan vállalkozásban, amely a következő évtized talán legkomolyabb politikai kihívásává válhat. A kérdés az, sikerül-e meggyőzni az eladósodott európai országokat arról, hogy vissza kell fogniuk a kiadásaikat, ha azt akarják, hogy a nemzetközi piacok elfogadható kamatok mellett adjanak számukra hitelt. Ám akadnak, akik azt kérdezik: még több adósság vállalása hogyan enyhítheti Európa adósságválságát? Strauss-Kahn azt reméli, hogy Görögország példája - az, hogy kénytelen lenyelni a húsba vágó kiadáskorlátozások és az adóemelések kínos keverékét - arra fogja késztetni Spanyolországot, Portugáliát és a hozzájuk hasonló országokat, hogy kemény intézkedéseket hozzanak.

 

Ugyanakkor az IMF egyes korábbi illetékesei úgy vélekedtek, hogy a vezérigazgató, akiről feltételezik, hogy indulni szeretne Nicolas Sarkozy elnökkel szemben a következő francia elnökválasztásokon, talán túl messze ment az európai partnerek igényeinek kielégítésében - amiben szerintük szerepet játszhatott abbeli törekvése, hogy címlapra kerüljön a hazai francia pályán. Görögország esetében az IMF elfogadta az európai igényt, hogy ne tárgyaljanak a görögök súlyos adósságterhének átstrukturálásáról - ami pedig valamelyest tompíthatta volna a görögök fájdalomérzetét és a teherből valamit azokra a bankokra háríthatott volna át, amelyek felelőtlenül kölcsönöztek Athénnak.

 

Barry Eichengreen, a University of California gazdaságpolitikai elemzője, az IMF volt tanácsadója a NYT-nak nyilatkozva "szörnyű hibának" nevezte, hogy az adósságszerkezet átalakítását nem vitatták meg. Szerinte "hiú ábránd feltételezni, hogy az adósság a GDP 150 százalékára emelkedhet, s akkor a görögök majd igent mondanak arra, hogy gazdaságuk 10 százalékát átutalják a külföldi hitelezőknek". Eichengreen ezzel a NYT szerint komoly vádat fogalmazott meg, nevezetesen azt, hogy az alap a politikai célokat előbbre valónak tekinti a kemény, objektív elemzésnél. Strauss-Kahn erre a lapnak azt válaszolta: a felvetés kiindulópontja hibás, az adósság átstrukturálása nem segítene Görögország versenyképességének problémáján.

 

Szükség volt a kompromisszumra, mert Görögországot csőd fenyegette és konfliktusba került európai partnereivel - ezért kellett közbelépnie az IMF-nek, nem csupán pénzalapokkal, hanem azzal is, hogy előnyösebb oldalát felmutatva meggyőzi a dühös németeket: Görögország számára szabott feltételeik túl kemények. "Kész vagyok a rossz zsaru szerepét eljátszani" - utalt arra Strauss-Kahn, hogy az IMF az 1990-es évek ázsiai válságában a legkeményebb politikát kényszerítette ki. "Ebben az esetben azonban azt mondtuk, hogy irreális és túl fájdalmas lenne egy 2012-ben véget érő kiigazítás" - ehelyett az alap azt szorgalmazta, hogy a kiadások csökkentését hosszabb időre nyújtsák el. "Ez kevésbé ártalmas" - mondta az eurót támogató keretre utalva, amely bizonyítja a világnak az IMF készségét arra, hogy központi szerepet töltsön be az államadósság-válság kezelésében.

 

Az IMF évente közzéteszi minden tagállamára vonatkozó gazdasági elemzését és ezek tartalmaznak előrejelzéseket - például a Görögországról szóló korábbi jelentések jelezték mindazt, ami ma az újságok címoldalán szerepel, a nagy adósságot és az óriási állami túlköltekezést. Ezek az elemzések olyan súlyra tehetnének szert, mint a hitelminősítő intézetek jelentései, ha az IMF jobban felhívná rájuk a figyelmet. Ugyanakkor azonban azt, hogy az IMF hangosabban jelezze Európa, Nagy-Britannia sőt az Egyesült Államok növekvő adósságproblémáit, akadályozza, hogy fő részvényesei éppen az Egyesült Államok és Európa, az alap pénzét pontosan azok biztosítják, akiket ma a legszorosabban ellenőrizni kellene. "Mindenki híve egy olyan rendszernek, amely figyelmeztet a veszélyre, de amikor azt mondjuk egy kormánynak, hogy gondok vannak, nem akar ránk hallgatni" - mondta Strauss-Kahn.

 

Igaz, néhány kormány, így a portugál és a spanyol, már kezd odafigyelni, meghoztak néhány kemény takarékossági intézkedést - ismeri el a lap - és Strauss-Kahn elismerően szól Papandreu miniszterelnökről, aki Görögország modern történelmében példátlanul kemény intézkedéseket fogadtatott el. Azt azonban csak az idő mondhatja meg, hogy a többi európai ország követi-e ezeket a példákat. "Az IMF igazi ereje csak az, hogy könyörtelenül kimondja a tényeket" - idézte a NYT Strauss-Kahnt.


Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
2026. 09. 22. 23:59
Megosztás:

Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás: