OGY - A bizottság jelölteket választott a monetáris tanácsba

Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György egyetemi dékánt jelölte a jegybank monetáris tanácsába. A bizottsági jóváhagyást követően az Országgyűlés hétfő délután meg is választhatja a tanács két új külső tagját.

Cinkotai János március 22-i, Kocziszky Györgyöt április 5-i hatállyal választhatja meg a parlament. A testületnek Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke tett javaslatot a jelöltek személyére. A bizottsági meghallgatáson Cinkotai János elmondta, hogy az infláció mindig a kisembereket sújtja a legnagyobb mértékben, ezért is kell küzdeni ellene.

 

Ismertette elemzését, amely szerint 1990-2010 között a fogyasztói árszint 13-szorosára nőtt, ezen belül a földgáz ára negyvenszeresére, az áram harmincszorosára, a vízdíj 122-szeresére, a csatornadíj kétszázszorosára emelkedett. Hozzáfűzte azt is, hogy az említett áremelések egy része nem volt indokolt. Vannak az inflációra ható átmeneti folyamatok, külső sokkok, amelyekre a monetáris politikának nem kell azonnal reagálnia - jelezte a tagjelölt. Véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank három százalékos inflációs célja - amelyet a kormány nem kíván módosítani - elérhető.

 

Arra az ellenzéki kérdésre, amely szerint milyen hatást fejtenek ki az ágazati különadók az inflációra, Cinkotai azzal válaszolt, hogy "az erős versenyhelyzet miatt az inflációs hatás nem túl magas, és nem számszerűsíthető". Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy az államadóságot nem kell "fetisizálni", amíg az államadósságot teljesen nem lehet belső forrásokból finanszírozni, addig az államadósság csökkentése stratégiai feladat. Ipargazdaságtannal, majd a kilencvenes évektől a makrogazdaság, illetve a reálkonvergencia kérdéseivel foglalkoztam - közölte Kocziszky György.

 

Véleménye szerint az Európai Unióban volt egy kegyelmi pillanat, amely megjelent a maastrichti kritériumokban, s amely kritériumok bizonyos gazdaságpolitikai mozgásteret adtak a tagországoknak. Újságírói kérdésre válaszolva az ülés után azt fogalmazta meg, hogy a maastrichti kritériumokban rögzített inflációs mérték segítheti a gazdaság növekedését. Szocialista képviselők megkérdőjelezték a jelölt politikai függetlenségét, mivel Kocziszky az 1994-es parlamenti választásokon a KDNP országos listáján szerepelt (38. volt), és ő jelölte a Miskoci Egyetem díszdoktorává Járai Zsigmondot.

 

Kocziszky György a KDNP-s múltjára nem reagált, ugyanakkor elmondta, hogy Járai Zsigmond a miskolci egyetem szenátusától kapta a díszdoktori címet. Scheiring Gábor (LMP) szerint a monetáris tanács függetlenségének felszámolása a hétfői választással véget ér, s a képviselő közölte: az Orbán-kormány folytatja a Gyurcsány-kormány szellemisét.

 

Rogán Antal véleménye szerint a tagok majdani megválasztása után a monetáris tanács olyan testület lesz, amelynek tagjai sokféle tapasztalattal rendelkeznek, és megválasztásukhoz megvan a szükséges többség. A vita végén a Fidesz politikusa elismerte, hogy ez a jelölési mód - amelynek során elmaradt a bizottság nem kormánypárti tagjaival történő egyeztetés - újdonság. Ha lett volna másoknak jelöltje, meghallgatták volna, egyedül Szekeres Imre (MSZP) hívta fel telefonon - közölte.

 

Az LMP és az MSZP is kivonult bizottsági ülésről a szavazás megkezdése előtt, a két ellenzéki párt a jelölés módját kifogásolta. A teremben maradt kormánypárti és jobbikos képviselők egyöntetűen támogatták a két jelöltet. Amennyiben a mostani két jelöltet megválasztja a parlament, akkor a monetáris tanács március 28-i ülésén a jegybank elnöke és két alelnöke mellett a már korábban megválasztott két tag és Cinkotai János szavazhat az alapkamatról, amely jelenleg 6,0 százalék. A következő, áprilisi kamatdöntő ülésre pedig hét tagúra bővülhet a testület. (MTI)

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás:

A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés

A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
2025. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
2025. 09. 12. 06:30
Megosztás: