Panellakásban tilos PB-gázpalackot használni
Egyre több helyen és helyzetben a PB-gáz gazdaságosabb megoldás lehet a vezetékes földgáznál − nyilatkozta a legnagyobb hazai PB-gázforgalmazó cég, a Prímagáz műszaki igazgatója. Kirilly Tamás kifejtette, jellemzően ilyen például a hétvégi ház vagy nyaraló, ahol a vezetékes gáz alapdíjából (amit akkor is fizetni kell, ha egy percig nem használtuk, és a legtöbb helyen már eléri az évi 15 ezer forintot) akár hónapokig elláthatjuk a tűzhelyet vagy a kályhát gázpalackról. Alkalmas kiegészítő fűtésnek is, de ha főzésről van szó, a PB-gáz használata a villanyrezsóknál is olcsóbb. Ugyanakkor mindig figyelni kell a palackok körültekintő bekötésére és a rendszeres szellőztetésre.
Bizonyos esetekben viszont tilos PB-gázpalackot használni. Az utóbbi időben több sajtóhírben, tv-híradásban elhangzott, hogy az ország egyes pontjain nyolc és tízemeletes panelházakban is palackos PB-gázzal fűtenek a lakók, mert elzárták a központi fűtést. Korábban az is előfordult, hogy a társasházzá alakult paneltömbök lakói a drágán működő villanytűzhelyek helyett állítottak be palackos gáztűzhelyeket.
Ez a gyakorlat mindenképpen helytelen, hiszen a két emeletnél magasabb, panel jellegű épületekben a palackos gáz használatát az Országos Tűzvédelmi Szabályzat egyértelműen tiltja.
Ezekben az épületekben a jogszabály szerint a gázpalackot nemhogy használni, még tárolni is tilos. A Prímagáz ezért arra kér minden felhasználót, hogy csak olyan helyen használjon PB-gázt, ahol az biztonságos és a jogszabályok engedik – még akkor is, ha olcsóbb vagy kényelmesebb lenne a használata.