Szobrot szállított a TNT Express Ausztráliába

A TNT Express, a világ egyik vezető expressz szállító vállalata magyar szobrot szállított Ausztráliába. Szemők Zsuzsanna alkotása, amely egy szökőkút része lett, az ausztráliai Joondalup magánkórház kertjét díszíti, ahová a TNT Különleges szolgáltatásával juttatták el.

„Szemők Zsuzsanna 2008 óta küldi különleges szállítmányait a TNT Express-szel. Az elmúlt évek alatt több szobrát is szállítottuk már külföldre, többek között Mauritiusra. Büszkeséggel tölt el, hogy cégünk hozzájárulhat egy magyar művész hírnevének világszerte történő megismertetéséhez” – mondta ifj. Járosi Márton, a TNT Express Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A TNT-nek nem ez volt az első különleges szállítmánya. Korábban a futárcég szállította a Tropicarium cápáit Miamiból Budapestre, de óriáspandákat is vittek már Kínából Madridba. A TNT Express legutóbbi különleges utasai ismét pandák voltak, méghozzá a korábban Madridba szállított pandapár két és fél éves utódai, akiket május közepén vittek Kínába.
 
„A kislány teknősökkel” című szobor szállításához a TNT különleges szolgáltatását kellett igénybe venni, hiszen az alkotás tömege 225 kilogramm. A szobor méretei miatt egyedi csomagolásra volt szükség, és a közúti szállításhoz külön autót kellett igénybe venni. Zsuzsanna a szobor mellett készített egy méretarányos makettet is ajándékként a megrendelőnek, így két vámeljárásra volt szükség. Emellett a szobrásznak nyilatkozatot kellet csatolnia a szállítási dokumentációhoz, amely szerint a szobor saját alkotás, és nem szerepel az engedélyköteles magyar kulturális javakat tartalmazó listán.
 
Mint a fenti példa is jól mutatja, a TNT Express különleges szolgáltatásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy gyorsan és biztonságosan célba jussanak azok a küldemények, amelyek speciális kezelési módot igényelnek. Lehetőség van többek között túlméretes valamint szabálytalan alakú küldemények szállítására, amelyhez igény szerint charterjárat is bérelhető a minél gyorsabb szállítás érdekében. 
 
A különleges szolgáltatások körét bővíti a fedélzeti futárszolgáltatás, amelynek segítségével a TNT a lehető leggyorsabb szolgáltatást garantálja. Lényege, hogy a TNT futárja személyesen kíséri végig az árut a szállítás során, hogy az a lehető legrövidebb úton és a legrövidebb idő alatt jusson el a címzetthez. Szintén lehetőség van veszélyes áruk valamint temperált küldemények, például vérminták, emberi szövetek és biológiai minták szállítására is. Legyen tehát szó bármilyen különleges küldeményről, a TNT-nél biztosan megtalálják azt a szállítási módot, ahol a csomagok a lehető legrövidebb idő alatt, minden különleges igényt figyelembe véve juttathatók célba.


Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás: