Sziget - Fókuszban a közép-kelet-európai régió

A közép-kelet-európai régió kulturális sokszínűségének bemutatása lesz az idei Sziget fesztivál fókuszában; a programsorozaton lesz Európa színpad, ismét fellép a Manic Street Preachers, a "mínusz egyedik" napon pedig Geszti Péter és zenészbarátai lépnek fel.

Az augusztus 10. és 15. közötti rendezvény programja 90-95 százalékban összeállt, a nulladik nap műsoráról egyelőre még folynak a tárgyalások - hangzott el a Sziget csütörtöki sajtótájékoztatóján a budapesti A38 hajón. A fesztivál, amelynek a Hajógyári-sziget ad otthont, idén 18 éves. "Továbbra sincs aláírt szerződés a Fővárosi Önkormányzattal, holott már két hónapja megszületett a megállapodás. A tervezet hamarosan ismét a közgyűlés elé kerül" - mondta kérdésre válaszolva Gerendai Károly, a Sziget ügyvezető igazgatója.

 

Emlékeztetett arra, hogy a szóbeli megállapodás alapján a Sziget 50 millió forint plusz áfa területhasználati díjat fizet a fővárosnak, emellett vállalta, hogy legalább 100 millió forint értékben elad szolgáltatásokat, elsősorban a tömegközlekedés területén. Gerendai Károly kitért arra, hogy a szerződéstervezetet a Jobbik "nehezen értelmezhető" javaslatára a főváros egyoldalúan módosította, ezért kell ismét a közgyűlés elé vinni a kérdést. A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idei Szigeten fellép mások mellett Amy Winehouse, a Kasabian, a Pulp, az Interpol, a Chemical Brothers és a National.

 

Az új, eddig nem ismert nevek közül kiemelkedik a brit Manic Street Preachers, amely tavaly is óriási sikerrel koncertezett a nagyszínpadon, valamint a La Roux és a White Lies. A világzenei színpad idei sztárjai közé tartozik Goran Bregovic és a Wedding And Funeral Band, az AfroCubism, a Gotan Project, az Oi Va Voi és a Cowboy Junkies. Gerendai Károly szólt arról, hogy megújul a nagyszínpad, és Európa színpad néven egy teljesen új szabadtéri helyszín is lesz, ahol azok az európai zenekarok lépnek fel, amelyek hazájukban már népszerűek, nemzetközi szinten viszont még nem. Az Európa színpadon játszik majd többek között a holland Go Back To The Zoo, a belga Triggerfinger vagy a német Söhne Mennheims.

 

Szabadtéri színpadot kapnak a rock-metál előadók is, itt napi két nemzetközi sztár zenél majd, köztük a Judas Priest, a Motörhead, a Within Temptation és a Deftones. Óriási sátrakban várja a látogatókat az A38-Wan2 színpad (itt lép fel a Hurts és a Skunk Anansie), valamint a Party Aréna is (Kid Cudi, Trentemöller, Richie Hawtin). Mint azt az MTI már korábban megírta, a "mínusz egyedik" napon, augusztus 8-án Geszti Péter és zenészbarátai lépnek fel. Geszti elmondta, hogy a kétórás koncert keretében fellép az Első Emelet, a Rapülők, a Jazz+Az, és előadnak egy zenei egyveleget A dzsungel könyve című musicalből is.

 

A "gesztiválnak" is nevezett program névadója megtiszteltetésnek nevezte, hogy olyan előadók után léphet a Sziget színpadára a mínusz egyedik, illetve nulladik napon, mint az LGT, az Illés, a Tankcsapda vagy a Kispál és a Borz. "Kicsit elfáradtam a pénz utáni rohangálásban, a lobbizásban, szívesen zenélek ismét" - mondta a reklámszakmában is ismert Geszti, aki korábban az Első Emelet szövegírója, a Rapülők és a Jazz+Az frontembere volt. Augusztus 8-án több mint húsz év után lép ismét színpadra az Első Emelettel a csapat alapító dobosa, Szentmihályi Gábor (Michel).

 

Szép Fruzsina, a Sziget fesztivál programigazgatója arról beszélt, hogy idén különös hangsúlyt helyeznek a közép-kelet-európai régió kulturális sokszínűségének bemutatására. Ehhez kapcsolódva tizedik születésnapját ünnepli a Roma sátor, ahol fellép például a Besh o droM vagy a Baltazar Montanaróval megerősített Söndörgő is. A vándorvurstli is közép-kelet-európai vurstli lesz a hatvanas évek klasszikus vidámparkjával, vagyis erőművésszel, törpével és szakállas nővel. A Sziget Paradise a szeretetről, a szerelemről és az emberi kapcsolatokról szól majd; itt lesz lassúzós sátor is. Az úgynevezett Kuzo (kultúrzóna) ad helyet európai és dél-amerikai képzőművészek alkotótáborának, a hungarikum faluban pedig ezúttal a szüret áll a középpontban.

 

Az utcaszínházat a német Pan.Optikum csoport képviseli esténként, és természetesen idén is lesz Civil Sziget és Ability park. Mint elhangzott, az egyik főtámogatóval, a Vodafone-nal együttműködve egy nagy tornyot építenek a Sziget közepén, az általánossá váló fesztiválkártyával készpénzfizetés-mentessé válhat a rendezvény, valamennyi szolgáltatónál lehetővé válik a telefonos fizetés, lesz kedvezményes perc alapú fesztiváljegy, és megmarad a tavaly bevált csoportos és éjszakai féláru jegy. A jegyárak egyébként nem emelkednek a tavalyihoz képest, és április végéig még 15-18 százalékkal olcsóbban vásárolhatóak meg elővételben.


Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás: