Nyakon csapták a BUX-ot zárásra

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,41 pontos, 1,25 százalékos csökkenéssel 20.385,38 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 29,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta: a pozitív tartományú nyitást követően a BUX e havi határidőinek kifutását követően egész nap mínuszban tartózkodott a BUX.

 

Bux index napi árfolyama

 

A kezdeti pozitív hangulatot felváltotta az enyhe pesszimizmus. Hozzátette: a negatív befektetői hangulat ellenére ugyanakkor aktív kereskedés folyt a magyar börzén. A forgalom értéke csaknem elérte a 30 milliárd forintot, ami emlékeztet a korábbi kedvező kereskedési periódusokra.

 

Kiemelte: a dollár erősödése gyengíti a feltörekvő piacok devizáit - így a forintot is -, ez pedig helyi börzék kereskedési hangulatára is hatással van általában. A Mol 190 forinttal, 1,20 százalékkal 15.980 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

 

Az OTP részvények ára 69 forinttal, 1,29 százalékkal 5.260 forintra csökkent, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki.

 

OTP részvény árfolyama grafikon

 

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,55 százalékkal 725 forintra esett, forgalma 2,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1800 forinttal, 4,21 százalékkal 41.000 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 1,219 milliárd forintos forgalom mellett 400 forinttal, 2,14 százalékkal 18.300 forintra csökkentett a gyógyszeripari papír értéke.

 

A BUMIX 1.953,24 ponton zárt csütörtökön, ez 17,40 pontos, 0,88 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

További tőzsdei zuhanástól tart? Fektessen ETF-be a ProfitLine segítségével!

A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után

A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
2025. 10. 21. 11:30
Megosztás:

Ismét 4% alatt az amerikai tízéves hozam

A tíz éves amerikai kötvényhozam visszaesett egy éves mélypontjára, 4% alá. A korábban záró euróövezetben viszont nem volt érdemi mozgás tegnap, a tíz éves német hozam négyhavi mélyponton, 2,6% alatt végzett.
2025. 10. 21. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a vezető Wall Street-i indexek

Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
2025. 10. 21. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak hétfőn az európai részvénypiacok, szárnyaltak a védelmi ipar vállalatai

Az amerikai regionális bankok okozta bankpánik enyhülésével korrigáltak hétfőn az európai részvényindexek.
2025. 10. 21. 10:00
Megosztás:

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás:

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás: