Öt hetes szintjéről fordult vissza az olaj
2009. 08. 08. 13:47
Ugyan pénteken csökkenéssel zárt az olaj árfolyama, emellett heti szinten erősödést tudott felmutatni, miután ebben a hónapban újabb bizonyítékok érkeztek az amerikai gazdaság javuló teljesítményéről. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt négy hét folyamán a kőolaj ára nagyjából 10 dollárral, 2,1 százalékkal drágult, igaz a pénteki csökkenés, némiképp lefaragott belőle. Az idei évben 59 százalékot emelkedett.
Pénteken az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) szeptemberi szállítású ára 1,01 dollárral, 70,93 dollárra csökkent hordónként a Nymex kereskedésében, holott napközben érintette a 72,84 dolláros szintet, melyre június 30-a óta nem volt példa. A csökkenés hátterében a vártnál jobb makroadatok miatt erősödő dollár, valamint a magas készletek álltak. Londonban az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ára 1,24 dollárral, 1,7 százalékkal 73,59 dollárra csökkent az ICE határidős kereskedésében.
A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!
A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát
A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés
A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot
Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói
A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban
A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben
Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
Parazitaellenes vakcinát fejlesztenek magyar kutatók
Trópusi parazita elleni vakcinát fejleszt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a konzorciumvezető Neo-Antigén Biotech Kft. - közölte a immunizációs technológiák fejlesztésével foglalkozó társaság az MTI-vel.
Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét, megszüntetné a jelenlegi közalapítványi-MTVA-s modellt, különválasztaná a rádió-televíziós közszolgálati médiaszolgáltatást és a hírügynökségi tevékenységet, új felügyeleti testületet és új finanszírozási rendszert hozna létre.
Van élet a vendégmunka után?
Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy folyamatosan változó gazdasági és demográfiai környezetben. Az új szabályozások miatt bár egyre gyakrabban merül fel a külföldi munkaerő kiváltásának lehetősége, a szakértők szerint a valóság jóval összetettebb: a hazai munkaerő-tartalékok jelentős lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor önmagukban nem képesek teljes mértékben pótolni a vendégmunkások szerepét.
A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet
Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.