Tartotta magát a forint
2010. 12. 03. 20:30
Tartotta magát a forint péntek este az euróval és a svájci frankkal szemben is délutánhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Röviddel 20 óra előtt 277,23 forint ért egy eurót, megegyezően a délutáni árfolyammal. Péntek reggel is hasonlóan, 277,30 forinton jegyezték az eurót, amely a tavaly év végi értékénél most 2,46 százalékkal erősebb.
A svájci frank jegyzése péntek este 211,69 forint volt, a délutáni 212,32 forint után.
A dollár péntek estére 207,08 forintra esett a délutáni 207,30 forintról. A dollár tavaly év végi értékénél most 9,57 százalékkal erősebb.
Az eurót péntek este 3,9800 zlotyn jegyezték, változatlanul csütörtök estéhez képest, míg az európai valuta a cseh koronához viszonyítva 0,26 százalékkal erősödött, és péntek este 24,9530 koronát adtak egy euróért.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Erdőtűz pusztít Belgiumban
Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése
Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.