Párizs közvetít Berlin és Athén között

Párizs álláspontja szerint az ígéretek nem elegendőek, kizárólag Görögország tényleges pénzügyi megsegítését követően szűnhet meg az euró elleni spekuláció. Ennek érdekében és az Európában betöltött politikai vezetői szerepe megerősítésére a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Nicolas Sarkozy államfő folyamatosan közvetít Angela Merkel német kancellár és a görög vezetők között - írta csütörtök délután megjelent számában a Le Monde című napilap.

A mértékadó liberális francia újság pekingi különtudósítója szerint a francia elnök tisztában van azzal, hogy a május 9-i, a német belpolitikai szempontból kulcsfontosságú észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti választások miatt reménytelen, hogy a Görögországnak nyújtandó pénzügyi segélyterv az EU állam- és kormányfői, illetve az IMF vezetőinek május 10-i csúcstalálkozója előtt megszülessen.

 

"Márpedig amíg a pénz nincs az asztalon, a piacok Berlin habozása miatt nem hisznek az európai szolidaritásban. Párizs szerint minél később cselekednek az európaiak, az euró megmentése annál többe fog kerülni" - fogalmazott a Le Monde, amely úgy tudja: Sarkozy tanácsadói a katasztrófa elkerülésére folyamatosan konzultálnak az európai fővárosokkal, az Európai Központi Bankkal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

 

A lap szerint az elmúlt hetekben Sarkozy azért tartózkodott minden nyilvános kritikától Merkel irányában, mert a helyzet annyira súlyos, hogy egy újabb német-francia ellentét egész Európára nézve katasztrofális következményekkel járna. A kulisszák mögött viszont a franciák úgy vélik, hogy a németek hibát követtek el akkor, amikor morális és jogi megközelítésből kezdtek arról beszélni, hogy a görögök hibáztak és mielőtt segítséget kapnak, bűnhődniük kell, valamint tiszteletben kell tartaniuk az európai szerződéseket.

 

Sarkozy szerint ugyanis a görög helyzet valójában a pénzügyi válság folytatódása, s az eurózóna leggyengébb láncszemének államcsődje olyan lenne az euróövezet tagországai számára, mint a Lehman Brothers 2008-as csődje volt a bankoknak: a dominóeffektus kezdetét jelentené. Eszerint a felfogás szerint a piacok nem Görögországot támadják, hanem az eurót, amely az európai szolidaritás hiánya miatt vált sérülékennyé. Párizs bűnténynek tartja a Le Monde szerint a hitelminősítők magatartását is, amelyek két nap alatt három országot, a görögök mellett, a portugálokat és a spanyolokat értékeltek le.

 

A francia elnök "támadási járvány" megindulásától tart, amely Madrid számára katasztrófát jelentene. Dominique Reyné, a jobbközép liberális agytröszt, a Politikai Innovációs Alapítvány (Fondapol) vezetője szerint a görög válsággal szemben kétfajta álláspont alakult ki Európában, s a maga módján mindkettő erősítheti az euroszkepticizmust. Az északi országok (Németország, Nagy-Britannia, Hollandia) nem értik, hogy miért kellene egy szilárd ellentételezésekre képtelen országot megsegíteniük azoknak, akik maguk is jelentős erőfeszítéseket tettek a költségvetési egyensúlyuk helyreállítására.

 

Ezzel szemben a déli országok (Franciaország, Olaszország, Spanyolország) megértőbbek és szolidárisabbak, mert úgy vélik, hogy Európa legitimitása forog kockán, ha nem segít a közösség az egyik nehéz helyzetbe került tagállamán. A kialakult vita a politikai cselekvés kérdését veti fel: mit ajánl most Európa azért cserébe, hogy a nemzeti szuverenitásról részben le kell mondani a tagállamoknak?

 

Némileg ellentmondásos helyzet, hogy a nemzeti hatalmához egyik leginkább ragaszkodó európai tagország, Franciaország teljesen tisztában van azzal, hogy az államnak valójában nincsenek olyan eszközei, mint amilyeneket szeretne, így egyedül senki nem érvényesülhet jobban, mint a többiekkel együtt fellépve - hangsúlyozta a politológus.

 

Ezenkívül a déli országok tudják, hogy potenciálisan ők is veszélyben vannak, s ezért a pénzügyi "védőháló" gondolatát támogatják, mert arra nekik is bármikor szükségük lehet. Meglepő módon hasonló álláspontot képvisel Franciaországban a jobb- és baloldal a Görögország iránti szolidaritást illetően, ami a politológus szerint annak köszönhető, hogy valamennyi politikai párt tudja: az euroszkepticizmus kifejeződése azonnal hatással lehet a pénzügyi piacokra, s ezért a legnagyobb ellenzéki párt sem akar olajat önteni a tűzre. A kisebb pártok azonban várhatóan kihasználják majd a lehetőséget arra, hogy ellenvéleményükkel központi helyet foglaljanak el a politikai színtéren - tette hozzá az elemző.


Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás: