Profibbakká válhatnak a hazai civilek

Az elmúlt két évben 38 millió forint értékű jószolgálati támogatást nyújtott a legnagyobb coach szakmai világszervezet, a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) hazai tagozata. A jószolgálati program 2014-ben is folytatódik, a fókuszban a civil szféra áll. Január 29-től beindul a CivilMag online civil piactér, ahol nonprofit szervezetek juthatnak hozzá az ICF tagjai által felajánlott díjmentes coaching szolgáltatásokhoz - olvasható a Nemzetközi Coach Szövetség sajtóközleményében.

Márciusban pedig ismét megrendezésre kerül a nagy sikerű Coaching Rapid Randi, ahol fejlődni vágyó civil szervezetek és segíteni akaró coachok személyesen is egymásra találhatnak. Az ICF Magyar Tagozatának jószolgálati programja 2012-ben indult, amikor a magyar ICF coachok egy emberként fogtak össze a tömegesen állásukat vesztett Malév-dolgozók coaching támogatásáért, a példaértékű kezdeményezés később nemzetközi CSR díjat is nyert. 
 
A coaching szolgáltatások folyamatosan növekvő hazai népszerűsége miatt az ICF Magyar Tagozata idén is folytatja jószolgálati programját, amelynek célja a siker és a versenyképesség növelése a coaching eszközeivel nemcsak a multinacionális vállalatok, hanem a civil szervezetek körében is. 
 
Mi az coaching?

A coaching egyedi szolgáltatás, az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is. Akik coaching folyamatban vesznek részt, megtapasztalhatják, hogy másképp látják majd személyes kihívásaikat és lehetőségeiket, megerősödik gondolkodásuk és döntéshozó képességük, fejlődik személyes hatékonyságuk, nő az önbizalmuk, és közelebb kerülnek munkájuk és életszerepük beteljesítéséhez.
 
700 órányi coaching segítség a Malév-csőd áldozatainak
2012-ben az egyik napról a másikra csődbe ment nemzeti légitársaság, a Malév dolgozóinak felajánlott azonnali segítségnyújtással kezdődött az ICF Magyar Tagozatának jószolgálati programja. „Az ICF Magyar Tagozata a Malév közel száz dolgozójának nyújtott összesen 700 órányi, 20 millió Ft értékű díjmentes coaching támogatást a válsághelyzet személyes feldolgozásához, életük és szakmai karrierjük újratervezéséhez. A segítség példaértékű volt, a magyar jószolgálati program az ICF nemzetközi szintű „I Care For” díját is elnyerte” – összegezte a program eredményeit Hegedűs Dóra, az ICF jószolgálati csapatának korábbi vezetője.
 
20 millió forintos coaching támogatás 26 civil szervezetnek 
2013-ban az ICF hazai tagozatának jószolgálati missziója rendhagyó formában folytatódott. A MagNet Magyar Közösségi Bankkal összefogva, rekord számú hazai coach és civil szervezet részvételével jószolgálati „Coaching Rapid Randit” szerveztek Budapesten. A rendezvényen és azt követően 38 magyar ICF-coach felajánlásával 26 hazai alapítvány és egyesület 60 vezető munkatársa jutott díjmentes coaching szolgáltatáshoz, 18 millió Ft értékben. 


Az ICF szakemberei által kínált coaching támogatást olyan közismert nonprofit szervezetek vezetői is lelkesen fogadták, mint a UNICEF Magyar Bizottsága, az Amnesty International Magyarország, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a United Way Magyarországi Szervezete, vagy az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány.
A coaching folyamatokban részt vevő civil szervezetek egyértelműen pozitívan értékelték, amit az ICF-coachoktól kaptak, néhány példa a visszajelzésekből: „A coaching folyamat struktúrát és fókuszt adott egy nagyon munkaintenzív és stresszes időszakban.” „Határozottan nőtt az önbizalmam és az önbecsülésem.” „Az alapítvány igazi elnökévé váltam.” „Sokkal letisztultabb lett a jövőkép.” „A coaching irányt mutatott olyan kérdésekben, amihez már egy ideje nem tudtam, hogyan álljak hozzá.” 
A visszajelzések alapján, a programban részt vevő civil szervezetek 89%-a kiválónak, 11%-a jónak ítélte az igénybe vett díjmentes coach segítséget, és mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy örömmel újra végigélnék a megtapasztalt coaching élményt. De nemcsak kellemes, hanem ami a cél, hasznos is volt a közös munka, hiszen minden második civil szervezeti vezető fontos kompetenciáinak fejlődéséről számolt be a coaching folyamat hatására.


Coaching Rapid Randi 2014-ben is
A coaching villámrandevúk már első alkalommal is túljelentkezés mellett zajlottak, a pozitív visszajelzések hatására pedig még egyértelműbbé vált, hogy a folytatásra tömeges igény van mind a civilek, mind a coachok részéről. Ezért az ICF Magyar Tagozata a MagNet Bankkal közösen idén is megrendezi a Coaching Rapid Randit, melyre 2014. március 18-án kerül sor. A szervezők az esemény részleteiről és a jelentkezés mikéntjéről további tájékoztatást fognak adni. A folyamatosan frissülő tudnivalók az ICF Magyar Tagozatának honlapján, a www.coachfederation.hu címen is nyomonkövethetők.


CivilMag: már online piactéren is kereshetnek maguknak önkéntes ICF coachot a civilek 
A Coaching Rapid Randi rendezvény mellett, jószolgálati programja keretében az ICF Magyar Tagozata a MagNet Bank 2014-ben induló új kezdeményezéséhez, a „CivilMag”-hoz is csatlakozik. A CivilMag egy online civil piactér, amely lehetőséget kínál a civil szervezeteknek, hogy egyebek mellett értékes coaching szolgáltatásokhoz is díjmentesen hozzájussanak. Az ICF coachai az interneten keresztül megtett önkéntes coaching felajánlásaikkal is a hazai civilek sikeres és hatékony munkáját szeretnék támogatni. 


A CivilMag online civil piactér megnyitó eseményére 2014. január 29-én kerül sor, a MagNet Közösségi Házban, ahol az ICF Magyar Tagozatának önkéntesei is jelen lesznek, hogy hitet tegyenek a civil szféra coaching módszerekkel történő fejlesztése mellett. A CivilMag online civil piactér a www.civilmag.hu címen lesz elérhető. 


„Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a vezetői coaching csak a hatékony és sikeres multinacionális vállalatok topmenedzsereinek juthat osztályrészül. Mi coachok, azonban tudjuk és hisszük, hogy hatékonyságra és sikerre nemcsak a multiknak, hanem a társadalmi ügyekért küzdő civileknek is nagy szükségük van. Ezt az igényt felismerve döntöttük el, hogy az ICF Magyar Tagozatának jószolgálati programja keretében idén is folytatjuk a Coaching Rapid Randi rendezvénysorozatot, és a CivilMag online civil piactéren keresztül is felajánljuk támogatásukat a hazai civil szféra számára. Azt szeretnénk, hogy az elmúlt két év közel 40 millió forintnyi jószolgálati támogatása után, idén is minél több civil szervezeti igény és ingyenes coaching felajánlás találjon sikeresen egymásra.” – foglalta össze a 2014-es terveket van der Meer Gabriella, az ICF Magyar Tagozatának Jószolgálati Igazgatója.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: