Orbán - szélesíteni kell az európai integrációt

Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elmondott beszédében.

A dél-lengyelországi nagyvárosban ünnepélyesen megkezdődött a "lengyel Davosnak" is nevezett háromnapos rendezvénysorozat, amelyre mintegy 6 ezer lengyel és külföldi vendég érkezett, köztük vezető politikusok, üzletemberek, vállalkozók, menedzserek, tudósok, közéleti személyiségek.

 

A magyar miniszterelnökkel együtt részt vett és beszédet mondott a megnyitón Donald Tusk lengyel, Petr Necas cseh és Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, továbbá Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke, ipar- és vállalkozáspolitikai biztos. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, a kongresszus egyik kezdeményezője megnyitó beszédében a rendezvénysorozat fő témái között említette az európai gazdaság versenyképességét, az energiabiztonságot, az EU-tagországok közötti szolidaritást és az unió szomszédsági politikáját.

 

Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, hogy a következő 15-20 évben Közép-Európa lesz talán a világ legversenyképesebb régiója, az új európai termelési kapacitások itt fognak létrejönni, számos nagy nyugat-európai konszern itt fogja előállítani azokat a termékeket, amelyeket azután itt is értékesítenek. A mai unióból - folytatta - hiányzik az a dinamizmus, lendület, amely első miniszterelnöksége idején, az ezredforduló táján volt tapasztalható.

 

A gazdasági és pénzügyi válsághoz olyan súlyos problémák társulnak, mint az alacsony foglalkoztatottság, demográfiai gondok, magas államadósság. Ezért a magyar elnökség a legnehezebb témákat választotta magának: a közös európai gazdasági kormányzás létrehozását, új szabályozási rendszert a pénzügyi szektorban, a bővítés folytatását, a roma stratégiát, az EU belső kohéziójának növelését és a családpolitikát.

 

Magyarország szerint a jelenlegi helyzetben nem visszalépésre van szükség az integrációban, hanem éppenséggel az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni a súlyos kihívásokra. Orbán Viktor szólt az EU Oroszország-politikájáról, mondván, hogy csak idő kérdése, hogy az unió kiegyezzen Oroszországgal, és megtalálja az együttműködés tartós struktúráját. A kelet-közép-európai országoknak azonban még ezelőtt meg kell teremteniük saját közép-európai együttműködésüket, az észak-déli irányú energetikai és közlekedési folyosókat, a közös energiabiztonsági rendszerüket, létre kell hozniuk saját közép-európai és pénzügyi finanszírozási intézményeiket, ki kell építeniük a közös közép-európai gazdasági térséget.

 

Orbán szerint az EU-ban azok az államok lehetnek sikeresek, amelyeknek erős és megbecsült vezetőik vannak, emellett szükség van a foglalkoztatottság radikális növelésére, a nemzeti önbecsülés és a kulturális identitás megerősítésére. A beszédeket követő közös sajtóértekezleten Orbán szintén a közép-európai energiabiztonsági alap felállítását és egy közép-európai fejlesztési intézet vagy bank felállítását hangsúlyozta. Mind a három visegrádi miniszterelnök kiemelte a horvát EU-csatlakozás fontosságát, és éppen ennek akartak nyomatékot adni Jadranka Kosor meghívásával. Petr Necas fontosnak nevezte a tapasztalatcserét a visegrádi országokon belül, továbbá hangsúlyozta a versenyképesség alapvető jelentőségét és költségvetési konszolidációt. (MTI)


Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás: