Októberben lassult az export

Csökkent októberben a külkereskedelmi mérleg többlete, a szeptemberi 540,4 millió euróról 408,2 millió euróra, miután a kivitel éves bővülése 16,3 százalékra lassult az előző havi 18,5 százalékról, a behozatal pedig 18,3 százalékkal nőtt a szeptemberi 18,6 százalékot követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatokat.

2010. január-októberben a külkereskedelmi mérleg többlete 4,441 milliárd eurót (1.219 milliárd forintot) tett ki, 1,461 milliárd euróval (376 milliárd forinttal) többet, mint 2009 azonos időszakában. Az első tíz hónapban az export euróban számítva 21 százalékkal, az import 19,2 százalékkal bővült. A részletes adat lényegében megegyezik a december elején közölt előzetes számokkal.

 

A 2010. január-októberi forgalom forintban mért árszínvonala az importnál 0,5 százalékkal, az exportnál 0,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cserearány közel változatlan ugyanezen időszakban. A forint a főbb devizákhoz képest 2 százalékkal erősödött, ezen belül a dollárral szemben 1,2 százalékkal gyengült, az euróhoz mért erősödése 2,5 százalék.

 

Az első tíz hónapban a teljes külkereskedelmi behozatal felét, a kivitel 60 százalékát adó gépek és szállítóeszközözök export- és importvolumene egyaránt ötödével bővült. Az árufőcsoport forgalmának növekedése alapvetően néhány termék - az autó- és autóalkatrész, a mobiltelefon és a televízió - iránti kereslet újraélénkülésének köszönhető. Az átlagot meghaladó mértékben nőtt az általános rendeltetésű ipari gép, villamos gép, készülék és műszer, valamint a közúti jármű mindkét irányú kereskedelme, illetve a híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék importvolumene.

 

Az import 63 százalékát, az export 76 százalékát az uniós országokkal folytatott kereskedelem adta. A feldolgozott termékek kivitelének volumene 2010. január-októberben 14 százalékkal, a behozatalé 13 százalékkal volt több, mint egy évvel ezelőtt. Az időszak egészét tekintve dinamikusan bővült a gyógyszer, gyógyszerészeti termékek export- és importvolumene, és a szeptemberi megtorpanás után októberben folytatódott az árucsoport forgalmának növekedése.

 

A nemzetközi autóipar megemelkedett alkatrészigényének köszönhető a szakmai, tudományos ellenőrzőműszerek exportforgalmának lendületes növekedése, elsősorban a német, az egyesült államokbeli és a kínai viszonylatokban. Az energiahordozók importvolumene 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az első tíz hónapban. A természetes és mesterséges gáz behozatala a január-októberi időszakban csaknem 7 százalékkal volt több, mint egy évvel ezelőtt, bár júliustól kezdődően a beszerzés drasztikusan csökkent.

 

Ez elsősorban bázishatás következménye: a gáztározók feltöltése 2009-ben a harmadik negyedévben kezdődött. A teljes energia-behozatal felét adó kőolaj és kőolajtermék importértéke 40 százalékot meghaladó mértékben nőtt, amely túlnyomórészt az áremelkedéssel magyarázható. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene 10 százalékkal nőtt, behozatala 4 százalékkal múlta felül az első tíz hónapban a bázisidőszaki szintet.

 

A kivitelben legnagyobb részarányt képviselő gabona és gabonakészítmények exportvolumene a júniustól szeptemberig tartó dinamikus növekedés ellenére sem érte el a 2009. január-októberi szintet. Átlagot meghaladó mértékben bővült a hús és húskészítmény kivitele, a növekmény legnagyobb része a sertéshús exportjában jelentkezett. A zöldség- és gyümölcsbehozatalunk az időszak egészét tekintve kismértékben, augusztustól lendületesen bővült a gyenge hazai kínálat miatt.

 

Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2010 első tíz hónapjában a kivitelben 16, a behozatalt tekintve 15 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet, az aktívum a régi tagállamok esetében 217, az új tagállamok vonatkozásában 203 milliárd forinttal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A KSH adatai szerint dinamikusabban bővült az EU-n kívüli országokba irányuló forgalom: az export volumene 24, az importé 18 százalékkal haladta meg az elmúlt évi szintet.

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás:

Egészségvédő termékcsaládot fejleszt a Húsüzem Kft. és a Széchenyi Egyetem

Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
2026. 02. 25. 07:30
Megosztás:

Mit lett reggelre a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 25. 07:05
Megosztás:

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás: