Obama: a vegyi fegyverek bevetése fordulópont

Fordulópontnak nevezte Barack Obama amerikai elnök, hogy a szíriai kormány csatarendbe állította a vegyi fegyvereket, ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen eszközök bevetésével kapcsolatos hírszerzési következtetések még mindig csak előzetesek.

Obama: a vegyi fegyverek bevetése fordulópont

"Önmagában is szörnyű, hogy ágyúval tüzelnek civilekre, és embereket válogatás nélkül ölnek meg, de a potenciális tömegpusztító fegyvereknek a polgári lakosság elleni bevetése egy másik határt lép át a nemzetközi normák és a nemzetközi jog szempontjából" - jelentette ki az elnök pénteken, amikor hivatalában fogadta a Szíriával határos Jordánia királyát, II. Abdalláhot. "Ez fordulópont lesz. Óvatosan kell cselekednünk. A következtetéseket tudatosan kell meghoznunk.

 

De úgy gondolom, mindannyian elismerjük, hogy nem állhatunk tétlenül, és nem hagyhatjuk, hogy olyan fegyvereket vessenek be módszeresen a polgári lakosság ellen, mint a vegyi fegyverek is" - hangsúlyozta Obama azzal a lehetőséggel kapcsolatban, ha a tömegpusztító eszközök alkalmazása bizonyítást nyerne. Ez volt az első alkalom, hogy az elnök nyilvánosan megszólalt a kérdésben azóta, hogy csütörtökön a Fehér Ház bejelentette: az amerikai hírszerzés megítélése szerint Bassár el-Aszad elnök rezsimje kisebb mennyiségben szarin gázt vetett be.

 

A közlés nyomán felerősödött a Washingtonra nehezedő nyomás, hogy avatkozzon be a két éve tartó szíriai polgárháborúba, amelyben több mint 70 ezer ember vesztette életét, és amelynek következtében több százezren váltak menekültté. Barack Obama korábban hangsúlyozta, hogy a vegyi fegyver bevetésével a szíriai rezsim átlépne egy általa "vörös vonalnak" nevezett határt, ami erőteljes amerikai fellépést váltana ki. Ha az ilyen eszközök bevetése bebizonyosodna, akkor az amerikai passzivitás mindkét kongresszusi párt képviselői szerint rossz üzenet lenne az olyan országok számára, mint Észak-Korea és Irán.

 

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője pénteken kijelentette: az Egyesült Államok tovább tanulmányozza az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvert vethetett be. "Nem fogok határidőt szabni, mert a tényeknek és nem a határidőnek kell meghatározniuk ezt a vizsgálatot" - mondta Carney. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a bizonyítékok egyelőre nem minden kétséget kizáróak. Az Obama-kormány képviselői igyekeznek óvatosan fogalmazni, mert 2003-ban George W. Bush arra hivatkozva rendelte el az Irak elleni inváziót, hogy Szaddám Huszein biológiai fegyverekkel rendelkezik. Az erre vonatkozó hírszerzési információk később hamisnak bizonyultak.

 

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesz Barack Obama, ha bebizonyosodik, hogy Szíria vegyi fegyvert vetett be, Carney kijelentette, hogy az elnök lehetőségek széles skáláját mérlegelheti, nem kizárólag a katonai erő alkalmazását. Szavai azt tükrözik, hogy az Irakból kivonult és az afganisztáni konfliktus lezárására törekvő Egyesült Államok ódzkodik attól, hogy egy újabb konfliktusba bonyolódjon. John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken zárt ajtók mögött tartott tájékoztatót a képviselőknek. Az ülés után egyik párt honatyái sem sürgették az azonnali amerikai beavatkozást, különösen azt nem, hogy csapatokat küldjenek az arab országba. "Ha a rezsimnek nincs takargatnivalója, akkor azonnali hatállyal be kellene engednie az ENSZ vizsgálócsoportját, hogy a végére járhassunk ennek" - jelentette ki Patrick Ventrell külügyi szóvivő.

 

Az erőteljesebb amerikai beavatkozás kockázatokkal jár. Ha az Egyesült Államok, amely eddig tartózkodott attól, hogy a felkelőket "halált okozó eszközökkel" támogassa, úgy döntene, hogy fegyvereket szállít nekik, azt kockáztatná, hogy ezek az al-Kaidával szövetséges erők kezére kerülnének. A repüléstilalmi zóna Szíriára erőltetése nagyobb kockázatokkal járna, mint az ugyanilyen művelet Líbiában két évvel ezelőtt, mert az Aszad-rezsim jóval komolyabb légvédelemmel rendelkezik.

 

A kongresszus több tagja, köztük John McCain republikánus képviselő azt sürgeti, hogy Szírián belül, a török határ mentén alakítsanak ki egy biztonságos övezetet. Az Egyesült Államok eddig részt vállalt abban, hogy a NATO Patriot elhárító rakétákat telepített Törökországba, és 200 katonát vezényelt Jordániába, hivatalosan a helyi hadsereg támogatására. Sajtóértesülések szerint az országban valójában szíriai felkelők katonai kiképzése folyik.


A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás: