Tartja a markát az EBRD

- Ötven százalékos tőkeemelést kért az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a világgazdasági válság kelet- és közép-európai hatásainak enyhítésére - írta a keddi Financial Times.

A tágabb értelemben vett Kelet-Európa átalakulásának finanszírozására csaknem két évtizede létrehozott londoni bank a üzleti napilap értesülése szerint 10 milliárd euró pótlólagos tőkéért folyamodott tagállamaihoz, hogy növelni tudja folyósításait. A Financial Times által látott hivatalos levelében Thomas Mirow EBRD-elnök azt írta a részvényes kormányoknak, hogy jóllehet a kelet-európai térség gazdaságaiban már megindult a stabilizáció, ez azonban nem mindenhol érvényesül egyformán, és korai lenne kijelenteni, hogy általános fordulat kezdődött.

 

M irow szerint a válságnak "tartós következményei lesznek". A pénzintézet vezetője azt írta, hogy az EBRD jelenlegi, 20 milliárd eurós jegyzett tőkéje évente legfeljebb 8 milliárd eurós kihelyezést tesz lehetővé 2009-2010-ben, és utána az éves finanszírozási összegeket 6 milliárd euróra kellene csökkenteni. A bank tevékenysége így olyan időszakban esne vissza, amikor a fellendülés még ingatag - áll a Financial Times által idézett levélben. Mirow éppen ezért "erősen javasolja" a 10 milliárd eurós tőkeemelést, amellyel az EBRD évente 9-10 milliárd eurós finanszírozásra lenne képes.

 

Ez azt jelentené, hogy 2010-2015 között összesen 20 milliárd euróval növekedhetnének a kihelyezések. Az EBRD-finanszírozásokhoz társuló magánbefektetői tőke mozgósításával együtt a teljes pótlólagos folyósítási érték elérné a 60 milliárd eurót - írta a bankelnök. Thomas Mirow ugyanakkor - a Financial Times szerint tekintettel azokra az esetleges részvényesi kifogásokra, hogy az EBRD vezetése a válságból hasznot húzva igyekszik megerősíteni a pénzintézetet - levelében közölte azt is: ha a gazdasági viszonyok nagyobb mértékben és gyorsabban javulnak a jelenleg vártnál, akkor a pótlólagos tőke akár szükségtelenné is válhat, és a 2015-ben esedékes felülvizsgálat után az összeg visszatéríthető lenne.

 

Már az EBRD május közepén Londonban tartott éves közgyűlésén megkezdődtek az előzetes viták a fenntartható mértékű finanszírozásról, és ezzel kapcsolatban az esetleges tőkeemelés lehetőségéről. Mirow akkori beszámolója szerint egyesek "nagyon pártolták" a tőkeemelést, mások viszont azon a véleményen voltak, hogy "ha lehetséges", a bank jegyzett tőkéje maradjon a jelenlegi 20 milliárd eurós szinten. A vita "nem volt megosztó", de nem is jött létre "azonnali, széleskörű konszenzus" - jellemezte a májusi közgyűlésen e kérdésben kialakult helyzetet a rendezvényt záró sajtóértekezletén az EBRD elnöke.

 

Mirow már akkor is kiemelte, hogy a mostani tőkekészlettel 7-8 milliárd euró közötti éves finanszírozási keret tartható fenn. A bank igazgatótanácsa szeptember első felében - tekintettel a súlyos recesszióra - jóváhagyta, hogy egymilliárd euróval 8 milliárd eurós rekordra emelkedjen az átalakuló országoknak 2009-ben folyósítandó EBRD-finanszírozás összege. Ez 52 százalékkal több a működési területhez tartozó országcsoportnak tavaly nyújtott EBRD-kihelyezéseknél.


Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás:

A pénzügyi stressz ára

A magyarok jelentős része komoly pénzügyi nyomás alatt él, és ennek hatásai egyre kevésbé korlátozódnak a bankszámlák vagy a havi költségvetés kérdéseire. A PwC júliusban végzett Financial Wellness kutatása szerint a pénzügyi helyzettel kapcsolatos aggodalmak ma már a mindennapi élet számos területére hatással vannak: befolyásolják a mentális és fizikai egészséget, a munkahelyi teljesítményt, a személyes kapcsolatokat, valamint a hosszú távú pénzügyi döntéseket is.
2026. 09. 03. 15:00
Megosztás: