Rába közgyülés: veszteségből nincs osztalék
A közgyűlést azért kellett újból összehívni, mert a április 18-ra meghirdetett közgyűlés határozatképtelen volt. Pintér István elnök-vezérigazgató beszámolójában kiemelte, hogy az üzletágak tavaly stabil teljesítményt nyújtottak, a csoport egészének forgalma 5 százalékkal növekedett 2009-hez képest és elérte a 35,777 milliárd forintot. Az adózás előtti eredmény 274 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 136 millióról.
2010-ben a fő cél a válságból való kilábalás és az volt, hogy felkészüljenek az azt követő időszakra - mondta az elnök-vezérigazgató. Az eladások terén a stratégiai piacokra koncentráltak. Oroszországban beléptek a nehéz tehergépkocsi futóművek piacára, s ma már szériában szállítják ezt a Rába terméket. Az Egyesült Államokban csökkentek a speciális tehergépkocsi futómű igények, ezt a "visszacsúszást" viszont a FÁK és az Európai Unió piacaira irányuló eladások kompenzálták.
Így végső soron több mint 10 százalékkal növekedett a futómű üzletág bevétele. Az idei kilátásokat illetően az elnök-vezérigazgató kiegyensúlyozott növekedést prognosztizált. Szólt arról, hogy a mezőgazdasági szektorban az amerikai Marmon- Herringtonnal tavaly megkötött újabb ötéves keretszerződés továbbra is stabil jelenlétet biztosít a Rábának az amerikai futómű piacon. A FÁK piacán az autóbusz flotta korszerűsítésére és a modernizációban történő részvételre számítanak, a hazai piacon pedig nagy várakozással tekintenek a kormány tömegközlekedési rekonstrukciós programja elé. Pintér István bejelentette: a közeljövőben adják át a Rába Fejlesztési Intézetet.
Az 1,6 milliárd forintos projektet tavaly indították, s az utolsó fejlesztési fázist jövőre valósítják meg. Az intézettől a magasabb hozzáadott érték biztosítását és 2015-re a 2008-es futómű értékesítés megduplázódását várják. A társaság saját tőkéje 10,746 milliárd forintról 10,059 milliárdra mérséklődött. A mérlegfőösszeg 32,042 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 32,423 milliárdról. (MTI)