Szász Károly - a bankadónak tervezhetőnek kell lennie

A magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabil, a működését rövidtávon, alapvetően fenyegető veszély nem látható; hosszabb távon, a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos lenne, hogy a bankadó tervezhető legyen - nyilatkozta a PSZÁF elnöke az MTI-nek.

Szász Károly ismertette: a nemzetközi és hazai gazdasági környezet az idén kedvezőbbé vált. Az intézményeknek ugyanakkor most kell megküzdeniük a pénzügyi-gazdasági válság hatásaival - többek között az eszközminőség romlásával, ami az értékvesztés megképzésén keresztül rontja a jövedelmezőségüket -, ezek ugyanis fáziskéséssel jelentkeznek az amerikai és európai piacokhoz képest, ahol a válság már korábban lezajlott, és hatása "brutálisabb" volt, mint nálunk.

 

A magyar pénzügyi rendszer az elnök szerint viszonylag jól teljesített a válságban, kevésbé sérült a gazdaság többi szereplőjéhez képest, amiben szerepe volt annak is, hogy a válság első szakaszában a bankok pozíciójukból fakadóan még át tudták hárítani a terheket ügyfeleikre. Ezt jelzi, hogy amikor az európai és amerikai bankok már veszteségesek voltak, és felszámolásokra, fúziókra került sor, a magyar hitelintézetek még kiemelkedő eredményeket könyveltek el.

 

Az idén azonban már összességében nullszaldós, de az is lehet, hogy veszteséges lesz a magyar pénzügyi rendszer. Ebben a válság mellett szerepe van annak is, hogy jelentősen megváltozott a nemzetközi és a hazai szabályozási környezet, szigorodtak például a fogyasztóvédelmi szabályok, s ehhez társult a bankadó bevezetése. A válság következményeinek felszámolása ezért most már a tartalékok felélésével folyik.

 

A pénzügyi rendszer teljesítménye és alkalmazkodóképessége azonban a PSZÁF elnöke szerint a válság második szakaszában is jó. Szász Károly úgy vélekedett, hogy a pénzügyi intézmények már elfogadták a bankadót, mint "a válság terheihez való közösségi hozzájárulás" formáját. Szükségesnek tartaná azonban, hogy az adó mértéke és alkalmazása hosszabb távon összhangba kerüljön az uniós szabályozással, vagy fokozatosan megszűnjön.

 

A tervezhetőség hiánya ugyanis ronthatja a nemzetközi versenyképességet, nemkívánatos tendenciák jelentkezhetnek, így például elindulhat a fiókosodási folyamat, a bankok visszafoghatják teljesítményüket. Az elnök hangsúlyozta: kulcskérdés, hogy a magyarországi hitelezés elinduljon, ehhez pedig a tőkeerős, devizaforrásokkal rendelkező intézmények mindegyikére szükség van. A hitelezés visszafogása a gazdasági növekedés lassulását jelentené, ezért fontos volna, hogy a vállalati és a lakossági hitelezés is minél előbb visszaálljon a korábbi szintre.

 

A parlament által az elmúlt félévben elfogadott jogszabályváltozásokról - a PSZÁF januártól önálló alkotmányos szerv lesz, rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekében közérdekű pert indíthat, és a jövő év közepétől pénzügyi békéltető testületet működtethet - elmondta: nagyon örül a felügyelet által kapott lehetőségeknek, ugyanakkor ennek nagy felelősségét is átérzi. A jogszabály szerint ugyanis a PSZÁF lesz a felelős a pénzügyi közvetítő rendszer működtetéséért és a pénzügyi szabályozásért, ami óriási feladat.

 

A felkészülést erre már megkezdték - tette hozzá. A rendeletalkotási jog kapcsán hangsúlyozta: ez nem korlátlan felhatalmazás, hanem az ágazati törvények alapján, konkrét területek szabályozására vonatkozik. A felügyelet azt tervezi, hogy a rendeletalkotással összefüggő jogszabályi előírások betartásán túl általános konzultációs lehetőséget biztosít a szakmának. A közvetítő rendszer érdekképviseleti szerveinek és a jelentősebb intézmények vezetőinek megkérdezése mellett a tudományos, az oktatási és az üzleti szféra tapasztalatait is szeretnék hasznosítani.

 

Megjegyezte: a szabályozás az Európai Unióban is hasonló irányban változik. Mivel a direktívákban nem lehet a nagyon bonyolult pénzügyi szolgáltatások teljes sprektumát szabályozni, különböző végrehajtási rendeleteket bocsátanak ki. A pénzügyi békéltető testületek működéséről elmondta: a felügyelet létre fog hozni egy országos hálózatot a fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve, s a helyi képviselők segítenek majd abban, hogy a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélproblémák közvetlenül a szolgáltatónál megoldódjanak. Ha ez nem sikerül, az ügyfél eldöntheti, hogy a bírósághoz vagy a békéltető testülethez fordul.

 

A pénzügyi békéltető testületek működése a PSZÁF-tól független lesz, de a felügyelet biztosítja, hogy az ezekben az ügyekben eljáró mini választottbírósági fórumok jól képzett jogász, közgazdász "bírókból" álljanak, ami már önmagában tekintélyt teremt. Szász Károly megjegyezte: az intézményeknek mindenképpen együtt kell működniük a békéltető testületekkel. Ez azt jelenteni, hogy rendelkezésre kell bocsátaniuk azokat az információkat, amelyeket az ügyfél kér, és az eljárásban részt kell venniük. Ellenkező esetben a felügyelet határozatával erre kötelezheti, és szankcionálhatja a szolgáltatót.

 

Ha valamely intézmény nem veti alá magát a békéltető testület döntésének, a felügyelet ajánlást ad ki, amit a békéltető testület honlapján is közzétesznek, így üzenetértéke lesz. A felügyeleti elnök arra számít, ha a felek látják majd, hogy a testületek szakszerűen, hatékonyan és gyorsan működnek, jobban respektálják majd az alternatív vitarendezési eljárást.

 

A magatartási kódex előírásait az intézmények túlnyomó többsége igyekezett betartani, a dokumentum azonban módosításra szorul, mert a megszületése óta eltelt több mint egy év alatt számos jogszabály változott (például már egyáltalán nem lehet egyoldalúan módosítani a költségeket, jutalékokat, s a kamatváltozás feltételei is tovább szigorodtak), a felügyelet ezért azt javasolta a szakma képviselőinek, hogy a változásokat figyelembe véve alakítsák át a kódexet - mondta Szász Károly.

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stablecoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege, mind a darabszám növekedett, és továbbra is magas arányt képviseltek a támogatott programok az új kihelyezéseknél - ismertette a tavalyi piaci adatokat Agárdi Marianna, a Lízingszövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 24. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 02. 24. 15:00
Megosztás:

UBM: történetének legjobb féléves eredményét produkálta az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport, amely folytatja nemzetközi terjeszkedését

Az UBM Csoport 2025. július 1. és 2025. december 31. között 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - derül ki a cégcsoport 2025/2026-os üzleti évének 2026. február 23. napján publikált első féléves konszolidált beszámolójából. „A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van” - összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 24. 14:30
Megosztás:

Changpeng Zhao visszatért: a Binance.US amerikai újraindításra készül Floridából

Fordulat a kriptopiacon: a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét megjelent az Egyesült Államokban, és minden jel arra utal, hogy a Binance.US agresszívebb növekedési stratégiára vált. A jogi viharok után most az amerikai terjeszkedés kerül a fókuszba.
2026. 02. 24. 14:00
Megosztás:

Két és félszeres túljelentkezés az 1+1 KKV programban

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
2026. 02. 24. 13:30
Megosztás:

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás:

Nagy Márton: tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét

"Tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét!" - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy 200 milliárd forinttal, azaz 700-ról 900 milliárd forintra emelik a Demján Sándor Programon belül elérhető és rendkívül népszerű EXIM konstrukciók keretösszegét.
2026. 02. 24. 12:00
Megosztás:

Koordinált támadás érte a Trump-családhoz kötődő WLFI stablecoinját – gyorsan visszaállt az USD1 árfolyama

Többfrontos piaci manipulációs kísérletet vert vissza a World Liberty Financial (WLFI) – állítja a projekt csapata. A támadók célja az USD1 stablecoin árfolyamának megingatása és a $WLFI token összeomlasztása volt, ám a protokoll védelmi mechanizmusai végül stabilizálták a helyzetet. A történet jól mutatja, milyen sérülékeny lehet a bizalom a kriptoszektorban – különösen extrém piaci félelem idején.
2026. 02. 24. 11:30
Megosztás:

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás:

Hány forint egy euró így kedd reggelre?

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 24. 09:00
Megosztás:

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás: