Politológusok: kerüli a kockázatokat a Fidesz programja

A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a Fidesz pénteken nyilvánosságra hozott választási programja a párt kockázatkerülő választási stratégiájába illeszkedik, célja a közép felé nyitás. A Political Capital elemzője szerint a dokumentum nem tartalmaz új információkat, a Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy számon kérhető ígéreteket tegyen. (MTI)

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója az MTI megkeresésére közölte: a Fidesz programjában új világképet kínál a mindennapi életre vonatkozó és az egyes társadalmi csoportokra lebontható ígéretek helyett. Hozzátette: a Fidesz választási programja logikus folytatása a párt eddigi kampányának, ugyanis a dokumentum Orbán Viktor országértékelő beszédének legfőbb üzenetét, a nemzeti ügyeket részletezi. A politológus szerint a pénteken bemutatott program is a Fidesz "kockázatkerülő választási stratégiáját" követi, amelynek része a nyitás a társadalmi közép felé, illetve a felülemelkedés a megosztó, csoportképző ideológiákon.

 

A Nézőpont Intézet munkatársa szerint a Fidesz programjában azért tudja elkerülni a kampányokban korábban megszokott "ígéretlicitet", mert az idei választásokon a pártnak nincs igazi versenytársa, s az eddigi visszafogott kampány alatt sem változott a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség. Mráz Ágoston Sámuel arra számít, hogy a Fidesz március 15-i nagygyűlése után intenzívebbé válik a kampány, azonban szerinte azt nem a pénteken bemutatott dokumentum határozza majd meg. Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére közölte: a Fidesz programja nem tartalmaz új információkat, ám ennél több konkrétumot nem is lehetett várni tőle, "a Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy túlságosan számon kérhető ígéreteket fogalmazzon meg".

 

Ehelyett a dokumentum igyekszik hűteni a várakozásokat, hangsúlyozza, hogy szűk mozgástér és nehéz feladat vár a Fideszre - mutatott rá Juhász Attila. A politológus szerint a program egésze felfűzhető arra a gondolatmenetre, hogy az elmúlt nyolc év kaotikus viszonyai után a rendteremtés, az úgynevezett nemzeti ügyek kormánya jön majd létre. Juhász Attila úgy véli, a Fidesznek, mivel hiányoznak a konkrétumok a programból, továbbra is számolnia kell a kritikákkal, hiszen a nyilvánosság részletesebb programot vár a várhatóan kormányra kerülő párttól.

 

A politológus rámutatott: a program néhány nagy témakörre bontva tárgyalja a párt terveit, ez a szerkezet arra is utalhat, hogy a Fidesz nagyobb, összevont tárcákkal képzeli el a kormányzást. Jelzésértékű lehet szerinte az is, hogy mely politikusok jegyzik az egyes fejezeteket, hiszen ők határozhatják meg a jövőben a terület fő irányát, bár azt nem lehet kijelenteni, hogy egyértelműen leendő tárcavezetőkként kell számolni velük.

 

Juhász Attila hangsúlyozta, hogy noha a program a rendteremtésről, a közbiztonságról és az elszámoltatásról szóló fejezeteivel választ próbál adni a Fidesz számára legkellemetlenebb kérdésre, a Jobbik erősödésére is, ez valószínűleg már nem gyengíti jelentősen a Jobbikot. A Fidesz pénteken mutatta be a Nemzeti ügyek politikája című választási programját. Ez öt fejezetben szól a gazdaság talpra állításáról, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtéséről, az egészségügy megmentéséről és a demokratikus normák helyreállításáról.

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás: