OECD-tanulmány - Magyarország követi az OECD által ajánlott gazdaságpolitikát

Magyarország követi azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) "Út a növekedéshez" című kiadványában megfogalmaz, azaz strukturális reformokkal csökkenti az adósságállományt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kiadvány bemutatásán csütörtökön Budapesten.

"Ez a Széll Kálmán Terv lényege" - tette hozzá. Angel Gurría, az OECD főtitkára kérdésre válaszolva elmondta: ambiciózus terv a Széll Kálmán Terv, megfelelő irányba tesz lépéseket több területen is. Úgy látja, javaslataik többsége szerepel a tervben. A főtitkár "jó dolognak" mondta a magán nyugdíjpillért, mint amely elmélyíti a pénzügyi rendszerek szerepét, alternatívákat ad a befektetésekre is. Fontosnak nevezte az öngondoskodást, mint mondta, szeretnék látni, hogy Magyarországon megerősödik egy önkéntes jellegű rendszer.

 

A főtitkár a különadókról azt mondta: az OECD nem gondolja azt, hogy konkrét szektorokra kivetett adó jó módszer lenne a stabil adórendszer kialakítása szempontjából. Hozzátette: tudomása szerint ezek az adók átmenetiek, kivezetésük be van jelentve. Az OECD ajánlása szerint ugyanakkor tovább kell csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot, az adócsökkentést pedig inkább a kiadások visszaszorítása, a bázis kiszélesítése és magasabb ingatlanadók alkalmazása révén kell finanszírozni. A csütörtökön nyilvánosságra hozott "Út a növekedéshez" című OECD-tanulmány ajánlásokat tesz az idősebbek továbbfoglalkoztatására, a vállalkozásokat érintő szabályozások egyszerűsítésére, a munkajövedelmeket terhelő adók csökkentésére, az oktatási rendszer eredményességének javítására és az állami szektor hatékonyságának növelésére.

 

Orbán Viktor miniszterelnök az OECD üzleti és ipari tanácsadó bizottságának budapesti ünnepi közgyűlésén hangsúlyozta: kormánya egy sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről. A kormányfő beszédében kifejtette: Magyarország egyszerre mélyen individualista, és védi elkötelezetten a közösségeit; ebből időnként sajátos politika is következik, hiszen az ország bár tagja az Európai Uniónak, sohasem habozott olyan megoldásokat választani, amelyek nem illeszkednek az éppen uralkodó mainstream irányzathoz. Az alacsony foglalkoztatottságot Magyarország egyik fő bajának nevezte. Ma Magyarországon a munkaképes lakosság 55 százaléka dolgozik: ha ezt nem sikerül néhány év alatt felvinni az európai átlagra, majd néhány évre rá 65-ről 75 százalékra emelni, akkor nincs esélye arra, hogy gazdaságilag versenyképes legyen Magyarország az EU többi államával - mondta Orbán Viktor.

 

Az OECD, tanulmányának Magyarországgal kapcsolatos részében kifejti: jövedelemsemleges módon, az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül kell tovább csökkenteni a tb-járulékokat. A közelmúltban végrehajtott adócsökkentéseket inkább a kiadások visszaszorítása, a bázis kiszélesítése és magasabb ingatlanadók alkalmazása révén kell finanszírozni, nem pedig az egyes szektorokra kivetett egyszeri, torzító hatású adókból, illetve a nyugdíjrendszer második kötelező tőkefedezeti pillérének eltávolítása révén. A jelentés szerint Magyarországon az egyszemélyes és az egykeresős háztartásokat terhelő átlagos adóék mértéke az OECD viszonylatában a legmagasabbak közé tartozik. Ez ösztönzi az adóelkerülést és a feketemunkát, csökkenti a munkaerő-kihasználást.

 

Az adóék arányszám, amely megmutatja, hogy a teljes munkaerőköltségnek összesen hány százalékát vonja el az állam különböző adók és járulékok formájában. A vállalkozásokat érintő szabályozásokkal kapcsolatban az OECD szerint egyszerűsíteni kell a piacra való belépés és az onnan való kilépés jogszabályi feltételeit, és enyhíteni kell a szabályozást a kiskereskedelem és a szakszolgáltatások terén. Tovább kell csökkenteni az árszabályozást a hálózati iparágakban. A szervezet szerint el kell távolítani minden maradék akadályt a telekommunikációs szolgáltatók közötti szabad választás lehetőségének útjából. Az OECD szerint Magyarországon az idősebb munkavállalók számára túlságosan könnyen elérhető rokkantsági járadékok csökkentik az idősebb munkavállalók foglalkoztatási rátáját.

 

A szervezet úgy véli, hogy az idősebb munkavállalók munkaerőpiaci részvételét a továbbfoglalkoztatást terhelő implicit adókulcsok további csökkentése, valamint a korkedvezményes nyugdíjprogramok fokozatos megszüntetése révén kell ösztönözni, többek között a rokkantsági járadékra való jogosultság feltételeinek szigorításával - a megmaradt képességek hasznosítását és a rehabilitációt állítva előtérbe. A szervezet szerint Magyarországon nem történt meg a közigazgatás reformja, és gyenge a helyi önkormányzatok közötti együttműködés. Úgy véli: növelni kell a szolgáltatások költséghatékonyságát.


Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás: