Repülnek a Malév pilótái? Sajnos gép nélkül...
Ferenczi Zsolt, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) ügyvivője az MTI-nek pénteken elmondta: a légitársaság korábban annak ellenére jelentett be újabb csoportos létszámleépítést a pilóták körében, hogy a téli menetrend alapján jelenleg is létszámhiány van ebben a munkakörben. A pilóták képviselője felháborítónak nevezte, hogy a Malév rendkívüli felmondással fenyegetett meg négy szakszervezeti vezetőt.
A társaság "háborút folytat a pilóták ellen", és szét akarja zilálni az érdekeikért továbbra is egységesen fellépő szakszervezetet - fejtette ki Ferenczi Zsolt. A Hunalpa ügyvivője rámutatott: olyan kompromisszumos megállapodást szeretnének elérni, amely tekintettel van a vállalat költségeire, és a munkahelyek megtartására is. A pilóták ennek érdekében vállalnák a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetését, illetve a néhány hetes fizetetlen szabadságot is.
A HUNALPA levélben kért azonnali intézkedést Hónig Péter közlekedésügyi és Oszkó Péter pénzügyminisztertől - emelte ki Ferenczi Zsolt. Az érdekvédő emlékeztetett: a Közforgalmi Pilóták Európai Szervezete (ECA) a héten Budapesten tartott kongresszusán szintén arról hozott állásfoglalást, hogy magyarországi kollégáit "szégyenteljes megfélemlítési kísérlet" érte. A 38 ország pilótáit tömörítő szervezet felszólította a Malév vezetőit, hogy a "HUNALPA választott tisztségviselőivel együttműködve, az európai partnerség szellemében keresse a Malévet érintő problémák megoldását."
Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére pénteken elmondta: a pilóták egy június 23-án elfogadott megállapodásból táncoltak vissza. A jelenleg végrehajtás alatt álló egyezségben ugyanis mind a két fél által elfogadott módon szabályozza a csoportos elbocsátás menetét és a szükséges létszámot. A Malév eddig is nyitott volt az alternatív foglalkoztatási formákra, például a részmunkaidő bevezetésére, de a felajánlott lehetőséggel eddig egyetlen pilóta sem kívánt élni - fűzte hozzá. A társaság képviselője cáfolta a vezetők megfélemlítésére vonatkozó vádakat.
Hegedűs Ádám elmondta: valóban szóba került a szakszervezeti vezetők menesztése a pilóták nyári figyelmeztető sztrájkja és általános sztrájkfenyegetése miatt, amelyet a bíróság jogerősen minősített törvényellenesnek. Az érdekképviselők elbocsátására végül nem került sor. Hegedűs Ádám aláhúzta: természetesen a Malév vezetése továbbra a tárgyalásos megoldás híve.