Erőteljes csökkenéssel nyitott Nyugat-Európa
Észak- és Dél-Korea tüzérségi tüzet nyitott egymásra kedden egy dél-koreai szigetnél, közel a két ország határához. Híradások szerint Észak-Korea több hullámban nyitott tüzet a Dél-Koreához tartozó Yeonpyeong szigetre helyi idő szerint 14:34-kor, melyet a dél-koreai erők viszonoztak.
A fegyveres konfliktus nyomán megugrottak az amerikai kötvények árai, míg az amerrikai határidős indexek csökkenésnek indultak. Az arany határidős árfolyama a kezdeti veszteségek után emelkedésnek indult.
A piaci hangulatra emellett nyomást gyakorol, hogy a befektetők az ír válság továbbterjedése miatt aggódnak, a következő potenciális célpontok most már Spanyolország és Portugália, ahol szintén komoly gondokkal küzd az ingatlanpiac és a bankok még nem számolták el az ingatlanpiaci hiteleken keletkezett veszteségeiket
A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,30 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,40 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,70 százalékos esését jelzett. Hétfőn a térségbeli tőzsdék teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300-as index 0,7 százalékkal 1.094,02 pontra csökkent. Az FTSE-100 0,91 százalékkal 5.680,83 pontra, a DAX-30 0,31 százalékkal 6.822,05 pontra, a párizsi CAC-40 1,07 százalékkal 3.818,89 pontra süllyedt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.201,89 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült. Fél óra elteltével az index már 1 százalékos veszteség mellett 22.057,18 pontnál járt. A vezető részvények kivétel nélkül mínuszban tartózkodnak, az OTP árfolyama 0,61 százalékos, míg a MOL papírja 1,28 százalékos veszteségben tartózkodik. Közel 1 százalékos csökkenést mutat a Richter, és 1,2 százalékos visszaesés mutatkozik a Magyar Telekom árfolyamában.