Olajárrobbanás előtt állunk? - Erste elemzés

Az olajárak gyorsan emelkedtek túlságosan magasra, az 1980-as évek óta a kereslet a legdrasztikusabban esett vissza, az olajkészletek ugyan bőven elegendőek, a "fekete arany" későbbi háttérbe szorulásával a palagáz részaránya 71 százalékra nő 2030-ra - jósolják a bécsi székhelyű Erste csoport energetikai szakértői az MTI-hez eljuttatott elemzésükben.

Az Erste szakemberei úgy vélik: az olaj ára legfeljebb 90-100 dollár lehet 2010 első félévében, a második félévben azonban megfordul a trend, és 2010 egészére 72 dollár hordónkénti átlagos olajár valószínűsíthető. Az elemzés kitér arra, hogy a kormányok és jegybankok által végrehajtott globális gazdaságélénkítő intézkedések és a nulla környéki jegybanki alapkamat szintek nyomán

 

2009-ben a befektetők újból felfedezték a nyersanyagpiacokat. A Barclays elemzése szerint a nyersanyagszektorba 60 milliárd dollárt meghaladó mértékű friss tőke áramlott. "Úgy véljük, az olajár egyértelműen túlpörgött. Jóllehet, a kereslet igencsak megélénkült, főként a feltörekvő országokban, a fekete arany árfolyama jóval a csúcs alatt tartózkodik. Emellett nem osztjuk azt a véleményt, miszerint a kínai gazdaság lenne a gazdasági kilábalás és növekedés motorja. Kína nem képes egyedül felpörgetni a világgazdaságot" - állítja Ronald Stöferle, az Erste Group nyersanyagpiaci elemzője. Az olcsó olaj "mostani illúziója" vélhetően abból fakad, hogy számos piaci szereplő a közel 150 dolláros árrekordot veszi referenciaértéknek.

 

Az olaj árának alakulása 1978-tól napjainkig

oil price chart

 

Az OPEC 70 és 80 dollár közötti értéken tartja optimálisnak az olajárat. Ilyen alacsony olajár mellett a szél- és a napenergia nem jelent komoly versenyt. Az OPEC szerint a jelenlegi olajár kielégíti a termelői és a fogyasztói oldalt egyaránt. Az OPEC jelenleg az összes kőolaj 60 százalékát termeli ki, ám a tartalékok több mint 80 százalékát birtokolja. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azzal számol, hogy a fennmaradó kitermelés 80 százaléka OPEC-tagállamokból származik majd.

 

Az IEA az olajtermelési csúcs bekövetkeztéről szóló figyelmeztetést adott ki, amelyben legkésőbb 2020-ra datálja ezt az időpontot. Nyolcszáz olajmező elemzése nyomán az IEA arra a következtetésre jutott, hogy ha a kereslet változatlan tempóban alakul, akkor 2030-ra új, naponta legalább 40 millió hordó kőolaj kitermelésére képes forrásokat kell találni, különben hosszú távon nem lesz elkerülhető az olajárrobbanás. Tavaly időnként a kitermelés költsége alatt is kereskedtek az olajjal, ami számos olajállamnak okozott komoly pénzügyi gondokat, és közel 100 milliárd dollár értékű beruházást vontak vissza. Ez lehet a 2012-ben vagy 2013-ban jelentkező negyedik olajárrobbanás alapja lehet - vélik az Erste csoport elemezői.

 

A szakértői elemzés kitér arra, hogy 1983 óta első ízben fordult elő, miszerint két egymást követő évben esett a világnak az olaj iránti igénye (2008-ban 0,3 százalékkal napi 85,7 millió hordóra, majd 2009-ben 1,6 százalékkal napi 84,3 millió hordóra). A piaci konszenzus 2010-re átlagosan 1,4 százalékos, azaz napi 1,2 millió hordós növekedést jelez. Az IEA azzal számol, hogy a világ energiaigénye 2050-ig megkétszereződik, az olaj iránti kereslet pedig várhatóan a jelenlegi 85 millió hordóról 105 millió hordóra nő 2030-ra. Bár az alternatív energiaforrások fokozatosan egyre jelentősebbé válnak is, az olaj és a gáz továbbra is lefedi az energiaigény nagy részét ( a várakozások szerint 2030-ban az igények még mindig 58 százalékát).

 

Az IEA előrejelzése szerint a nem hagyományos gázlelőhelyekről származó kitermelés mértéke 71 százalékra nő 2030-ra. Ennek alapján ez a szektor lenne a leggyorsabban növekvő energiaforrás az elkövetkezendő évtizedek folyamán. Habár a földgáz nem lesz képes a visszaeső olajkitermelés helyébe lépni, a palagáz egyre nagyobb jelentőséggel bír főleg az Egyesült Államokban és Európában. A palagáznak köszönhetően az Egyesült Államok gyakorlatilag egyik napról a másikra önellátóvá válik az energiaforrások terén - jövendölik a szakértők. A Rice Egyetem tanulmánya szerint a palagáz Európa gázfüggőségét is jelentősen visszafoghatja Oroszországgal és az Öböl-államokkal szemben.

 

"Optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy a palagáz-lelőhelyek felkutatása Európában is egyre nagyobb jelentőséggel bír majd. Különösen Lengyelországban és Ukrajnában élénkül meg a kutatási és felvásárlási tevékenység. Ezért a nem hagyományos gázokat, így a palagázt az energiaszektor legérdekesebb befektetési lehetőségének tartjuk. A következő 3-5 év során az árak legalább a 7-10 dolláros sávban mozognak, ez vonzó árrést jelent az alternatív földgáz-termelők számára" - mondta Ronald Stöferle.

 

FEKTESSE PÉNZÉT ÖN IS OLAJBA!

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás: