Szaúd-Arábia csökkenti olajtermelését
Szaúd-Arábia az OPEC legnagyobb olajtermelője. A termeléscsökkentésről szóló híreket kedden szaúdi illetékesek is megerősítették, és azt mondták, hogy az ország napi olajtermelése közel 8,5 millió hordóra áll vissza.
A termeléscsökkentés oka, hogy a pótlólagosan termelt nyersolaj iránt csak korlátozott volt az érdeklődés a vásárlók részéről részben a nyersolaj magas ára miatt, illetve a március 11-i földrengés következményei miatt visszaeső japán kereslet hatására. Eközben a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra figyelmeztetett kedden, hogy a magas olajár hatására csökkenhet a kereslet.
A szervezet szerint a száz dollár fölötti olajár már lassíthatja a globális gazdaságnövekedést. A Goldman Sachs kedden közölt értékelése szerint a Brent ára 105 dollárra hanyatlik a következő hónapokban a jelenlegi 121 dollár fölötti szintről. Röviddel 16 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,06 dollár csökkenéssel 121,92 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,88 dollárral 107,04 dollárra esett. (MTI)