SLK Mercit lehet nyerni
Magyarországon is megnyitotta fióktelepét és megkezdte tevékenységét a csaknem évtizedes nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező X-Trade Brokers befektetési szolgáltató cég. Az X-Trade Brokers devizakereskedelemre (FOREX), illetve áru, – és részvénypiaci kereskedelemre specializálódott.
Az X-Trade Brokers 2002-es alapítása óta több, mint 13 alkalommal rendezte meg különböző országaiban a „Forex Cup” elnevezésű verseny sorozatát. A verseny célja, hogy motiválja az embereket a pénzügyi ismereteik bővítésére, egy új befektetési lehetőség kipróbálására kockázat nélkül. Minden alkalommal a részvétel ingyenes, költség – és kötelezettségmentes.
A 2010-es évig rendszeresen egy Porsche sportautót adott a cég az egyes versenyek legjobb kereskedőinek. Idén először változtatott ezen a politikáján a cég, a Vodafone McLarennel kötött együttműködés fényében Mercedes gépjárművekre cserélte az új fődíjakat.

A megmérettetés nagy népszerűségnek örvend, nemzetközi szinten több mint 300.000 résztvevője volt eddig a versenyeknek. Az ingyenes regisztráció és részvétel mellett a költség – és kötelezettségmentes oktatások, videoanyagok a legnépszerűbb tulajdonságai amiért ilyen magas részvételi arányt ért el a cég.
Az X-Trade Brokers verseny sorozata folytatódik Magyarországon: a nemzetközileg óriási népszerűségnek örvendő megmérettetés itthon is megrendezésre kerül, mint XTB Forex Verseny 2010, ahol a fődíj egy Mercedes SLK, egy TAG Heuer óra, egy Sony Vaio Laptop. Heti díjak a Vodafone McLaren Forma-1 csapatának hivatalos ajándékcsomagja, eredeti aláírásokkal Lewis Hamilton(2009 F-1 Világbanjok) és Jenson Button(2008 F-1 Világbajnok) versenyzőktől. Ezen felül még napi díjazásokkal is jutalmazzák a legjobb kereskedőket. Regisztráció ingyenes.
Az X-Trade Brokers által kínált széleskörű pénzügyi kereskedelmi program, az XTB-Trader üzleti rendszer az első magyar nyelvi alkalmazások közé tartozik, ami a Metatrader FOREX devizapiaci kereskedelmet szolgáló mechanizmuson alapul. Ez az alkalmazás az egyik neves, az elektronikus kereskedési rendszerek bevezetésére specializálódott céggel való együttműködés során jött létre,
A rendszer fő előnye a közvetlen piaci hozzáférés. Ennek köszönhetően on-line követhetők a deviza árfolyamok, anélkül hogy drága szolgáltatóktól (Reuters, Bloomberg) vásárolnának információt ügyfeleink. Az adott megoldás lehetővé teszi a veszteségek elkerülését, ami megtörténhet amíg az ügyfél a banki bróker telefon kapcsolására vár.
Az X-Trade Brokers újonnan alakult magyarországi fiókja a Magyar Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Lengyel Pénzügyi Felügyeleti Hatóság ellenőrzése alatt tevékenykedik.