Soha nem látott méreteket öltött a munkaerőhiány

Több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek a legnagyobb álláskereső oldalon az elmúlt három hónapban. Ezzel újabb 17 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma a tavalyi második negyedéves eredményekhez képest. Regionálisan Bács-Kiskun megyében nőtt kiemelkedően a hirdetések száma, országosan a legtöbb feladott hirdetés pedig adminisztrátori pozíciókra érkezett.

Soha nem látott méreteket öltött a munkaerőhiány

Profession.hu adatai alapján a tavalyi második negyedévhez képest 17 százalékkal emelkedett a havi hirdetésszám, így az elmúlt negyedévben minden idők legtöbb új hirdetését adták fel a cégek online. Idén is a május volt a legerősebb 14 100 db feladott új hirdetéssel, ami összefüggésbe hozható a szezonra jellemző megnövekedett vendéglátó-, építőipari és irodai adminisztrációs munkaerőigénnyel. Bács-Kiskun megyében figyelhető meg a legkiemelkedőbb ugrás a hirdetések számában: 24 százalékkal több hirdetést adtak fel a profession.hu oldalain, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb hirdetésben középiskolai végzettséget vártak el a munkáltatók (33%), míg egyetemi végzettség mindössze a cégek 3 százalékánál volt feltétel.


Vidéken fokozódik a munkaerőhiány

 

A munkaerőt kereső cégek száma átlagosan 14 százalékkal növekedett az elmúlt évben. Amíg Budapesten most mérsékeltebb, mindössze 15 százalékos volt az emelkedés, addig megyei szinten kiemelkedő Baranya megye, ahol az előző év második negyedévéhez képest 20 százalékkal volt több hirdető, illetve Győr-Moson-Sopron megye ahol 14 százalékkal több cég keresett alkalmazottakat.Bács-Kiskun megyében, ahol a hirdetések számában volt a legnagyobb a kiugrás, elsősorban Fizikai munka (+34%), Gyártás termelés (+64%) valamint Szakmunka (+45%) kategóriákba kerestek munkaerőt. Budapesthez képest Heves megyében is nagyobb volt a változás, 21 százalékkal több állást hirdettek meg, itt is elsősorban Gyártás termelés (+74%), valamint  Mérnök (+73%) kategóriákban.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


Egyre több cég keres munkaerőt


Hirdetés szinten ez a növekedés továbbra is 17%, tehát az új hirdetések továbbra sem egy-egy nagyobb cégtől érkeznek, hanem a hirdetők számának bővülése hozza magával a hirdetésszámok emelkedését.  A második negyedévben, arányaiban az Adminisztráció (+42%), a Vendéglátás (+33%) és a Bank, biztosítás (+30%) kategóriák emelkedtek a legtöbbet. A feladott hirdetések számát tekintve azonban a Szakmunka (+23%), a Fizikai munka (+13%,) és az Adminisztráció (+42%) kategóriákban adták fel a legtöbb hirdetést. Stagnálást látni IT programozás (-5%), Marketing (+0%), Üzleti támogató központok (+2%), Oktatás (-1%) területeken feladott hirdetések esetében.


Az adminisztrátor jellegű munkakörökben van a legnagyobb mozgás


A legkiemelkedőbb változás az Adminisztráció kategóriában volt megfigyelhető. A második negyedévben 42 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma, ezen belül is a szakmai asszisztensek (+44%), az adminisztrátor, dokumentumkezelők (+48% hirdetés) és a személyi asszisztensek (+35%) iránt növekedett az igény. A kategóriára általánosan jellemző magas a jelentkezésszám miatt a megnövekedett kereslet azonban nem hozta magával a fizetések emelkedését, éppen ellenkezőleg, az adminisztráció területen a jelentkezők számára ajánlott bér tavalyhoz képest 4 százalékot csökkent, így most 195 000 Ft nettó bért lehet keresni ebben a szektorban. A végzettség ugyanakkor ezen a területen is fontos, középiskola végzettséggel 188 000 Ft a nettó ajánlott bér, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel azonban 229 000 Ft-ot is lehet keresni.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

 

Az értékesítési és az irodai munkák a legvonzóbbak


2018 második negyedévében is bolti eladó, pénztárost és betanított munkást keresett a legtöbb cég. Harmadik helyen az anyagmozgató, rakodó pozíciókra feladott hirdetések állnak, majd ezt követi a tavaly még harmadik helyen szereplő programozó, fejlesztő pozíciók. A legtöbb jelentkezés ezzel szemben a már korábban említett asszisztensi, adminisztrátori hirdetésekre érkezett. Őket szorosan követik a területi képviselők, a betanított munkára, majd az eladói munkára jelentkezők, ám ezekben a kategóriákban a kínálat dinamikája még mindig meghaladja a keresletet. Fizikai és szakmunka területen 11 százalékos volt a növekedés, ami a kereslettel párhuzamosan mozog, de még mindig kisebb a jelentkezések emelkedésének a száma, mint amilyen ütemben a meghirdetett állások száma növekszik. Szintén együtt mozog a kereslet és kínálat a Vendéglátás kategóriában, ahol 40 százalékkal több pályázat érkezett a hirdetésekre, mint tavaly ilyenkor, de ebben az esetben magasabb a jelentkezések növekedése, mint a hirdetéseké. IT programozás területen pozitív tendencia figyelhető meg, hiszen a jelentkezések 10 százalékkal növekedtek, amíg a feladott hirdetések száma tavalyhoz képest 5 százalékot csökkent.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: