Szélesedik az italkínálat a vendéglátóhelyeken, a GVH figyeli a szerződéseket

Legkésőbb augusztus elsejétől bővülhet a vendéglátóhelyek italkínálata: eddig kell ugyanis összhangba hozni a szerződési gyakorlatokat a Kereskedelmi törvény új szabályaival. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, emellett minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak.

Szélesedik az italkínálat a vendéglátóhelyeken, a GVH figyeli a szerződéseket

Az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a Kereskedelmi törvényt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai vendéglátóiparban a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket, valamint elősegítse a kisebb italgyártók piacra lépését. A jogszabályi változások alapján a vendéglátósoknak egyes italkategóriákban (pl. sör, üdítő, ásványvíz) legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk. A fogyasztók választási lehetőségei így várhatóan bővülnek a jövőben, amely serkentőleg hat a piacra.  A másik lényeges újdonság, hogy a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80%-át szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán a csapolt sör lehet kivétel, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.

Fontos, hogy a kizárólagossági tilalom csak a legnagyobb, ún. jelentős piaci erővel rendelkező italgyártókkal kötött szerződéseket érinti. Ezzel szemben augusztustól minden vendéglátósra kiterjedő, általános kötelezettség, hogy kategóriánként legalább két gyártó termékeit vegye fel az itallapra – vagyis biztosítson márkák közti választási lehetőséget a vendégeknek minden kínált italtípusból.

A korábban megkötött, de az új szabályoknak nem megfelelő jognyilatkozatok – több hónapos türelmi idő után – 2021. augusztus 1-én végleg hatályukat vesztik: ezen időponttól kezdődően az érintett kizárólagossági megállapodások vagy 80% feletti részesedési megállapodások semmisek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmezteti az érintett vendéglátóhelyeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra és körültekintően, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járjanak el az italbeszerzésekre vonatkozó szerződések megkötésekor, illetve a beszállítók kiválasztásakor.

Az új törvényi rendelkezésekbe ütköző magatartások kivizsgálását a jogszabály a GVH hatáskörébe utalja. A nemzeti versenyhatóság felkészült kibővített feladatkörére, figyelemmel kíséri a hazai vendéglátóipari szektor italbeszerzéseinek alakulását és fellép a jogsértő magatartásokkal szemben.

Hozzászólások

A magyar tőzsdei befektetők ezt élték át a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 610,95 ponton zárt pénteken, 1119,26 ponttal, 2,36 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2021. 08. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítette szolgáltatási zónáját a GreenGo

Mintegy 8 négyzetkilométerrel bővítette autómegosztó szolgáltatási zónáját Budapesten a GreenGo Car Europe Kft. - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 01. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A megemelt minimálbér segítheti az ingatlanpiacot

Az idén erős évet vár az eddigi ingatlan adásvételek és hitelfelvételek felfutása alapján a Duna House, a cég várakozása szerint jövőre is hasonlóan alakulhat a piac, amit segít majd a megemelt minimálbér is.
2021. 07. 31. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen növelte forgalmát a londoni központú Diageo

Jelentősen növelte a forgalmát és a nyereségét az alkoholos italok egyik legnagyobb nemzetközi forgalmazója, a londoni központú Diageo - közölte a cég az MTI-vel.
2021. 07. 31. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Modern üzleti és termelési környezetet kialakító fejlesztést valósított meg az Uniholz Kft.

Befejeződött az Uniholz Kft. modern üzleti és termelési környezetet kialakító fejlesztése Hajdúnánáson, az acél kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó kelet-magyarországi vállalkozás a több mint 70 millió forintos komplex logisztikai fejlesztéséhez 50,5 millió forint támogatást kapott a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) - közölte a társaság az MTI-vel.
2021. 07. 31. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fitch Ratings megerősítette Magyarország stabil kilátását

A Fitch Ratings nemzetzközi hitelminősítő megerősítette legfrissebb felülvizsgálatában Magyarország államadós-besorolását: továbbra is stabil kilátású BBB osztályzattal tartja nyilván a magyar államadósság-kötelezettségeket - írta szombaton kiadott közleményében a Pénzügyminisztérium.
2021. 07. 31. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Életbe lépett az oszágos tűzgyújtási tilalom

Szombaton életbe lépett az országos tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
2021. 07. 31. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lökést kaphat a magyar export

A külkereskedelmi mérlegtöbblet éves szinten duplázódott és a 2019-es szintet is túllépte, igaz, a 2018-as és 2017-es érétkektől elmarad. A jövőben a gyárberuházások segíthetik az exportbővülést, ami javíthat a mérlegen.
2021. 07. 31. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak akkor teszünk a Földért, ha saját előnyünk származik belőle?

Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket? Az UniCredit Bank és a SteiGen négygenerációs kutatása kiderítette, hogy az egyes korosztályok fenntartható cselekedetei sok esetben nem fenntarthatósági céllal, hanem spórolásból vagy anyagi előnyszerzésből születnek.
2021. 07. 31. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtt a lakásépítési kedv: több mint 20 ezer lakás épülhet idén

Idén alig hét hónap alatt 5,5 százalékkal drágultak a Budapesten eladásra kínált új lakóingatlanok A januári 875 ezerről június végére 923 forintra emelkedtek az átlagos négyzetméterárak. A megyeszékhelyeken még erőteljesebb áremelkedés látható, az átlagos négyzetméterár 600 ezer forint fölé ugrott, ami 13 százalékos növekedést jelent januárhoz képest. Az eladó új lakások árának emelkedésre részben az építőanyagok drágulásának köszönhető. A lakásépítési kedv viszont kiugró: az év első felében több mint 15 ezer engedélyt adta ki, ami éves szinten 22 százalékos emelkedésnek felel meg. 2021-ben bőven 20 ezer fölött lehet a megépült új lakások száma.
2021. 07. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Uborkaszezon és tavaszi zsongás – az évszakok hatása az ingatlanpiacra

Közel sem mindegy, az év melyik szakában vásárolunk lakóingatlant vagy mikor kínáljuk azt eladásra, a szezonalitás ezen a piacon is megfigyelhető. Az idei év azonban több szempontból is a megszokottól eltérően alakul, a tavaszi zsongás már év elején elindult és van, ahol most is változatlanul pörög a piac. Az OTP Ingatlanpont szakértői az évszakok és az ingatlanpiaci kereslet, kínálat összefüggéseit, valamint a jövő változó tendenciáit vizsgálják.
2021. 07. 31. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Luxusingatlanból sincs hiány Baranya megyében

A Duna House adatai alapján Baranya megyében az idei első félévében több mint 15,5%-kal drágultak az ingatlanárak a tavalyi esztendő azonos időszakához képest. A legtöbb és a legmagasabb árú tranzakció Pécsett realizálódott. Míg a legdrágább ingatlan 95 millió forintért kelt el a megyeszékhelyen, addig a mostani kínálatban már nem ritka a 100 millió forint feletti értékű ingatlan sem.
2021. 07. 31. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ritka betegségeket vizsgáltak az SZTE kutatóinak vezetésével

A három vidéki orvosképző centrum – a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem –, valamint egy kutatóintézet, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont kiemelkedő jelentőségű és rendkívül eredményes összefogásának köszönhetően a ritka betegségek pathogenezisének kutatásában, új diagnosztikai és terápiás fejlesztések megalapozásában sikerült áttörést elérni. A kutatás-fejlesztés eredményei az új diagnosztikus eljárások kidolgozásával és azok alkalmazásával már most hasznosulnak a mindennapi klinikai gyakorlatban. A projekt további sikerei közé tartozik, hogy a sejt- és génterápiás eljárásokat előkészítő vizsgálatok is rendkívül ígéretesek a gyakorlati alkalmazás szempontjából.
2021. 07. 31. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét

Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek.
2021. 07. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy-két napon belül vége a hőhullámnak

Egy-két napon belül vége a hőhullámnak, de a jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
2021. 07. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX a nemzetközi piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,89 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 48 610,95 ponton zárt pénteken.
2021. 07. 30. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: