Szabályozás nélkül orosz rulett a BYOD

Nem szabályozzák a hazai vállalkozások a privát mobileszközök céges környezetben való használatát, pedig nemcsak milliós kártérítést és pénzbüntetést kockáztatnak, hanem azt is, hogy jogvita esetén teljesen kiszolgáltatottá válnak munkavállalóikkal szemben – mutat rá a BALÁZS & Holló Ügyvédi Iroda. Az adatvédelmi terület jogi specialistája szerint egyedi szabályozás nélkül még adatlopás gyanúja esetén sem feltétlenül vizsgálható át a privát eszközök tartalma.

A munkavállalók 46%-a úgy használja saját mobileszközeit (mobiltelefon, tablet, notebook, stb.) a munkahelyén, hogy a munkáltatója nem tud róla, nincs erre vonatkozó szabályzata, vagy ha van is, azt soha nem íratta alá a dolgozókkal – derül ki a londoni székhelyű Ovum piackutató cég 17 ország közel 3800 felhasználójára kiterjedő globális BYOD (Bring Your Own Device – BYOD) felméréséből.

 

A hazai piac adatvédelmi specialistája, a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda partner-ügyvédje dr. Holló Dóra szerint itthon még ennél is rosszabb a helyzet: a cégek többsége még a szabályozatlan BYOD-ból adódó veszélyek nagyságrendjével sincs tisztában. „A magyar cégek minden pillanatban kártérítési pereket és adatvédelmi bírságokat kockáztatnak, illetve rosszabb esetekben még büntetőjogi felelősségüket is kockára teszik. Ehhez elég, ha a dolgozó elveszíti a vállalatnál is használt tabletjét, és az azon tárolt szenzitív céges adatok nyilvánosságra kerülnek” – mutatott rá Holló Dóra.

 

„Ráadásul ez a fajta munkáltatói hanyagság már az aktív jogsértés tárgykörébe tartozik.” BYOD lehet belőle! Holló Dóra elmondta: Magyarországon a munkahelyre bevitt saját eszközökkel kapcsolatban nincsen önálló törvényi szabályozás. Az erre vonatkozó joggyakorlatot részben a Munkatörvénykönyv, részben pedig az Adatvédelmi törvény alakítja ki. Így például az Adatvédelmi törvény paragrafusai határozzák meg az adatkezelés tartalmát és formáját, illetve összefoglalják az azok tárolására, nyilvánosságra hozatalára, illetve továbbítása vonatkozó szabályokat is.

 

A szakértő szerint ezek alapján egyértelmű, hogyha a vállalati adat a munkáltató által nem ellenőrzötten, azaz erre vonatkozó szabályzat, vagy erre is kiterjedő munkaszerződés nélkül kerül a munkavállaló saját eszközére, a munkáltató máris megsérti az adatkezelésre vonatkozó adatvédelmi kötelezettségét. Holló Dóra szerint, ha ez kitudódik, az érintettek akár kártérítést is kérhetnek, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 100 ezer–10 millió Ft közötti összegben bírságolhat, és az eset nyilvánosságra kerüléséből adódó vállalati reputációs veszteség sem elhanyagolható.

 

A munkaadót valószínűleg az sem vigasztalja majd, hogy munkavállalói oldalról a Btk. is foglalkozik a személyes adatokhoz kapcsolódó jogok megsértésével, abban az esetben, ha haszonszerzés érdekében, vagy jelentős érdeksérelmet okozva történik. Ez esetben ugyanis akár 2 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az elkövetőre. Amennyiben a BYOD-ból fakadóan üzleti titok sérül, akkor a munkaadó a Polgári törvénykönyv 81.§-a alapján is felelősségre vonható, de vagyoni hátrány okozása esetén ebben az esetben is felmerülhet az elkövető büntetőjogi felelősségének kérdése. (Btk. 418.§)

 

Tilt, tűr vagy támogat?

 

A Munkatörvénykönyv szabályai alapján – külön megállapodás hiányában – a munkáltató eleve nem írhatja elő a munkavállaló számára saját eszközeinek használatát – szögezi le a szakember. Ha ennek ellenére mégis elfogadott a cégnél a BYOD, akkor szinte óhatatlan, hogy egyazon készüléken végleg összekeverednek a munkavégzés során használt adatok (e-mailek, dokumentumok, kontaktinformációk, kimutatások, stb.), illetve a munkavállaló saját adatai.

 

„Ennek, hacsak nincs megfelelően részletes adatvédelmi szabályzat vagy erre a kérdésre is kiterjedő munkaszerződés, az lehet a következménye, hogy a munkáltató a munkaviszony megszűnése esetén nem fogja tudni a céges adatokat anélkül visszaszerezni vagy törölni, hogy a magánadatokat közben ne lássa. Ilyenkor választhat: vagy az üzleti titok megtartására vonatkozó szabályokat szegi meg és nem ellenőrzi a munkaadónál maradó adatokat, vagy a munkavállalót védő adatvédelmi szabályokat sérti meg és privát adatokat is átnéz” – foglalta össze Holló Dóra.

 

A munkaadó kezét ebben az esetben a Munkatörvénykönyv munkavállaló személyhez fűződő jogaival kapcsolatos szabályozása köti meg. Ez ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a munkáltató nem juthat hozzá a munkavállaló privát adataihoz. (Még akkor sem, ha esetleg arra gyanakszik, hogy a dolgozó privát eszközökön keresztül, illegálisan jutott hozzá céges adatokhoz.) „Avagy BYOD-szabályozás nélkül a munkáltató elveszti a kontrollt saját szenzitív üzleti adatai felett, és szélsőséges esetben teljesen kiszolgáltatottá válhat munkavállalójával szemben” – figyelmeztetett Holló Dóra.

 

További bosszúság forrása lehet, hogy ha a BYOD nincs kifejezetten megtiltva, akkor adatvédelmi szabályzat vagy megfelelő munkaszerződéses passzus nélkül az sem ellenőrizhető, hogy a munkavállaló a saját eszközén pontosan mit csinál munkaidőben. Ha pedig a munkaadó mégis alkalmaz ilyen ellenőrző technikákat, akkor a Mt. 11.§ második bekezdésébe ütközően jár el és ezért ugyancsak felelősségre vonható. Persze totális BYOD-tilalom esetén sem ellenőrizheti a munkáltató a személyes eszközökön lévő tartalmakat, de használatukat korlátozhatja a munkaközi szünetekre.

 

Szabályozz okosan!

 

Holló Dóra szerint, a saját használatú mobileszközök elterjedése miatt, különösen irodai munkák esetében egyre kevésbé életszerű a BYOD teljes tiltása, ugyanakkor az adatvédelmi előírások komplexitása miatt egyértelmű, hogy a munkaadó csak akkor alhat nyugodtan, ha teljes körűen szabályozza ezt a gyakorlatot. „Kiemelten fontos a vállalat működésének sajátosságait szem előtt tartó, testreszabott BYOD-stratégia és a kapcsolódó, mindenre kiterjedő szabályrendszer kialakítása.

 

Ehhez IT-szakember és az adatvédelemben és munkajogban is jártas jogász is szükséges, akik a vonatkozó szabályzatot és szerződéses hátteret a különböző területek igényeinek egyeztetésével készítik el ” – állítja Holló Dóra. A már elkészített jogi és technikai szabályzatokat és szerződéses hátteret a céges változásokra és a technikai fejlődésre való tekintettel, legalább évente érdemes felülvizsgáltatni, fűzte hozzá a szakember.


Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás: