OTP részvény kilátások - nem győzte meg a piacot a gyorsjelentés
2010. 11. 22. 08:11
Az OTP pozitív gyorsjelentést tett közzé a múlt héten, a bankcsoport a vártnál nagyobb, 30,94 milliárd forintos konszolidált adózás utáni nyereséget ért el 2010 harmadik negyedévében, az első kilenc hónap profitja pedig elérte a 100,7 milliárd forintot, ami 22 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az OTP árfolyama szerdán egészen az 5.078 forintos záróárig esett, pénteken viszont már 5.405 forinton zárt a papír, 111 forinttal, 2,1 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál. Az árfolyam hét közepi megingását az okozta, hogy a parlament által elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben változott a bankadó. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
Az OTP jó gyorsjelentést tett közzé, a bankcsoport a vártnál nagyobb, 30,94 milliárd forintos konszolidált adózás utáni nyereséget ért el 2010 harmadik negyedévében, ennek ellenére az árfolyam nem tudott emelkedni pénteken, az 5450 forintos ellenállási szint alatt maradt az árfolyam.
Amennyiben a hétfői kereskedésben sem tud átlépni az ellenálláson, úgy jó eséllyel az 5075 forintos támasz felé veheti az irányt a hét folyamán. Köztes támasz 5250 forintnál.
Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban
A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz
A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol
Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén
Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén
Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery
A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.