Szenzációs ezüstkincset találtak
A hivatal munkatársai szerint a mintegy 230 darab XIII. századi, többnyire aranyozott ezüsttárgyból álló leletegyütteshez hasonló Ausztriában 1997-ben került elő utoljára - írta a magazin. Kétségkívül szenzációs leletről van szó - mondta Barbara Neubauer igazgató. Ritka, hogy ennyi ékszer és más fémtárgy kerüljön elő egyszerre, és a tárgyak művészettörténeti jelentősége is rendkívül nagy. Az ezüstkincs még 2007-ben került elő egy lakóház kertjének felásása közben.
Megtalálója először nem tulajdonított jelentőséget a fémtárgyaknak és eltette azokat a ház pincéjébe. Csak 2010-ben kerültek újra a kezébe, amikor el akarta adni a házat. Ekkor egy amatőr régész tanácsára megmutatta a tárgyakat a műemléki hivatalnak, amely egyelőre megőrzésre vette át és elemzi azokat. A leletegyüttes fibulákból, gyűrűkből, edénytöredékekből és övcsatokból áll. Összesen 153 egész tárgy, illetve nagyobb töredék, valamint 75 kisebb töredék található köztük. Az ékszerek egy része gyöngyökkel, ékkövekkel és korallokkal kirakott.
A feltételezések szerint egy részük Franciaországban, mások Kelet-Közép-Európában készülhetett. Kidolgozásuk minősége alapján feltételezik, hogy a megrendelő valamelyik uralkodó környezetéből került ki. Kevés olyan tárgy áll rendelkezésre, amely tájékozódási pontként szolgálhat a közelebbi meghatározásban - mondta Nikolaus Hofer, a hivatal munkatársa. A tárgyak pontos elemzése, értékük felbecslése várhatóan még évekig eltart. Az osztrák hivatal ausztriai és külföldi szakemberek véleményét is ki akarja kérni. Hasonló jelentőségű lelet 1997-ben találtak Ausztriában, Freistadt közelében. A közelebbi megtalálási helyéről fuchsendorfi leletnek nevezett kincs hatezer XIII. századi ezüstérméből és 360 ékszerből áll.