Szólj hozzám, megmondom meddig járunk!

Amerikai pszichológusok által kidolgozott új módszerrel, az érintettek beszédmódja alapján nagy biztonsággal megjósolható egy párkapcsolat jövője.

A kutatásról a Psychological Sciene című folyóiratban jelent meg tanulmány. A Texasi Egyetemen diákok bevonásával végzett vizsgálat során kiderült, hogy azok a párok, akiknek beszédje "szinkronban" van, négyszer nagyobb valószínűséggel szeretnének máskor is találkozni, mint azok, akik "nem egy nyelvet beszéltek". A kutatók a szavak mondatokká fűzéséhez nélkülözhetetlen funkcionális szavakra koncentráltak. "Arra a következtetésre jutottunk, hogy a funkcionális szavak használata pontosan tükrözi az egyén pszichológiai állapotát" - magyarázta a vizsgálatokat irányító James Pennebaker professzor.

 

A kutatás első fázisában 40 pár gyors, mindössze négyperces randevút bonyolított le, s beszélgetésüket rögzítették. A második fázisban már rendszeresen találkozgató párok hétköznapi beszélgetéseit és üzenetváltásait vizsgálták 10 napon át, s a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a beszédmodor és az írás stílusa jó indikátor lehet arra nézve, hogy sikeres lesz-e vagy sem egy kapcsolat. "Minél nagyobb összhangban volt a stílusuk, annál biztosabban állítható, hogy később is randevúznak majd" - emelte ki James Pennebaker.

 

Azon párok 80 százaléka, kik beszédmódja hasonlatos volt, a kutatás után három hónappal is találkozgatott, míg a markánsan különböző beszédstílusú párok között ez az arány mindössze 54 százalékos volt. Mint James Pennebaker megjegyezte, a texasi eredmények azért jelentősek, mert a funkcionális szavak állandó szereplői mindennapi beszélgetésünknek, holott az emberek többsége ezt észre sem veszi. "Egyikünk sem figyel a funkcionális szavakra, automatikusan használjuk őket" - hangsúlyozta a professzor. (MTI)


Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás:

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 19. 04:00
Megosztás:

Átadták a Semmelweis Egyetem idegsebészeti klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn; a beruházás 100 millió forintos teljes költségét egyetemi forrásból biztosították.
2026. 05. 19. 03:30
Megosztás:

Piacfelügyeleti és népegészségügyi közös vizsgálat indul az aeroszol termékek átfogó ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi és jelölési előírásoknak. Az ellenőrzések fókuszában a műszaki karbantartó spray-k és autóápolási aeroszolok állnak.
2026. 05. 19. 03:00
Megosztás:

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
2026. 05. 19. 02:30
Megosztás:

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 02:00
Megosztás:

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási fordulat új lendületet adhatna a szektornak.
2026. 05. 19. 01:30
Megosztás:

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 05. 19. 01:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt. A regionális rangsor tehát megfordult, és a panelpiacon Nyugat-Magyarország lett az ország legdinamikusabban dráguló térsége.
2026. 05. 19. 00:30
Megosztás:

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
2026. 05. 18. 23:30
Megosztás:

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál.
2026. 05. 18. 23:00
Megosztás: