OTP elemzés



OTP elemzés
Felemásan teljesítettek a blue chip részvények tegnap a Budapesti Értéktőzsdén, az OTP talán az egyetlen, ami kiemelkedett a négy fő papír közül. A bankpapír meghódította a 14 000-es szinteket és áttörte csütörtökön ugyanis az ellenállást 1.57 százalékos menetelésével. Technikai szempontból ismét nincs korlátja a kurzusnak, így igazából csak alulról van határa a grafikonnak a 14 000-es friss támasszal.

Hozzászólások

Tovább nőttek a termőföldárak

Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.
2019. 11. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól haladnak a rekonstrukciós munkák az ajkai erőműben

Néhány héten belül finiséhez ér az ajkai erőmű 10-es számú kazánjának korszerűsítése, amely az energetikai létesítmény idén ősszel megkezdett rekonstrukciójának első fontos lépése. Mostanra befejeződtek a kazán új egységeinek beépítéseihez nélkülözhetetlen bontások és kiszerelések. Ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlott a berendezéshez tartozó egyes részegységek rekonstrukciója, amely során - egyebek mellett - megtörtént a füstgáz recirkulációjához szükséges új ventilátor telepítése, valamint felújításra került a kazánhoz tartozó elektrofilter is, így hamarosan megkezdődhetnek a hideggerjesztési próbák.
2019. 11. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan a Microsoft engedélye

Hosszú idő után a héten elkezdte kiadni a szükséges licenceket az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium az amerikai cégeknek ahhoz, hogy ismét beszállíthassanak a Huawei-nek.
2019. 11. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felhajthatja az agglomerációs telekárakat egy új illetéktervezet

Az elmúlt évek óriási, a fővárost és a megyeszékhelyeket különösen érintő ingatlanár-emelkedése százezreket vonzott a nagyvárosok agglomerációjába, így az érintett kistelepülések látványos fejlődésen mentek keresztül. Egyre kevesebb azonban a beépíthető terület ezeken a településeken és a szabályozás is korlátozza ezek növelését, a kormány által a napokban benyújtott szigorítás pedig tovább szűkítené a bővítés lehetőségét.
2019. 11. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Célegyenesben az idei kgfb-kampány

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását legkésőbb november 29-ig juttassák el biztosítójukhoz.
2019. 11. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szárnyal az olaj árfolyama - az OPEC befagyasztja a kitermelést

A WTI januári határidőre 58,3 dollár volt ma reggel, ami két hónap óta a legmagasabb érték. Az OPEC+ a tegnap kiszivárgott hírek szerint legalább fél évvel meg kívánja hosszabbítani a jelenlegi termelés befagyasztási megállapodást, amit Oroszország is támogat.
2019. 11. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszavazta a szlovén parlament a 2020-as és 2021-es költségvetést

A szlovén parlament a politika válság ellenére csütörtökön késő este megszavazta a 2020-as és 20021-es évre szóló költségvetést - közölte a helyi sajtó.
2019. 11. 22. 13:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghülyültek Magyarországon az emberek a Black Friday miatt, pedig az nem is ma van

Az év egyik legjobban várt kiskereskedelmi eseménye, a Black Friday ma 7 óra után 9 perccel elindult az eMAG.hu-n. Hatalmas érdeklődés övezte az indulást, az első fél órában összesen több mint 781 millió forint értékben adtak le rendelést a vásárlók.
2019. 11. 22. 12:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ellenőrzött webáruházak 90 százalékánál találtak valamilyen jogsértést

Az ellenőrzött webáruházak 90 százalékánál találtak valamilyen jogsértését az elmúlt években - mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a német magánszektor teljesítménye

Csökkent a német gazdaság magánszektorának teljesítménye novemberben, már a harmadik egymást követő hónapban, de a visszaesés üteme kicsit enyhébb volt és felbukkantak biztató jelek is.
2019. 11. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 éve indult a kereskedés a Richter részvényeivel

Éppen negyedszázada, 25 éve kezdték meg a kereskedést a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést pénteken.
2019. 11. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Peking részmegállapodást szeretne Washingtonnal

Peking részmegállapodást kíván kidolgozni Washingtonnal a két fél közötti kereskedelmi konfliktus megoldásának érdekében, de szükség esetén ellenlépésekre is kész - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken egy gazdasági fórumon.
2019. 11. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rádiós pályázatokról döntött a Médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elvégezte egy budaörsi és egy pécsi rádiós frekvencia alaki vizsgálatát és elfogadta a Törökszentmiklós 96,4 MHz-es helyi, közösségi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét is - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2019. 11. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe pluszban nyitottak a főbb európai piacok

Enyhe emelkedéssel nyitottak és felfelé indultak a vezető nyugat-európai tőzsdék fő indexei pénteken.
2019. 11. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új helyzet előtt a főváros - Mi vár a következő években a hazai ingatlanpiacra?

A mai Portfolio Property Investment Forum konferencia délelőtti előadásainak összefoglalója.
2019. 11. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar fiatalok negyede szándékosan tölt le illegális tartalmat a netről

A 15-24 éves magyar fiatalok negyede legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat az elmúlt évben annak érdekében, hogy hozzáférjen digitális tartalmakhoz, 15%-uk pedig azt is állította, hogy vásárolt hamis terméket az interneten. Mindkét területen az uniós középmezőnyben, valamivel az átlagérték felett vagyunk, ugyanakkor az előbbi szegmensben 4 százalékpontos emelkedés, az utóbbiban pedig stagnálás tapasztalható a 2016-ban végzett legutóbbi felméréshez viszonyítva, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
2019. 11. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
2019. 11. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az magyar autóipar a kisvállalkozások gyarapodásához is hozzájárul

A magyarországi autógyárak működéséből a belföldi kisvállalkozások is gyarapodhatnak, ám a technológiai fejlődésükhöz a kormánynak is hozzá kell járulnia - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a CEE Automotive Forum járműipari rendezvényén.
2019. 11. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kijevnek nem felel meg az egy évre szóló orosz gáztranzitszerződés

Ukrajna hosszú távú megállapodásban érdekelt, Kijevnek nem felel meg az az orosz javaslat, hogy egy évre hosszabbítsák meg az ukrán-orosz gáztarnzitszerződést, jelentette ki Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök.
2019. 11. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mitől lesz ma egy nő kiteljesedett, boldog és sikeres?

Érezted már azt egyik-másik nőtársadat látva, hogy mennyire harmonikus, felszabadult, boldog nő, és vágytál arra, hogy Te is azzá válj? Pedig megvolt benned valaha az örömteli, kacagó kislány, a céltudatos fiatal nő, mégis, valahol út közben elveszett ez a varázs. Párkapcsolati nehézségek, egészségügyi gondok, amik kifejezetten a nőiség szerveit érintik, meddőség, elférfiasodás következtek ezután? Ezekkel a problémákkal egyre több nő küszködik, sokan abban a hitben, hogy egyedül vannak helyzetükkel. A megoldás a nőiességeddel kapcsolatos tanult és öröklött blokkok oldása, ami tanulható, általa az életed több területén – párkapcsolat, szex, család és harmonikus kapcsolatok – egyaránt sikeresebb lehetsz.
2019. 11. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: