Sokat nyert a Fed a bankmentéseken

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank 2010-ben 81,7 milliárd dolláros rekordbevételre tett szert, elsősorban a 2007-2009-es pénzügyi válság idején végzett vállalkozás- és bankmentő beruházásainak köszönhetően - jelentették be kedden Washingtonban.

A bevétel nagy részét a Fed az amerikai pénzügyminisztériumnak utalta át. Az auditált pénzügyi kimutatások szerint a Fed tavaly 79,3 milliárd dollárt utalt át a kincstárnak, ami magasan meghaladta az akkor ugyancsak rekordnak számító, 2009-es 47,4 milliárd dolláros befizetést. A januári előzetes adatokhoz képest valamelyest javultak a kedden közzétett számok.

 

A pénzügyi válság hatásainak enyhítése érdekében a Fed korábban olyan értékpapírokat vásárolt, amelyek értéke a piaci bizalmatlanság miatt jelentős mértékben csökkent. A Fed akkor olyan hitelkeretet is felállított, amelyből bajba jutott bankok és vállalatok is hívhattak le pénzeket, így a jegybank mérlegfőösszege is nőtt. A jegybankot számos kritika érte, amiért az adófizetők pénzével túlzott kockázatokat vállal és veszteségeknek teszi ki magát. Eddig azonban nyereségesnek bizonyult a Fed akciója.

 

A tavalyi nyereségnövekedés elsősorban annak a 24 milliárd dolláros kamatjövedelemnek köszönhető, amelyet az általa birtokolt, mintegy ezer milliárd dollár értékű ingatlannal fedezett kötvények után kapott a jegybank. A Fed keddi tájékoztatás a szerint teljes eszközállományának értéke 2010 végén elérte a 2428 milliárd dollárt, miközben amerikai államkötvény-állománya 261 milliárd dollárral 1067 milliárd dollárra nőtt.

 

Az államkötvény-állomány növekedéséhez elsősorban a 2011. júniusáig érvényes, összesen 600 milliárd dollár értékű mennyiségi enyhítési program járult hozzám, amelynek keretében a Fed a piaci likviditás növelése érdekében állampapírokat és ingatlannal fedezett kötvényeket vásárol a piacról. A legutóbbi adatok szerint március 16-án 2587 milliárd dollár volt a Fed eszközállománya, amelyből 1275 milliárd volt amerikai államkötvény.

 

Elemzők szerint a Fed nyereségessége csökkenhetne abban az esetben, ha az infláció olyan mértéket ölt, hogy a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság, a Fed legfőbb döntéshozó testülete kamatemelésre kényszerül. Ekkor megnövekednének a jegybank saját finanszírozási költségei, ami akár a tulajdonában lévő hosszú lejáratú kötvények kényszerű, veszteséges eladásához vezetne. (MTI)


Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás:

Jövőre gyorsulhat vissza a magyar infláció

A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A különböző adminisztratív árkorlátozások esetleges legalább részbeni kivezetése, valamint a közel-keleti konfliktus hatásai miatt az év második felében gyorsulhat a pénzromlás üteme, ugyanakkor az éves átlagos infláció még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben. Az országgyűlési választásokat követően a forint jelentősen erősödött, az év második felében azonban ezt a felértékelődést fékezheti a gyorsuló infláció, a költségvetés állapota és a várhatóan fokozatosan romló külső egyensúly.
2026. 05. 22. 12:00
Megosztás:

Kaló Zoltán lesz az egészségbiztosító vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) néven fog működni.
2026. 05. 22. 11:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli indexek, a nap végére csökkent az olaj ára

Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai részvénypiacok, miközben az olajpiacon jelentős fordulat volt megfigyelhető: a jegyzések kezdetben emelkedtek, miután hírek érkeztek arról, hogy Irán nem kívánja külföldre szállítani a dúsított uránt, a nap végére azonban az árak korrigáltak, mivel a befektetők bíznak benne, hogy a következő napok diplomáciai áttörést hozhatnak Irán és az USA között. A vállalati hírek közül az Nvidia gyorsjelentése került a fókuszba: a chipgyártó a várakozásokat meghaladó eredményeket és előrejelzést közölt, valamint osztalékemelést jelentett be, ennek ellenére részvénye mintegy 1,8%-kal csökkent, ami jól tükrözi az AI-szektor vezető vállalataival szemben kialakult magas piaci elvárásokat.
2026. 05. 22. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai indexek, miközben továbbra is bizonytalan az iráni konfliktus megoldása

Az európai részvénypiacok volatilis kereskedést zártak tegnap, miután Irán legfelsőbb vezetője jelezte, hogy az ország nem kívánja külföldre szállítani a közel fegyverminőségű uránkészleteit, ami bonyolíthatja az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat. A pán-európai Stoxx 600 index végül enyhe emelkedéssel fejezte be a napot, miután a kereskedés során többször is irányt váltott. A piaci hangulatot részben támogatta, hogy az amerikai elnök korábban jelezte: a Washington és Teherán közötti tárgyalások a végső szakaszban járnak, miközben a katonai lépések elhalasztása több időt biztosít a diplomáciának.
2026. 05. 22. 09:30
Megosztás:

Erős évkezdés az MBH Banknál: 68 milliárd forint az első negyedéves korrigált adózás előtti eredmény

Az MBH Bank közzétette az idei év első negyedéves pénzügyi eredményeit: a bankcsoport továbbra is rendkívül stabil tőkeszintekkel és szilárd likviditási pozícióval rendelkezik, miközben az első negyedévben is tovább növelte ügyfélállományait. A társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 68 milliárd forintot, ami csaknem 400 millió forinttal több az előző év azonos időszakában elért eredményhez képest. Mérlegfőösszege 13 119,8 milliárd forintra emelkedett, ami éves összevetésben 2,3%-os növekedést jelent. A bankcsoport 20,7 százalékos tőkemegfelelési mutatója továbbra is jelentősen meghaladja a szabályozói elvárásokat.
2026. 05. 22. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben

Erősödött a forint péntek reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, míg a svájci frank jegyzése alig változott.
2026. 05. 22. 08:00
Megosztás:

A magasabb hozzáadott értéket termelő magyar gazdasághoz több mérnök kell

Hazánk gazdasági fejlődésének következő szakaszában a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás kulcskérdés lehet. Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) elnöke szerint ez a gazdasági fordulat csak akkor lehet sikeres, ha az ország képes elegendő, magas szintű tudással rendelkező mérnököt és szakembert képezni. Úgy látja, hogy a STEM-oktatás megerősítése, az élményalapú tanulás és az egyetemek fejlesztése nem költség, hanem hosszú távú befektetés Magyarország jövőjébe.
2026. 05. 22. 07:30
Megosztás: