Orbán Viktor interjúja a The Washington Postnak

Interjút készített Orbán Viktorral a The Washington Post. Online kiadása pénteken közölt szemelvények belőle. A lap szerint ez az első interjú, amelyet a magyar kormányfő amerikai újságírónak adott.

Az interjút készítő Lally Weymouth bevezetője szerint Orbán Viktor valaha baloldali szabadságharcos volt a szovjetek ellen, de 1994-ben vett egy jobbkanyart és sohasem nézett vissza.  A lap szerint a kormányfő a múlt héten adott interjújában "megpróbálta elmagyarázni, hogy miért tévednek a bírálói, amikor azt állítják, hogy tekintélyuralmi, központosított államot épít ki".  
        

Az alaptörvényről  Orbán Viktor kijelentette, hogy nagyon büszkék rá. "Ez volt a küldetésünk, mivel  Magyarország volt az egyetlen közép-európai ország, amely nem volt képes egy új alkotmány írni a kommunista rezsim bukása után" - jegyezte meg, majd egy közbevetett kérdésre hozzátette, hogy 1989-ben a kerekasztalnál ő is részt vett  ugyan az akkori alkotmány átdolgozásában,  de az nem volt elegendő, mivel ott voltak a kommunisták is.  "Amikor átírtuk, azt mondtuk: ez egy átmeneti alkotmány" - hangsúlyozta.
        

Visszautasította, hogy az  alaptörvényről nem konzultáltak az ellenzékkel. "Ez tényszerűen nem igaz. Volt egy bizottság, mely  felkért minden parlamenti pártot - így az ellenzéket is -, hogy legyen részese a folyamatnak" - mondta. A kérdésre, hogy a végeredmény nem összpontosított-e minden hatalmat a kezébe, Orbán Viktor kijelentette: "Az alaptörvény önmagában nem tesz lehetővé semmiféle hatalomkoncentrációt."
        

A Médiatanácsról szóló kérdésre válaszolva kiemelte: "Mindenki egyetértett abban, hogy a korábbi médiaszabályozás összeomlott".  A miniszterelnök cáfolta, hogy a testület tagjai mind a Fidesz jelöltjei lennének:  "Ez nem igaz. Az előző rendszerben a küldöttek személyét a párthovatartozás határozta meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy ne legyen pártképviselet, s csak olyanok lehetnek a tanács tagjai, akiket a parlament támogat."  A Médiatanács vezetője, Szalai Annamária ugyan tagja volt a volt Fidesznek, de "mi ezzel a probléma?" - kérdezett vissza.  Kiemelte: Magyarországon a média legalább 75 százaléka külföldi tulajdonban van. " Szóval, menjen el a tulajdonosokhoz s kérdezze meg őket, miért nem készek arra, hogy biztosítsák a rendes sajtószabadságot" - mondta.
        

A  Klubrádióról szólva rámutatott: "A koncessziójuk lejárt, s aztán licit folyt érte, mint minden más frekvenciáért is. Ha az az érzésük, hogy az érdekeiket nem tartották tiszteletben, akkor bírósághoz fordulhatnak, s ezt meg is tették. És nyertek."
        

A kérdésre, hogy a hirdetésnél előnyben részesítik-e a kormánypárti sajtót, Orbán Viktor így válaszolt: "Vannak állami vállalatok és azok hirdetnek. Próbálja meg  Magyarországot úgy  elképzelni,  hogy az  legalább olyan demokratikus, mint az Egyesült Államok."  
        

A közbevetésre, mely szerint  "nem lehet minden hatóság élére saját embert állítani, s azt mondani, ez ugyanolyan demokratikus (eljárás), mint az Egyesült Államokban, Orbán Viktor így felelt:  "Ez nem igaz. Az új parlament által kinevezett első alkotmánybíró korábban az MSZP képviselője volt, amely most ellenzékben van. Az Állami Számvevőszék alelnöke az  MSZP tagja volt. A Költségvetési Tanácsnak, amely az egyik legbefolyásosabb intézmény, három tagja van, közülük kettő baloldali. Hogy mondhatja azt, hogy minden intézményt mi irányítunk?"
        

A  kormány hajlandó-e teljesíteni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételeit - hangzott egy újabb kérdés. A miniszterelnök kijelentette:  "Nem tudjuk, hogy mik ezek a feltételek." A közbevetésre, mely szerint az  IMF-nek a központi bank  kezelését kifogásolja,  Orbán Viktor így válaszolt.  "Azt mondták, szükségük van az Európai Unió véleményére, hogy a nemzeti bankkal kapcsolatos szabályozás rendben van-e. Megkértek,  tegyek meg bizonyos dolgokat, és így tettünk. Volt egy tervünk, hogy egyesítsük a nemzeti bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. Az EU ezzel nem értett egyet, ezért úgy döntöttünk, nem egyesítjük őket."
        

A magyar-amerikai  kapcsolatok alakulását firtató kérdésre a kormányfő így fogalmazott: "Stratégiai szövetségesek vagyunk.  Aktívak vagyunk a közös NATO-fellépésekben".  Hozzátette: "Amennyire tudom, az amerikaiak  elismerik a magyar eredményeket, azt mondják, hogy a biztonság terén elégedettek az együttműködéssel, ezért azt hiszem, hogy jó a kapcsolatunk."
        

A  Roosevelt tér átnevezésének az okát firtató  kérdésre elmondta, hogy a tér az egyik sarkában álló Magyar Tudományos Akadémia alapítójának a nevét kapta. Rámutatott ugyanakkor, hogy Budapesten nemrég állítottak szobrot Ronald Reagannek a Szabadság téren, és hamarosan George  H. W. Bushnak is lesz szobra a fővárosban.  
        

Az egyházak ügyével kapcsolatban  Orbán Viktor leszögezte: nem  csökkentették az egyházak számát, nem korlátozzák a vallási közösségek létrehozását. "A szabadság abszolút. Arról van szó,  ki kap állami pénzt és ki nem. Ha valamelyik támogatást szeretne kapni,  akkor meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Magyarországon számos közösség regisztráltatta magát egyházként, de nem voltak azok. Ezt csak a pénzért tették."
        

A rendkívüli adók kivetését a miniszterelnök így indokolta.  "2010-ben Magyarország rosszabb állapotban volt, mint Görögország. Azért kezdeményeztük a válságadóztatást, mert jövedelemre van szükségünk, hogy kilábaljunk ebből a válságból - hangoztatta. A kérdésre, hogy ezek az adók nem apasztják-e el  a külföldi befektetéseket, Orbán Viktor megjegyezte:"Kibontakozóban vagyunk. Mindössze két napja nyitottam meg a Mercedes-gyárat, amely a GDP 1 százalékát fogja megtermelni a következő évben." (MTI)


Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás: