Oszkó - Növekvő reálbérrel számolhatunk 2010-ben

Jövőre 39,4 százalékra - két év alatt majdnem 1 százalékponttal - csökken az adócentralizáció, és emelkednek a reálbérek - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A pénzügyminiszter kiemelte: az eddigi költségvetési konszolidáció az egyensúly megteremtését szolgálta, a jövő évi költségvetéssel már az egyensúly fenntartása, a versenyképesség javítása a cél. Jövőre még zsugorodik a gazdaság: 0,6 százalékkal, az idei 6,7 százalékos visszaesés után - tette hozzá. Oszkó Péter kérdésre válaszolva közölte: a kormány a költségvetés jövő évi finanszírozásában a forint alapú állampapírok kibocsátására helyezi a hangsúlyt, mivel az IMF-EU hitelkeret eddigi igénybevételével a devizafinanszírozás került előtérbe.

 

A pénzügyminiszter kifejtette: a jövő évi költségvetés civilizációs váltást jelent az előző büdzsékhez képest, mivel stabil, fenntartható pályára állítja az ország gazdaságát. Oszkó Péter kifejtette: az OECD is úgy ítéli meg, hogy a ciklikusan kiigazított költségvetés révén Magyarország fenntartható pályát futhat be. Az OECD kiemelte, hogy az adózási átalakítások révén nőnek a potenciális foglalkoztatási esélyek, nőni fog a termelékenység az országban.

 

A pénzügyminiszter az elfogadott következő évi büdzséről elmondta: az elsődleges - vagyis a kamatkiadások nélkül számított - államháztartási egyenleg pozitív lesz, mégpedig a GDP 0,7 százaléka, az eredményszemléletű deficit 3,8 százalékot tesz ki jövőre. Újságírói kérdésekre elmondta: a Magyar Nemzeti Bank a kiadott inflációs jelentésében arra az esetre feltételezte, hogy 4,2-4,3 százalékos deficit alakul ki 2010-ben az államháztartásban, ha a kormány a stabilitási és kamatkockázati tartalékot is teljesen felhasználja.

 

"Ez a kormány azonban ezt nem teszi meg, remélem a következő sem" - emelte ki a pénzügyminiszter. A jegybank is elismeri, úgy ítéli meg, ha a tartalékokat nem használják fel, az államháztartási deficit GDP-arányosan, eredményszemléletben 3,8 százalék lesz jövőre - tette hozzá. Jövőre összesen 206 milliárd forint tartalékot tartalmaz a büdzsé, az idei évben 32 milliárd forintot használt fel a kabinet az általános tartalékból. Egy másik kérdésre elmondta: a bankok többsége december elsejétől magára nézve "alkalmazandónak" tartja a banki magatartási kódexet.

Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. 10. 24. 18:00
Megosztás:

A Benjamin ciklon viharos széllel vonul át az országon

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 17:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben élénkült a brit gazdaság aktivitása októberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.
2025. 10. 24. 16:00
Megosztás:

Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
2025. 10. 24. 15:00
Megosztás:

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás:

Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga

Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
2025. 10. 24. 13:00
Megosztás:

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás: