Sok az időskorú Magyarországon

Az első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly ősszel végzett "kis népszámlálásának" adataiból.

Sok az időskorú Magyarországon

A mikrocenzus MTI-hez hétfőn eljuttatott legfrissebb eredményei szerint az első népszámláláskor, 1870-ben több mint az 1,8 millió 15 év alatti gyerek élt az országban. Számuk 1910-re meghaladta a 2,6 milliót, de még a II. világháború után is majdnem 2,3 millió volt. Az 1950-es évek népesedéspolitikai intézkedéseit követően 1960-ra újra 2,5 millió fölé emelkedett a gyermekkorúak száma. A születések száma az 1970-es évektől 2011-ig nagymértékben csökkent, így 2016-ban mintegy 1,4 millió a 15 év alatti élt az országban.
   

Az aktív korúak létszáma 1870 óta megkétszereződött. A 2001-es népszámláláskor majdnem hétmillió 15-64 éves ember élt Magyarországon. A korcsoport létszáma azóta csökken, 2016-ban 6,6 millió volt.
    

Az időskorúak száma 1870-ben 144 ezer volt. Az 1980-as népszámláláskor, amikor a népesség száma a legmagasabb volt, a 65 éves és annál idősebbek száma megközelítette az 1,5 milliót. A teljes népesség ugyan 1980 óta folyamatosan csökken, az idős korosztályba tartozók száma azonban tovább emelkedett, 2016-ban meghaladta az 1,8 milliót.
    

Magyarország jelenlegi területének népessége az első népszámlálás óta megkétszereződött. A II. világháború alatt a népességszám visszaesett, azonban az 1950-es évek jelentős születésszám-növekedésének köszönhetően az 1970-es népszámláláskor már több mint 10 millió embert írtak össze. A népességszám 1980-ban volt a legmagasabb, 10,7 millió, azóta csökken. 2016-ban 9,8 millió ember élt Magyarországon.
    

A népesség korösszetételét tekintve a gyermekkorúak aránya 2016-ban volt a legalacsonyabb az első népszámlálás óta. Az 1910-es évekig a népesség 35-37 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt, míg 2016-ban a 15 százalékot sem érte el. Az aktív korúak aránya az eltelt mintegy 150 év alatt kismértékben, 60-ról 67 százalékra nőtt.
   
Jelentős növekedés következett be az időskorúak arányában: a 65 éves és annál idősebbek aránya 1970-ig 10 százalék alatti volt, 2016-ra azonban 18 százalékra emelkedett. Az öregedési index szerint - amely azt mutatja meg, hány időskorú jut száz gyermekkorúra - 1870-ben száz gyermekre nyolc idős ember jutott, 2016-ban azonban már 128.
  
A mikrocenzus célja, hogy két népszámlálás között ugyanazzal a tematikával frissítsék az adatokat, összegző felvételt készítsenek a társadalmi változásokról a szakpolitikák alakítói és a kutatók számára. A legfrissebb felmérést a lakosság 10 százaléka, 440 ezer háztartás bevonásával végezték 2148 településen. Az első mikrocenzust 1963-ban tartották, és a korábbi adatfelvételeket 2 százalékos mintán végezték.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében - mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a vidéki nők nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 10. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétmilliárd forintból épül új híd Baján

Több mint kétmilliárd forintból 2019-re megépül a bajai Ferenc-csatorna új hídja és 2021-re megújul a Deák Ferenc-zsilip is - tájékoztatta Baja polgármestere az MTI-t.
2018. 10. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták Budapesten az első Arany Bot Díjat

Először adták át a látássérültek életkörülményeinek javításához hozzájárulókat elismerő Arany Bot Díjat hétfőn, a fehér bot nemzetközi napján Budapesten.
2018. 10. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye, amelyből az utóbbi években 200-500 tonna termett Magyarországon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A diákok fele dolgozik a tanulás mellett

Minden második 15-24 éves diák dolgozik a tanulás mellett a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint - közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2018. 10. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mézfogyasztás ösztönzésére indul kampány

Kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 ezer tonnából jelenleg csupán 7 ezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm - mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 10. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres magyar részvétel a Frankfurti Könyvvásáron

Danyi Zoltán A dögeltakarító, Kiss Noémi Sovány angyalok és Márton László Két obeliszk című regényeit is bemutatták a vasárnap zárult 70. Frankfurti Könyvvásáron.
2018. 10. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Építési engedélyek, lakásépítések Magyarországon - egy ábrán

a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
2018. 10. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

93 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 93 adózónál tárt fel nagy összegű adóhiányt a harmadik negyedévben, közülük 49 társaság, 44 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közölt, szeptember 28-i állapotot tükröző adatokból.
2018. 10. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vita indul a lakástakarékok állami támogatásának kivezetéséről

A lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatásának megtartása mellett érveltek ellenzéki képviselők a támogatás kivezetéséről szóló előterjesztés hétfő esti vitájában, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén, míg kormánypártiak arra mutattak rá: a megtakarítási lehetőség megmarad, a változtatás célja csupán az, hogy pénzintézetek ne tehessenek szert extraprofitra.
2018. 10. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megy előre az építőipar, de az sem jó, ha túlzásba viszi

Augusztusban több mint 24 százalékkal, az év első nyolc hónapjában pedig közel 23 százalékkal bővült a magyar építőipar. Vannak lassulásra utaló jelek, ami nem is feltétlenül probléma.
2018. 10. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővárosban is elindult a távfűtés

Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma jól teljesített a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,26 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 36 564,15 ponton zárt hétfőn.
2018. 10. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony

A bérbeadási céllal épített hazai ipari ingatlanok csupán harmada, mintegy 2,1 millió négyzetméternyi raktár, csarnok és logisztikai központ tekinthető energiahatékonysági szempontból korszerűnek. A megfelelően szigetelt és belső logisztikai infrastruktúrával is rendelkező ipari ingatlanállomány minden méretkategóriában telített, szinte alig lehet kiadó vagy eladó létesítményt találni annak ellenére, hogy ezek regisztrált bérleti díja akár duplája vagy háromszorosa is lehet a régi ipari ingatlanoknak – derült ki a Knauf Insulation valamint a Raktár.info szakmai portál közös felméréséből.
2018. 10. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a megfelelő keléshez szükség lenne a csapadékra - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2018. 10. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödő fogyasztóvédelem a digitális piacokon

A digitális piacokon megjelenő új üzleti modellek korábban nem ismert és egyre összetettebb problémákat vetnek fel, amire a Gazdasági Versenyhivatal is reagál, ahogyan azt a szervezet digitális fogyasztóvédelmi stratégiája is mutatja. Az eddigi tapasztalatok alapján a szolgáltató vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakításakor.
2018. 10. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csökkent az ingatlanhitelezési hajlandóság 2018-ban sem

Változatlan az ingatlanhitelezési hajlandóság az európai piacokon az elmúlt időszakban – derül ki a KPMG nemzetközi Ingatlanhitelezési Barométer kutatásából. A 14 európai országára kiterjedő, ingatlanhitelezési trendeket kutató felmérésben közel 70 banki vezetőt kérdeztek meg az aktuális hitelezési trendekről és a várható jövőről.
2018. 10. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért tilos az utcán életvitelszerűen élni

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

CIB Bank Nagy Időbevallás: majdnem annyit foglalkozunk ügyintézéssel, mint a gyerekeinkkel

Értékes órákat rabolnak el napjainkból az elintézendő feladatok, a bevásárlás és az ingázás – ez derült ki a CIB Bank megbízásából készült Nagy Időbevallás reprezentatív kutatásból. Bár szíve szerint több időt szánna a családra és alvásra, az átlagmagyar mindennap majdnem egy órát pazarol ügyintézésre – beleértve a banki ügyek intézését is –, alig kevesebbet, mint amennyit a gyerekeivel tud tölteni.
2018. 10. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A nemzetközi hangulat befolyásolhatja a mai kereskedést

Az elemzők szerint a nemzetközi hangulat befolyásolja hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kereskedését.
2018. 10. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás