Romaügyek: közmunkaprogramot hirdetnének a listaállító pártok

(MTI) - Az országos listát állító hat párt többsége a romák számára közmunkaprogramot indítana, amelyet a mezőgazdaságban, vagy az építőiparban hoznának létre. A cigányság problémáit komplex, a szociális és az oktatási rendszert, illetve a munkahelytermést érintő megoldási módokkal kezelnék.

Az MSZP választási anyagában - amelyben leszögezi, hogy fel kell lépni a romák elleni diszkrimináció ellen - a már meglévő romaprogramok, a telep-felszámolási program, valamint a roma ösztöndíjasok, diplomások támogatásának folytatását és további intézkedéseket is ígér. Külön célprogramot terveznek a roma munkavállalók számára szerződéses munkaviszony, képzés, nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedés segítésére. Az önkormányzati közösségekből, kisebbségi önkormányzatokból álló konzorciumba roma vállalkozókat és mentorokat is bevonnának. Az MSZP javaslatokat tesz "a békés együttélés megteremtése érdekében" roma integrációs programra. A párt úgy látja, megoldást a munka, az oktatás és a saját erőfeszítések ösztönzése jelentheti. Az alacsonyabb szakképzettségűek foglalkoztatását bővítő programok a romák számára új lehetőségeket jelentenek, elsősorban a mezőgazdaság, az erdő- és vízgazdálkodás területén. Az MSZP a romák felemelkedésének és öngondoskodásának kulcsát az oktatásban látja. Szerintük elérhetőbbé kell tenni az oktatás minden lépcsőfokát. Állításuk szerint jóval több óvodai férőhely és pénz jut a leghátrányosabb kistérségek óvodáira. A cigánygyermekek számára szerintük a többiekkel közös oktatás jelenti a kitörés lehetőségét.

 

A Fidesz-KDNP programjában úgy értékeli, hogy közmunka keretében lehetőségeket kell biztosítani a romáknak, valamint a szakképzetlen munkavállalóknak az építőiparban és a mezőgazdaságban. A cigányság problémáit nemzeti ügyként, s nem pusztán szegénypolitikaként kell kezelni - szögezik le, hozzátéve: kiutat a jelenlegi nyomor kezelésének és a jövő építésének együttes megvalósítása jelent; nem lehet tehát a cigányság és a szegénység kérdését ugyanúgy kezelni, mint eddig, felelős társadalompolitikai válaszok összeállítása szükséges, megállítva a ma népszerű „bűnbakképzést”. A tanulás-munka kiemelkedési útját kell választhatóvá tenni, és a cigányság társadalmi beilleszkedésének lelki és fizikai akadályait kell lebontani. A felzárkóztatást szolgáló pénzek felhasználását teljesen átláthatóvá kell tenni - véli a Fidesz.

 

Az MDF programjának nincs külön a romákkal foglalkozó fejezete. Annyit jegyeznek meg, hogy a problémát a hosszabb távú javítás reményében a gyakorlatban kell kezelni olyan elképzelésekkel, mint amilyen a szociális kártya vagy az egész napos iskola. Az állami segélyezés eddigi rendszere a problémák bővített újratermelését eredményezte - szögezi le a párt programja. Hozzáteszik: az MDF komolyan kíván foglalkozni a romakérdéssel, és ehhez nélkülözhetetlennek tartja az összes demokratikus erő őszinte és tisztességes együttműködését, és azt, hogy az állam védje meg az emberek biztonságát és tulajdonát, állítsa helyre a számos helyen megingott közbiztonságot. Az MDF meg van győződve arról, hogy a nemtelen szándékú szélsőséges törekvések és a jóindulatú, de hatástalan elvi deklarációk között kell keresni a helyes utat a romakérdés megoldásában.

 

Az LMP szerint a cigányság társadalmi integrációjához négy alapvető feltétel szükséges: munkához kell juttatni az aktív korú képzetleneket, az oktatási rendszernek esélyt kell adnia a szegény és iskolázatlan szülők gyerekeinek, a garantált minimumjövedelem rendszerének bevezetésével kell védelmet biztosítani a tartós mélyszegénység ellen, ösztönözni kell a munkavállalást, valamint az államnak foglalkoztatóként hozzá kell járulnia a cigány középosztály megerősítéséhez. A párt programjában szerepel, hogy az alacsonyan képzett munkaerő iránti keresletet közvetlenül élénkíteni kell egy zöld és foglalkoztatási szemléletű fordulat elérésével a mezőgazdaságban, a közlekedésben, az erdő- és vízgazdálkodásban, valamint a környezetvédelemben. Át kell alakítani a felnőttképzés rendszerét és csökkenteni kell a cigány munkakeresőkkel szembeni diszkriminációt. Az LMP szerint biztosítani kell, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek, köztük a romák, három éves koruktól óvodába járhassanak, az általános iskolába való belépéskor vissza kell szorítani a szociális és etnikai szelekciót. A garantált minimumjövedelem rendszeréről azt írja: az új rendszerben azok a háztartások lennének jogosultak támogatásra, amelyekben az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem éri el a törvényben meghatározandó minimumszintet.

 

A Jobbik romaügyekről szóló fejezete a "Vissza a cigányútról" címet viseli. Ebben a párt azt írja, hogy a cigánykérdés komplex probléma, így kezeléséhez is komplex programra van szükség. A cigányság felmérését követően a legsürgetőbb feladatnak a cigánybűnözés felszámolását tartja a megfelelő rendvédelmi eszközökkel, a rendőrség megerősítésével és csendőrség felállításával. A rend megteremtése mellett a felemelkedés és a jogkövetés lehetőségét is biztosítanák számukra: szerintük a szociális, foglalkoztatási és oktatási rendszert - cigány pedagógusokat, differenciált oktatást alkalmazva - kell úgy átalakítani, hogy azok a törvények betartására, a munka és az oktatás világába való visszatérésre ösztönözzenek. A Jobbik is a szociális segély helyett munkát, adott esetben közmunkát adna a romáknak, a segélyeket pedig nem pénzben, hanem szociális kártyán keresztül juttatnák el az érintettekhez.

 

A Civil Mozgalom is - amely a romák bevonásával alakítaná ki a megoldást, és magyar-roma kiegyezést kötne - a szociális segélyezési rendszert a munkához való jutással váltaná fel, illetve a roma fiatalok részére nemzetiségi iskolákat indítana és roma szakképzési programokat, ösztöndíj programokat indítana.


Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás: